A világ leghíresebb nyulát festette meg, csillagtérképet készített, Luther Mártonnak ajándékozta metszeteit, és még a nürnbergi zaj miatt is panaszt tett a városi tanácsnál. Albrecht Dürer, a német reneszánsz legnagyobb művésze 555 éve született.
„Mert a művészet valójában a természetben rejtezik, s csak aki ki tudja hozni belőle, az szerzi meg.”
Albrecht Dürer nemcsak a német reneszánsz legnagyobb mestere volt, hanem igazi modern személyiség is: kíváncsi, kísérletező és rendkívül sokoldalú alkotó. A 555 éve született művész életéből válogattunk különleges történeteket és kevésbé ismert érdekességeket.
„Dürer maga írja meg Családi Krónikájában (1524) magyarországi származását. Apja Magyarországon „geboren im Königreich zu Hungern”, a Jula (Gyula) melletti Eytas (Ajtós) községben született. A Dürer (Türer) családi név is ennek a községnévnek német fordítása. Már az idősebb Albrecht Dürer is használta a családi címert a nyitott ajtóval a hármashegyen. A címernek Dürer egy igen szép fametszetet szentelt. Dürer apja fiatalon elhagyta hazánkat. Mint megbecsült ötvösmester Nürnbergben telepedett le, s egykori mesterének lányát vette feleségül. Albrecht Dürer művészete minden ízében német művészet, s magyar elemeket keresni alkotásaiban ellentétben állana a tudományos szemlélet követelményével.” (Fenyő Iván – Katona Tamás (szerk.): Albrecht Dürer fametszetei és rézmetszetei)
A” világ leghíresebb nyula” és az „Imádkozó kezek” mestere – érdekességek Albrecht Dürerről
Magyar gyökerei voltak
555 éve, 1471. május 21-én született Nürnbergben ifjabb Albrecht Dürer, a német reneszánsz legnagyobb művésze, akinek alkotásai ma is milliókat nyűgöznek le. Festő, grafikus, metszetkészítő, művészetelméleti gondolkodó és tudós volt egyszerre – ráadásul olyan művész, aki korát jócskán megelőzve tudatosan építette saját hírnevét.
Kevesen tudják, hogy Dürer családja magyar származású volt. Apja, Ajtósi Adalbert aranyműves a Békés megyei Ajtósról vándorolt ki Németországba, a családnév is innen ered: az „ajtó” német megfelelőjéből alakult ki a Türer, majd a Dürer név. A művész egész életében büszke volt származására.
A fiatal Albrecht eredetileg apja mesterségét tanulta ki. Az ötvösműhelyben azonban nemcsak a fémmegmunkálás fortélyait sajátította el, hanem azt az elképesztő precizitást is, amely később világhírű metszeteinek egyik legfontosabb jellemzője lett.
1494. július 9-én Dürer – az esküvőről a szülei a távollétében kötöttek megállapodást -, feleségül vette Agnes Freyt, egy helyi kereskedő lányát. Feleségével való kapcsolatáról kevés információ maradt hátra, az asszony hírnevét Dürer barátai, annak halála után megtámadták, amit nehezen viselt.
Ő alkotta meg a világ egyik leghíresebb nyulát
15 évesen Nürnberg legjelentősebb festőjének, Michael Wolgemutnak a műhelyébe került. Itt tanulta meg a fametszés és a rézmetszés technikáját, amelyekkel később forradalmasította az európai grafikát. Saját visszaemlékezéseiben arról is írt, hogy mestere segédei sokszor megkeserítették az életét.
Dürer 1502-ben készített egyszerű mezei nyúl-akvarellje ma a világ egyik legismertebb állatábrázolása. A kép annyira népszerű lett, hogy évszázadok óta képeslapokon, plakátokon és húsvéti díszeken is feltűnik. A művet ma a bécsi Albertina őrzi.
Dürer aligha gondolhatta, hogy alkotása évszázadokkal később a művészettörténet egyik legismertebb állatábrázolásává válik. A rajz azonban jóval több egy aprólékos természetképnél: Dürer a kor egyik első művészeként fordult a természet felé tudományos pontosságú figyelemmel. Fennmaradt rajzai és akvarelljei ma is lenyűgöznek részletgazdag realizmusukkal, és kivételes megfigyelőkészségéről árulkodnak.
