„Sár és virág, kavargó semmiség, / de hirtelen, mint villám, hogyha lobban – / két sor között – kinyíl nekünk az Ég.” – vallja Kosztolányi a versről. Március 21-én ünneplik Földünkön a Költészet Világnapját.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: NEGYVEN PILLANATKÉP
1. Vers
Sár és virág, kavargó semmiség,
de hirtelen, mint villám, hogyha lobban –
két sor között – kinyíl nekünk az Ég.
2. Költők
Mint árva rokkant, aki cigarettát
koldul a hídon, úgy esdünk hitet mi.
Európa költői, kik ma élünk,
s szeretnénk szebb sziget felé vitetni.
A Költészet Világnapja viszonylag új keletű. Bevezetését a marokkói kormányzat kezdeményezte 1998-ban. Naima Tabet, a marokkói oktatási, kulturális és tudományos nemzeti bizottság főtitkára vetette fel akkor az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO) intézett levelében egy nemzetközi költészeti nap kijelölését. A kérés, elnyerve az UNESCO főigazgatójának támogatását, 1999-ben a végrehajtó tanács 155. ülésszakának napirendjére került.
Előzőleg mindenki, aki írásban vagy az e célból összehívott tanácskozásokon nyilatkozott a tervről, élénk érdeklődést mutatott a kezdeményezés iránt. Azt javasolták, hogy az UNESCO vállalja magára a költészet világméretű támogatását, és elismerést, megbecsülést és késztetést adjon a nemzeti, regionális és nemzetközi költői mozgalmaknak. A fő cél az, hogy a költői kifejezésmódok révén támogassák a nyelvi különbségeket, esélyt adva a veszélyeztetett nyelveknek, hogy azok saját közösségükön belül a hangjukat hallathassák.
A végrehajtó tanács ajánlása alapján 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésének 30. ülésszaka március 21-ét, az északi félteke tavaszának első napját nyilvánította a Költészet Világnapjává, melyet minden ország a saját eszközeivel, a nem-kormányzati szervek aktív részvételével, a nyilvános és civil szervezetek bevonásával ünnepelhet meg.
A fő cél az, hogy a költészet, a versek által is támogassák a nyelvi különbségeket, esélyt adva a veszélyeztetett nyelveknek, hogy azok saját közösségükön belül a hangjukat hallathassák. (Magyarország április 11-én, József Attila születésnapján (1905) ünnepli a hazai költészet napját.)
Jorge Luis Borges: A költészet
(részlet)
„Emerson azt mondta, hogy a könyvtár olyan varázsszoba, ahol sok elvarázsolt szellem lakozik. Ám azok hívó szavunkra megszólalnak; egy könyv, ez a könyv, míg ki nem nyitjuk, szigorúan véve és szó szerint csak egy kötet: tárgy a tárgyak közt. Amikor kinyitjuk, amikor a könyv rátalál az olvasójára, létrejön az esztétikai jelenség. De tegyük hozzá, még ugyanannak az olvasónak is mást és mást jelent egyazon könyv, hiszen változunk, hiszen (hogy visszatérjek kedvenc idézetemhez) olyanok vagyunk, mint Hérakleitosz folyója, aki szerint a tegnap embere nem azonos a ma emberével, amint a ma embere sem azonos a holnap emberével. Szüntelenül változunk, s bátran kijelenthető, hogy egy-egy könyv minden olvasata, minden újraolvasása és minden újraolvasásának az emléke megújítja a szöveget. A szöveg is olyan, mint Hérakleitosz folyója.
(…)
Az a költészet, hogy az olvasó rátalál a könyvre, hogy felfedezi a könyvet. Van egy másik esztétikai élmény is, az a pillanat – az is különös –, amelyben a költő elképzeli a művét, s amelyben lassanként felfedezi vagy kitalálja a művét. Tudjuk, hogy latinul szinonima a „kitalálni” és „felfedezni” ige. Mindez egybevág Platón elméletével, miszerint kitalálni és felfedezni egyaránt emlékezés. Francis Bacon hozzáteszi, hogy ha a tanulás emlékezés, akkor a nemtudás felejtés; minden létezik, nekünk már csak meg kell látnunk.
Ha írok valamit, az az érzésem, hogy az a valami már létezik. Valamilyen általános elképzelésből indulok ki; többé-kevésbé tudom, mi lesz a kezdete és a vége, s utána apránként felfedezem a közbülső részeket; de nem érzem, hogy én találnám ki őket, nem érzem, hogy az akaratomtól függenének; így léteznek a dolgok. Így, de el vannak rejtve, s nekem költőként meg kell találnom őket.”
