Bár a közvélemény a villámhárító feltalálójaként ismeri, Franklin az utolsó polihisztorok egyike volt, aki nyomdászként, íróként, politikusként, diplomataként és tudósként egyaránt maradandót alkotott. Benjamin Franklin 225 éve halt meg.
„A beszélgetés legfőbb célja mégis, hogy tudassunk vagy tudomást szerezzünk, továbbá hogy szórakoztassunk és meggyőzzünk. (…) Mert ha kioktatás volt is a cél, a kifejtés módjának feltétlensége viszályt szül, és gátlója a figyelmes meghallgattatásnak is. Ha pedig okulást kívánsz mások tudományán, mégis szilárd véleményedet hangoztatod, az olyan szerény és értelmes emberek, akik a vitáért nem lelkesülnek, meghagynak tévedésedben békével.”
Benjamin Franklin amerikai politikus, természettudós, nyomdász, egyebek között a villámhárító feltalálója 225 éve, 1790. április 17-én halt meg. 1706. január 17-én született egy szegény bostoni gyertyaöntő tizenötödik gyermekeként. Iskolába két évig járt, tízévesen már apja műhelyében dolgozott. Tizenkét évesen beállt bátyja nyomdájába, három évvel később újságot írt és szerkesztett, 1729-ben pedig már sikeres nyomdásznak mondhatta magát. 1733-tól adta ki nagy példányszámban fogyó almanachjait, amelyek biztosították anyagi függetlenségét. 1748-ban vagyonos és tekintélyes emberként vonult vissza az üzleti élettől, hogy a tudománynak szentelje magát.
Elkészítette a Golf-áramlat térképét, tervezett kályhát, hangszert és az első bifokális szemüveget, elsőként fogalmazta meg az értéktörvényt, és kampányolt a papírpénz bevezetéséért (a százdolláros bankjegyen ma az ő arcképe látható). Felkeltette figyelmét az egyfajta kondenzátorként működő „leydeni palackból” előcsapó szikra és a villámlás hasonlósága, ezért 1752-ben, amikor kitört a vihar, egy fémcsúccsal ellátott sárkányt bocsátott fel. A selyemzsinór végére kulcsot kötött, s a légköri elektromossággal telt zsinórt simogatva a közönség ámulatára szikrákat csalt elő. (Az életveszélyes vállalkozást épségben megúszta, de a példáját követő két tudóst agyonsújtotta az áram.) Franklin azt javasolta, hogy a házakat megvédené a villámcsapástól, ha tetejükre hegyes fémrudakat helyeznének, amelyeket vezeték köt össze a földdel. Ötletét sokan ellenezték: III. György brit király „istentelenségnek” nevezte, Franciaországban per is indult miatta, a vádlott védője egy bizonyos Maximilien de Robespierre volt.
Franklin a közéletben is tevékenynek bizonyult: neki köszönheti Philadelphia első közkönyvtárát, tűzoltó egyesületét, kövezett utcáit, egyetemét, kórházát. 1757-től öt évig Pennsylvania ügyeit képviselte az angol kormánynál, később – az amerikai angol gyarmatok főpostamestereként – megpróbálta kieszközölni a kolóniák lakóit felháborító bélyegtörvény eltörlését. Sok sikerrel nem járt: 1773-ban elvesztette hivatalát, 1775-ben pedig menekülnie kellett Londonból.
1776-ban kezdeményezte az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot, majd részt vett megszövegezésében. Szintén 1776-ban az „alapító atyák” egyikeként tagja lett a Kontinentális Kongresszusnak. Franklin, aki „kiragadta az égből a villámot és a zsarnok kezéből a jogart”, a következő években Franciaországban képviselte hazáját. Rendkívüli népszerűségét kihasználva 1778-ban sikerült angolellenes kölcsönös segítségnyújtási szerződést kötnie, 1783 szeptemberében ő írta alá az Egyesült Államok függetlenségét elismerő békét. Részt vett az amerikai alkotmány létrehozásában, bár egykamarás parlamentre tett javaslatát elutasították.
Philadelphiában halt meg 1790. április 17-én. Sírkövére ezt az általa fogalmazott feliratot vésték: „Itt nyugszik Benjamin Franklin teste, egy könyvnyomtatóé; olyan, mint egy régi könyv fedőlapja, amelyből kivették a belsejét, amelyről leszedték a föliratot és az aranyozást – férgek eledele. A mű azonban nem vész el, hite szerint egykor újra meg fog jelenni egy új, szebb kiadásban, újra átnézve és javítva a Szerző által.