A bécsi Albertinában őrzött Mezei nyúl különösen híres élethű bundájáról. Dürer barna és szürke árnyalatok finom rétegzésével formálta meg az állat testét, majd eltérő vastagságú ecsetvonásokkal egyenként érzékeltette a szőrszálakat. Ez leginkább a hátsó lábaknál figyelhető meg, ahol a bunda hullámokban simul a testre. A mű arról is tanúskodik, milyen alaposan tanulmányozta az élő állatot: érzékenyen figyelte meg a fény játékát, a szőrzet csillogását és az apró optikai hatásokat, amelyektől a nyúl szinte életre kel a papíron.
Nemcsak festő, hanem tudós is volt
Nyomatai már húszas éveiben hírnevet szereztek Európa-szerte, és azóta is hagyományosan Észak-Európa reneszánszának legnagyobb művészeként tartják számon. Annak ellenére, hogy a velenceiek nagyra becsülték, Dürer 1507 közepére visszatért Nürnbergbe. 1520-ig maradt Németországban. Baráti viszonyban állt kora szinte minden mesterével, Raffaello pedig megtiszteltetésnek tartotta, hogy rajzokat cserélhetett Dürerrel.
Dürer legismertebb rajzai közé tartozik az „Imádkozó kezek”. Egy népszerű anekdota szerint a művet egy barátja ihlette, aki kemény fizikai munkával támogatta Dürer tanulmányait, ám kezei annyira tönkrementek, hogy végül nem válhatott művésszé. Bár a történet hitelessége vitatott, a legenda tovább növelte a rajz népszerűségét.
Kortársai az ókori görög festőhöz, Apellészhez hasonlították, amikor réz- és fametszeteinek kivételes ábrázolóerejét, részletgazdagságát dicsérték.
Dürert lenyűgözte a matematika, a geometria és az emberi test arányrendszere. Az elsők között tanulmányozta tudományos alapossággal a perspektívát és az anatómiai szerkezeteket. 1515-ben közreműködött az első tudományos csillagtérkép elkészítésében is.
Dürer korának „sztárművésze” volt
Két itáliai utazása során Velencében, Bolognában és Ferrarában is megfordult. 1520 nyarán Dürer vágya, hogy Miksa halála és egy nürnbergi betegség után új pártfogást szerezzen, adott okot negyedik és egyben utolsó útjára. Feleségével és annak szobalányával együtt júliusban Hollandiába indult, hogy je.len legyen az új V. Károly császár koronázásán. A Rajnán át utazott Kölnbe, majd Antwerpenbe, ahol szívesen fogadták.
Az aacheni koronázás mellett kirándulásokat tett Kölnbe, Nijmwegenbe, ‘s-Hertogenboschba, Brüsszelbe, Bruggébe, Gentbe és Zélandra. Végül 1521 júliusában tért haza, miután egy ismeretlen eredetű betegség gyötörte élete végéig.
Visszatérve Nürnbergbe, vallásos témájú képek sorozatán kezdett dolgozni.
Az olasz reneszánsz hatására sajátította el a perspektíva és az ideális emberábrázolás szabályait, de közben megőrizte részletgazdag, realista látásmódját is. Ez a kettősség tette művészetét különlegessé.
A velenceiek csodájára jártak a Rózsafüzérünnep című oltárképének, a német fejedelmek és császárok pedig versengtek a kegyeiért. I. Miksa német-római császár életjáradékot biztosított számára – ez akkoriban ritka kiváltságnak számított.
Egy fennmaradt történet szerint Dürer panaszkodott a nürnbergi városi tanácsnál, mert túl nagy volt a forgalom és a hangzavar a háza előtt. Állítólag azt mondta: „Nem tudok így dolgozni!” A városvezetés még vizsgálatot is indított az ügyben.
Dürer nemcsak festőként és grafikusként alkotott maradandót, hanem könyveket is írt a művészetről, a mérésről és az emberi arányokról. Élete végén szinte tudósként kutatta a szépség matematikai törvényeit.
A humanista művészet egyik legnagyobb alakja 1528. április 6-án halt meg Nürnbergben. Sírfeliratának mondata ma is megrendítő:
„Mindaz, ami Albrecht Dürerből halandó volt, e domb alatt van eltemetve.”
