Különc és harcos természetével új szellemet hozott éppúgy a festészet, mint Toledo városának történetébe. El Greco krétai születésű spanyol festő 400 éve halt meg.
„Ki gondolná, hogy El Greco vázlatokkal készítette elő munkáit, és számtalanszor javítgatta őket, hogy szétválassza és retusálja a megfelelő színárnyalatokat; valamint hogy vásznainak nyerseségét gondosan megtervezte, és szabad ecsetkezelését nagy műgonddal dolgozta ki, hogy nagyobb erőt kölcsönözzön neki.” (Pacheco, 1607 körül)
El Greco pályája alaposan rácáfol a feltörekvő, tudatlan és felfuvalkodott művészekre, akik azt gondolták, ha kivonják magukat a mesterek hatása alól, jobban érvényesülhet személyiségük. Minden, amit mestereitől tanult saját művészi kiteljesedését segítette. Festészetében a szív ártatlan áradása a miszticizmus titkos útjaival fonódott össze. A technikai tudásával és saját művészi eszközeivel Festményei által kendőzetlenül elmondhatta mindazt, ami gazdagon áradó, türelmetlen szívét nyomta.
El Greco az egyik legspanyolabb mester 400 éve, 1614. április 7-én halt meg. 1541-ben Kréta szigetén, valószínűleg egy Kandia közelében fekvő, Fodele nevű falucskában látta meg a napvilágot Domenikosz Theotokopulosz néven. A görög szigetvilág sok más becsvágyó ifjú tehetségéhez hasonlóan kamaszként került Velencébe, hogy a gazdag és megbecsült idősebb pályatársak nyomdokában a Köztársaságban próbáljon szerencsét. A festő korai művészeti tanulmányiról kevés információ áll rendelkezésre. Korai korszaka, és a Theotokopulosz néven szignált okok arra engednek következtetni, hogy El Greco szelleme a bizánci festészeti hagyományok szellemében formálódott.
Tintoretto nyomában
Először az idős Tiziano műhelyébe ment, innen Pármába, majd Rómába ment, ahol Correggio fény-árnyék technikáját, Raffaello és Michelangelo alkotásait tanulmányozta. Tintoretto kétségkívül El Greco szellemi atyjának tekinthető; egyes vásznaik között olyan nagyfokú a hasonlóság, hogy már-már bármelyikük ecsetjétől származhatna. Közelebbről megvizsgálva azonban nyilvánvalóvá válik a két festő lelkületének alapvető mássága: Tintoretto és El Greco két különböző civilizációt testesít meg. A spanyol vallásosság mélységében átformálta az itáliai szentkultuszt. Tintoretto nyomaiban sem fedezhető fel az El Greco képein átsugárzó mély vallásos érzület. Szinte hihetetlen, milyen könnyedén kölcsönzi Velence boldog, kiteljesedett pogánysága saját könnyed formáit a félelmetes és szigorú Toledónak. El Greco egész életében olyan művészi technikákat használt. amelyeket Tintoretto adott a kezébe. 1570-ben római utazása során megismerkedik a hat hónappal korábban elhunyt Michelangelo életművével, itt a nagy művész óriási hatására műhelyt is nyit, néhány évig megrendelésekből él.
Harminchat évesen, 1577-ben költözött rövid madridi tartózkodás után a spanyolországi Toledóba, ahol El Greco (A Görög) néven lett ismert. Az itteni Santo Domingo el Antiguo kolostornak festett oltárképei II. Fülöp király figyelmét is felkeltették, aki két képet rendelt tőle. A bonyolult szimbolikájú, zsúfolt festmények nem nyerték el az uralkodó tetszését, így kapcsolata az udvarral gyorsan megszakadt. A toledói elit viszont elhalmozta megbízásokkal, tekintélyt és némi vagyont szerzett, egy idő után műhelye már megrendelés nélkül, piacra is dolgozott. Művein az itáliai manierizmus hatásai mellett immár egyértelműen felismerhetőek egyéniségének sajátos jegyei, főként a különös fény miatt, amely képeiről árad.
Toledóba költözése után egy évvel El Greco a zsidónegyedbe költözött, házában otthont adva számos tanítványának, valamint élettársának, Dona Kerónima de las Cuevas-nak. Ebben az évben született meg fia, Jorge Manuel Theotokopulosz. Az elkövetkező években megszilárdította helyzetét, több vásznon kezdett dolgozni II. Fülöp megrendelésére, Lope de Vega komédiáinak első elődadásainak állandó vendége lett.
