„Nagyon is jól értették már, hogy a leplező maszk mennyire szabadjára engedi az emberi természetben lappangó vadságot.” A nehéz kérdések és válaszok írója, William Golding Nobel-díjas angol író 20 éve halt meg.
Először 1954-ben jelent meg a legismertebb műve, A Legyek Ura, amelyet ma már nyugodtan nevezhetünk a XX. század egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású irodalmi alkotásának, s ma éppoly időszerű, mint volt a megírása idején.
Húsz éve, 1993. június 19-én hunyt el Sir William Golding Nobel-díjas angol író, A Legyek Ura című regény szerzője. A St. Columb Minor nevű cornwalli falucskában látta meg a napvilágot 1911. szeptember 19-én. Apja tanár volt, akit radikális politikai nézetek és a tudományba vetett hit jellemzett, anyja a női egyenjogúságért küzdők támogatója volt. A középiskola elvégzése után szülei kívánságának engedelmeskedve természettudományt hallgatott Oxfordban, két év után azonban a saját útját járva inkább az angol irodalom stúdiumot választotta. 1934-ben megjelentette első verseskötetét, amely azonban nem keltett különösebb feltűnést.
A diploma megszerzése után egy kis wiltshire-i színház dramaturgja lett, de belekóstolt a színészetbe és a rendezésbe is. 1939-ben megnősült és Salisbury-ben, egy középiskolában kezdett tanítani angolt és filozófiát. A következő évben bevonult a haditengerészethez, a második világháború alatt szolgált cirkálókon, rombolókon, aknaszedő hajón, szemtanúja volt a Bismarck német csatahajó elsüllyedésének, 1944-ben részt vett a normandiai partraszállásban. A háború után visszatért a tanításhoz és az íráshoz. Háborús élményei, tapasztalásai szemléletét komorrá, kiábrándulttá tették, ahogy egy helyütt megjegyezte: „az ember úgy termeli a rosszat, ahogy a méhecskék a mézet”.
A Legyek Ura és egyéb nyalánkságok
„Hirtelen megértette, milyen fárasztó ez az élet, amelyben minden út egy-egy rögtönzés, s az ébrenlét jelentős részét azzal kell töltenie az embernek, hogy a lépteire ügyeljen.”
Golding sokáig általános iskolai tanárként dolgozott, amikor 43 éves korában megjelent első regénye, A Legyek Ura, saját élményeit és véleményét is megfogalmazta. A történtben egy lakatlan szigetre vetődött maroknyi angol iskolásfiú elvadulásán és embertelen, barbár ösztöneinek felülkerekedésén keresztül ábrázolja a civilizáció kettősségét és törékenységét.
Golding a második világháborúban szerzett tapasztalatait felhasználva a tudata, a lelke, a zsigerei mélyén megbújó ősi, vad ösztönökre ráébredő és az atomháború árnyékában élő ember félelmeit jeleníti meg példázatában vagy „mítoszregényében”: egy hátborzongatóan izgalmas és kegyetlen történetben, melynek hősei tíz-tizenkét éves angol fiúk.
A világban háború dúl, s a fiúk repülőgép-szerencsétlenség következtében egy lakatlan szigetre kerülnek, távol a civilizációtól – amely talán éppen elpusztul -, s megpróbálnak értelmes rendet, társadalmat kialakítani. És őrzik a tüzet, mert ez az egyetlen útja a menekülésnek. Az először kellemesnek, szinte idillinek tetsző szabadság azonban a vezér szerep elnyerése miatt életeket is veszélyeztető helyzetbe sodorják magukat.
A gyermeki lélek nagyszerű ismerőjeként rajzolja meg hőseit, akik az egyre inkább elfajuló „játékban” mintegy felgyorsítva élik át az emberi civilizáció történetét az első ésszerű közösségi szabályok megteremtésétől kezdve egészen odáig, amikor a rend összeomlik, s újból a bálványimádás, a gyilkos ösztön kerekedik felül.
A könyv révén azonnal világhírre tett szert, bár a különös történet fogadtatása korántsem volt egyértelmű: a Faber and Faber kiadó lektora vacaknak, unalmasnak és értelmetlennek, abszurd és érdektelen fantáziálásnak tartotta a kéziratot, amely Amerikában óriási sikert aratott. A műnek számos feldolgozása született, legismertebb ezek közül a Peter Brook által rendezett, 1962-ben készült film.
Golding A Legyek Ura után szinte évente jelentkezett új regénnyel: 1955-ben írta meg a neandervölgyi korban játszódó Utódokat, melyben egy több ezer éves folyamatot mesterien sűrített egyetlen epizódba. Az izgalmas történet mélyebb mondanivalót hordoz, a jó és a rossz, az értelem és az ösztön, a tűrés és az erőszak, az ártatlanság és a tudás viszonyát vizsgálja. 1959-ben a Szabadesést, amely egy német fogolytábor, egy börtön és egy idegszanatórium szorongató világát ábrázolja, 1960-ban a Ripacs Martint, egy sziklára sodort tengerész haláltusáját.
A Nobel-díj felé
„Ami a kommunikációt illeti, azt mondják, amit megért, azt meg is bocsátja az ember. De a sértést vajon ki bocsáthatja meg, ha nem a sértett maga? És hogyan bocsássa meg, ha éppen ennél a hívásnál nem működnek a vonalak?” (William Golding: A vétkes visszanéz)
A hatvanas évektől kezdve az írásnak szentelte minden idejét, a modern ember háború utáni gondjait, tévelygéseit fogalmazta meg a klasszikus regény eszközeivel. 1967-ben született A piramis, majd novelláinak és válogatott esszéinek kötete, ám regénnyel csak 1979-ben jelentkezett újra. A látható sötétség című alkotása a jó és rossz világszínpadra kiterjedő misztériumjátékával a korábbi Golding-regények gondolatiságának továbbfogalmazása. Korunk fájdalmas és sötét látomása, egy fiú története, aki szörnyű égési sérüléseket szenvedett a londoni német légitámadások során.
1980-ban Beavatás című regényéért megkapta a Booker-díjat, 1988-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. 1983-ban „regényeiért, melyekben mítosz és valóság ábrázolásával fejezi ki az emberi lét feltételeit napjainkban”, Goldingnek ítélték az irodalmi Nobel-díjat.
Utolsó éveiben teljes visszavonultságban élt feleségével és gyermekeivel cornwalli otthonában, itt érte a halál 1993. június 19-én. William Golding Anglia utolsó klasszikus gondolkodású írója volt, akit minden munkájában a végső emberi létkérdések foglalkoztattak, az emberi tettek értékét és következményeit, a gonoszság és fanatizmus gyökereit kutatta.
