„Mindig úgy van, ahogy lennie kell: erre épül a világ!” Százhuszonöt éve született Mihail Bulgakov orosz író, az 1930-as évek Moszkvájának életét „boszorkányos” realizmussal bemutató A Mester és Margarita című regény írója.
„Úgy ejtetted ki a szavakat, mintha nem ismernéd el sem az árnyékot, sem a gonoszságot. De légy szíves egy pillanatra eltűnődni a kérdésen: mivé lenne az általad képviselt jó, ha nem volna gonosz, és hogyan festene a föld, ha eltűnne róla az árnyék? Hiszen árnyékot vet minden ember, minden tárgy, kivétel nélkül. Itt van például a domb árnyéka. Csak nem akarod megkopasztani a földgolyót, hogy eltávolítsál róla minden fát, minden élőlényt, csak azért, hogy fantáziád kielégítsd, és elgyönyörködhess a kopár fényben? Ostoba vagy.”
Mihail Afanaszjevics Bulgakov 1891. május 15-én született Kijevben. Noha irodalmi tehetsége és vonzódása nyilvánvaló volt, mégis orvosnak tanult. 1916-tól egy kis kórházban praktizált, ottani élményei ihlették Egy fiatal orvos feljegyzései című munkáját. 1918 után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott, és 1920 elején leszerelték a vörösök uralta Vlagyikavkaz városában.
Itt kezdődött írói pályája, miután az orvosi hivatásnak búcsút intett. Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol riportokat és karcolatokat írt. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták.
1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. Az 1925-ben megírt Kutyaszív sokáig kéziratban létezett, és csak 1969-ben jelenhetett meg, akkor is Párizsban. A Szovjetunióban 1987-ben adták ki, a magyar fordítás először 1988-ban látott napvilágot Hetényi Zsuzsa fordításában.
1926-ban – nem kis nehézségek árán – színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatóját betiltották.
Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta. 1929-ben egyik művét Sztálin hirtelen szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát. 1930-ban minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát sem talált.
Bulgakov kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levélben azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel, s dramaturgi állást kapott a Művész Színházban. 1932-33-ban megrendelésre ismeretterjesztő regényt írt Moliére-ről, ebből született az Álszentek cselszövése című színdarabja. Színházi regény című munkájában keserű alapossággal mutatta be a színházi világban szerzőként és olykor színészként megjárt kálváriáját. Helyzete nem javult, a cenzúra elutasította Alekszandr Szengejevics Puskinról írt drámáját, a Don Quijote egyik legjobb dramatizált változatát, sőt még Sztálinról írt darabját is.
„A kéziratok nem égnek el”
Már súlyos betegen 1940-ben fejezte be az életpályáját lezáró A Mester és Margarita című regényét. E méltán világhírű filozofikus-szatirikus művében lemondott a regény klasszikus műfaji hagyományairól, az időrendiségről, s egyszerre több síkra helyezte a cselekményszövés.
„A kéziratok nem égnek el” – mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, A Mester és Margaritá-nak akár a mottója is lehetne. A regény egyik síkja Bulgakov korának, a 30-as évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A regény filozófiai mondandóját a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Pontius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól.
A regénynek a Bulgakovék lakásán baráti körben tartott házi felolvasásokon nagy sikere volt, ám hosszú évekig tiltólistán volt és kéziratban hevert, s csak 28 évvel a szerző halála után, 1966-67-ben jelentették meg az egykori Szovjetunióban, akkor is megcenzúrázott változatban, a Novij Mir című irodalmi folyóiratban. Az első teljes változat, amelyet 1973-ban publikáltak, hamarosan eltűnt a könyvesboltokból, ám a regény titkos kiadása, szamizdat-változata óriási siker volt, több nemzedék meghatározó irodalmi-társadalmi élményévé vált, és azóta igen népszerű Oroszországban.
A regény befejezése után Bulgakov állapota rohamosan romlott, látását szinte teljesen elvesztette, és 1940. március 10-én moszkvai otthonában vesezsugorban meghalt.
1999-ben Mihail Bulgakovot a 20. század legnagyobb orosz írójának, és Bulgakov hatása ma is jelentős. Az író életét ma is több kérdés veszi körül. 1993-ban az orosz biztonsági minisztérium áldását adta arra, hogy nyilvánosságra hozzák a harmincas évekbeli sztálini elnyomás áldozatává vált Mihail Bulgakov író életével és munkásságával kapcsolatos dokumentumokat. A minisztérium tisztségviselői utasították az irodalmi és művészeti okmányokat őrző irattár képviselőit, hogy tegyék közzé a titkosrendőrség által 1925 és 1936 között összegyűjtött mintegy 80 szöveget. A dokumentumok között vannak a Makszim Gorkijhoz és Jevgenyij Zamjatyinhoz írott levelek, illetve azok az ügynöki jelentések, amelyek alapján betiltották Bulgakov műveinek kiadását és színházi bemutatását.