Toledo látképével
Az 1580-as évekre szinte minden Toledo környéki templomban volt festménye, több nagy oltárképet is festett; portréi közül kiemelkedik a főinkvizítor, Fernando Nino de Guevara arcképe, aki úgy néz a szemlélőre, mintha a lelkében kutatna. Ebben az időszakban születtek legismertebb művei, a Toledo látképe és A pásztorok imádása, amely eredetileg a festő sírját díszítette. Az Orgaz gróf temetése a toledói Santo tomé-templom részére készült. A két részből álló kompozícióban a művész teljes tehetsége kibontakozik. A képet számos megrendelés követte (oltárképek, aposolportrék stb.), főként kolostorok részéről.
1597 és 1599 között festette a Toledo látképe című képét. A vászon azt mutatja, hogy a festő fejlődése már nem köthető a manierista mozgalom hatásához. 1610-ben elkezdett dolgozni egyik legismertebb művén, a Laokoón című képén, ez az egyetlen ismert mitológiai témájú műve. A formalizmus iránti megvetése, merész modora és a festményekről áradó rendkívüli szuggesztív erő a modern expresszionizmus előfutárává avatja El Grecót. Művei az érzelmek egzaltációját fejezik ki.
Pacheco a művésznél tett látogatása során megkérdezte El Grecót, melyik a fontosabb, a rajz vagy a szín. Az idős mester erre azt válaszolta, hogy a szín, majd kijelentette: „Michelangelo kiváló ember volt, de nem tudott festeni.” Ezt a kijelentést valahogy így kell értelmezni: „Michelangelo kiváló ember volt, de amit csinált, az nem igazi festészet volt, hanem inkább szoborcsoportokat rajzolt.”
Több portrét is festett a kasztíliai polgárok megrendelésére. ezzel párhuzamosan néhány szoborkompozíciót is kivitelezett, és minden bizonnyal építészeti terveken is dolgozott. Volt a mesternek egy különös szokása: a festményeit nem volt hajlandó eladni, hanem csak „záloga adta” egy kialkudott pénzösszeg fejében, azzal a kikötéssel, hogy amikor úgy tetszik neki, visszaveheti őket. El Greco foglalkozott a művészet elméletével is, sajnos írásai megsemmisültek. Építészeti terveket is készített, hagyatékában több mint száz befejezett kép volt. Könyvtára reneszánsz humanista műveltségről vall, a legfontosabb műveket görögül, latinul olaszul és spanyolul olvasta.
1614. április 7-én hunyt el a spanyolországi Toledóban. Halála után életműve hamar feledésbe merült, és csak a XX. század elején fedezik fel újra. El Greco útja a pravoszláv ikonoktól Tizianón át vezetett saját, egyedülálló művészi világáig. Munkásságára jellemző a látomásosság, mellőzte az egyszerű kompozíciókat. Képein a tárgyakat, az emberalakokat, a fényeket nem tárgyi valóságukban festette le, inkább szimbólumokként használta őket. Ma is lenyűgöző érzelmeket sugárzó alkotásain az alakok megnyúltak, torzultak, a fény a lényeges elemeket emeli ki – szembetegsége miatt is lehet. Portréin éles pszichológiai érzékkel ábrázolta alanyait, s ő a táj- és városképek egyik első nagy mestere is. Kedves Toledóját jelenetei háttereként és önállóan is megfestette, a város ma is csaknem olyan, mint az ő képein. Művészetét meghatározta az is, hogy a mélyen katolikus Spanyolországban alkotott, ahonnan a zsidókat és mórokat egy nemzedékkel korábban kiűzték, a hit tisztaságán pedig a félelmetes inkvizíció őrködött, amely még El Greco képeit is cenzúrázta.
Bár halála után mélyen meggyászolták, nem sokkal később elfelejtették, expresszivitása érthetetlen volt a következő századok számára. Csak a 19. század végén ismerték fel jelentőségét, majd paradox módon El Greco lett a 20. század egyik legnagyobb hatású festője, akinek életművéből az impresszionistáktól Picassón át Jackson Pollockig rengetegen merítettek.
Képeinek igen gazdag gyűjteménye van a budapesti Szépművészeti Múzeumban, köztük a Bűnbánó Magdolna, az Angyali üdvözlet, a Krisztus az olajfák hegyén és a Tanulmányfej, amelyet egyesek önarcképének tartanak.
Halálának 400. évfordulóján Spanyolországban két nagy (madridi, illetve toledói) kiállítással, koncertekkel, színházi előadásokkal, könyvekkel és konferenciákkal tisztelegnek a festő emléke előtt.
