Volt könyvillusztrátor, festő, látványtervező, porcelánművész és televíziós jelenség – Szász Endre életműve egyszerre volt klasszikus és provokatív, fegyelmezett és szertelen. A 100 éve született alkotó nemcsak képeivel, hanem egész személyiségével új fejezetet nyitott a magyar képzőművészetben.
Szász Endre festőként és grafikusként is a magyar művészeti élet egyik legnehezebben besorolható alakja. Rendkívüli technikai tudása nemcsak képeiben, hanem alkotói folyamataiban is megmutatkozik: a néző számára gyakran úgy tűnik, mintha varázslat történne a keze alatt. Mesterségbeli biztonsága a klasszikus nagy mesterek magabiztosságát idézi.
A köré szövődő mítosz azonban nem kizárólag kivételes rajztudásából fakad. Szász Endre pályáját és magánéletét egyaránt sorsfordító események, váratlan törések és újrakezdések formálták.
Szász Endre 1926. január 7-én született Csíkszeredán. Sebészorvos apja orvosi pályát képzelt el fiának, ám a rajzolás iránti szenvedély már gyermekkorában felülírta a családi terveket. Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte, majd Marosvásárhelyen fejezte be. Szász akkoriban Kós Károly hatása alatt állt, akit emberileg igen nagyra becsült. Úgy vélte, hogy „Kós Károly a világ bármely részén megélt volna a tehetségéből, mégis a székelység között maradt”.
1946-ban Magyarországra költözött, hogy felvételizzen a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Mesterei között volt Szőnyi István és Bernáth Aurél is, a kor politikai légköre és az intézményi kötöttségek azonban hamar elidegenítették: tanulmányait megszakította. Végül Szőnyi István osztályában végzett 1949-ben.
Világkarrier porcelánból és kristályból
Az ötvenes évek elején dekorációs munkákból élt, amikor 1950-ben koncepciós perben (állítólagos fegyverrejtegetésért) tíz év börtönre ítélték. Egy év elteltével szabadult. Azonban ezután közbűntényes lett, és 2 és fél év nevelő munkatáborra ítélték, ahol vasbeton gerendákat csinált. A táborban 1500-an voltak, többségében ártatlanul.
Szabadulása után elképesztő alkotói lendülettel vetette bele magát a munkába: 1951 és 1960 között mintegy hatszáz könyvet illusztrált. Finom vonalrajzai és rézkarcai nemzetközi elismerést hoztak számára, több külföldi könyvkiállításon is díjazták. 1964-ben Omar Khajjám Rubáiyát című könyve saját illusztrációival a British Museum nemzetközi pályázatán bekerült a világ harminc legszebb könyve közé. Munkái máig mérföldkövet jelentenek a magyar könyvművészet történetében.
„Képzőművészetet csak képről lehet tanulni, tehát múzeumba kell járni.”
Az 50-es évek második felétől készítette sajátos, puha felületeket létrehozó, hidegtű technikával készült rézkarcait. 1960 és 1970 között főleg festészettel foglalkozott, legismertebb művei is ebben az időszakban készültek.
Szász festészetében a régi mesterek technikai tudása találkozott a szürrealizmus és a szimbolizmus képi világával. Sajátos figuratív stílusa mellett portréfestőként is keresett volt. Rövid ideig a filmgyárban dolgozott, 1968-ban pedig Várkonyi Zoltán Egri csillagok című filmjének látványtervezőjeként működött közre.
1970-ben külföldre költözött, magyar állampolgárként előbb Torontóban, majd Los Angelesben élt. Európán kívül ekkor vált igazán ismertté: kiállításai a világ számos nagyvárosában arattak sikert. Jellegzetes, allegorikus fejdíszt viselő nőalakjai porcelánokon, kristályokon és ékszereken is megjelentek, különleges motívumvilága védjeggyé vált.
A művész, akit mindenki ismert
A rendszerváltás után hazatért Magyarországra, és porcelánfestészettel kezdett el foglalkozni. Sopron után Somogy megyében, Várdán telepedett le, ahol felújított kastélyában dolgozott, ahol a festő 2000-től képzőművészeti táborokat szervezett. Aktívan részt vett a Hollóházi Porcelángyár stúdiójának létrehozásában, és számos egyedi vázát, dísztárgyát, bútorát és textilmunkáját készítette itt.
Kísérletező kedvét monumentális porcelán faliképei is bizonyítják: ilyen alkotás díszíti többek között a Győri Nemzeti Színház, a Miskolci Egyetem és a kaposvári kormányhivatal épületét.
„Kétségtelen, hogy a tömegeknek is rendelkezniük kell egyfajta kulturális színvonallal. A képzőművészet ábécéjét meg kell tanulni ahhoz, hogy egy képet meg lehessen érteni. Az emberek keveset járnak múzeumba, mert rossz a tanítás metódusa.”
Szász Endre országos ismertségre tett szert televíziós élő műsoraival is, ahol percek alatt készített el látványos festményeket. Sikerét nem kísérte egyöntetű szakmai elismerés: művészete heves vitákat váltott ki, ám újító szelleme és látványcentrikus gondolkodása vitathatatlan hatással volt a kortárs magyar képzőművészetre.
Elismerések és emlékezet
Munkásságát 1965-ben Munkácsy Mihály-díjjal jutalmazták, később megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti- és Középkeresztjét is. 2003. augusztus 18-án hunyt el, ugyanebben az évben állandó kiállítás nyílt műveiből várdai otthonában. Gazdag hagyatékát özvegye a miskolci Herman Ottó Múzeumnak adományozta.
Szász Endre életútját könyvek, portréfilmek és kiállítások őrzik. A századik évforduló alkalmából Kaposváron domborművet avattak tiszteletére, a Vaszary Képtár pedig emlékkiállítással idézi meg a látomások mesterét.
