„Minden a véletlenen múlik. Akit becsuktak, az itt ül, akit nem csuktak be, az szabadon járkál, ennyi az egész.” 155 éve született az orosz dráma- és novellaírás egyik mestere, Anton Pavlovics Csehov, a Három nővér és Ványa bácsi „atyja”.
„Azok, akik utánunk majd száz vagy kétszáz esztendő múlva élnek, és akik majd lenéznek bennünket azért, mert ilyen ostobán és ilyen ízléstelenül éltük le az életünket – azok talán megtalálják a módját, hogyan lehetnek boldogok, de mi… Nekünk már csak egy reményünk van. Az a remény, hogy ha majd a sírban nyugszunk, meglátogatnak a kísértetek, talán éppen kellemes kísértetek.” (Csehov: Ványa bácsi)
Anton Pavlovics Csehov 1860. január 29-én Taganrogban látta meg a napvilágot, ahol apja kis szatócsboltot üzemeltetett. Mikor a vállalkozás tönkre ment, a család Moszkvába költözött, Anton viszont maradt Taganrogban gimnáziumi tanulmányait elvégezni. 1879-ben beiratkozott a moszkvai orvosi fakultásra, hobbiszinten már ekkor írogatott, humoreszkjeit, Antosa Csehonte néven publikálta. A diploma megszerzése után praktizálni kezdett, s ugyanekkor a Novoje Vremja munkatársa is lett. Fiatalon lett betet, már az 1880-as évek elején a kezdeti tuberkulózis jelei mutatkoztak rajta.
Csehov még húszéves sem volt, amikor megírta első színdarabját; az 1878 és 1881 közötti időből, tehát vagy az utolsó gimnáziumi, vagy az első egyetemi évekből, 11 házilagosan készített, cérnával összevarrt füzetben fennmaradt színdarab eredeti címét nem ismerjük – mivel a kézirat első lapjai le lettek tépve. Csehov a művet a kor egyik legelismertebb színésznőjének, Maria Jermolovának szánta, aki azonban visszautasította azt. Nem is mutatták be a szerző életében; egy moszkvai bank széfjének felszámolásakor, 1920-ban, a szerző halála után 16 évvel került elő a nagyjából 200 oldal terjedelmű kézirat. Mivel a darab cím nélkül maradt hátra, a címadásnak csak a fantázia szab határt. Leggyakrabban a központi hős után (az Ivanov mintájára) Platonov címmel szokták játszani, de Cím nélküli színdarabként is utalnak rá, Jean Vilar Az az őrült Platonov címmel mutatta be, sok országban Platonov szerelmeiként ismerik. A filológusok valószínűsítik, hogy a színmű azonos lehet Csehov elveszett, Apátlanul néven emlegetett darabjával.
Csehov íráskészsége fejlődésével a humoros írásokat lassan kiszorították a komolyabb hangvételű novellák, amelyekkel a rangos Puskin-díjat is elnyerte. Első kisregénye, az önéletrajzi ihletésű Sztyepp 1888-ban jelent meg, nem sokkal ezután pedig megírta első drámáját, az Ivanovot. A kritikusok is felfigyeltek írásaira, ám kifogásolták, hogy túlzottan objektív, s nem mutat határozott irányt olvasóinak. Csehovot az értetlenség bosszantotta, menekülésként Szahalin szigetére utazott, ahol az ország egyik hírhedt fegyenctelepe működött. Az itteni viszonyokról részletes és alapos elemzést adott Szahalin című útirajzában, ennek eredményeként a kormányzat egy hivatalos vizsgálat nyomán némileg javított a fegyencek életkörülményein.
A tuberkulózis jelei miatt a városi létet feladva 1892 Melihovo faluban birtokot vásárolt és szüleivel letelepedett Moszkvától mintegy 100 kilométerre, s hat igen termékeny évet töltött itt. Novelláinak visszatérő motívuma lett a falusi élet, parasztábrázolása mentes volt mindenfajta idealizálástól. Az ismét felvett orvosi praxisa mellett itt született a minden abszurditásával együtt is megrázó 6-os számú kórterem című novellája, az Életem és a Három év című kisregénye valamint a Sirály című drámája, amelynek első, szentpétervári bemutatója hatalmas bukás volt.
„Ha akarod, különb is lehetsz a többinél. Az álmok világába repítő gyönyörű ifjú, költői szerelem – csakis az adhat boldogságot a földön!” (Csehov: Sirály)
1897-ben tüdőbaja elhatalmasodott, orvosi javaslatra súlyosbodó betegsége miatt délebbre kellett költöznie, 1897 őszén nyolc hónapig Nizza vált lakhelyévé, majd innen Jalta lett élete következő meghatározó állomása, teleit pedig jórészt a francia Riviérán töltötte. 1899-ben már saját új háza várta Jaltán, ahol a téli hónapokat töltötte. Itt írta: A kutyás hölgy, valamint a Szakadékban című műveit. A kilencvenes évek végén kötött barátságot a moszkvai Művész Színház vezetőjével, Konsztantyin Sztanyiszlavszkijjal, s munkásságuk ettől kezdve összefonódott. A Művész Színház vitte sikerre a Sirályt, majd a Ványa bácsit, a Három nővért és 1904-ben pedig a Cseresznyéskertet is. A színház hozta meg számára a szerelmet is Olga Knyipper színésznő személyében, akivel 1901-ben kötött házasságot. Közös életük nem tartott sokáig, Csehov tüdőbaja súlyosbodott, 1904-ben rosszul lett, majd a németországi Badenweiler tüdőszanatóriumába utazott gyógykezelésre. Itt ért véget élete 1904. július 15-én.
„Minden a véletlenen múlik. Akit becsuktak, az itt ül, akit nem csuktak be, az szabadon járkál, ennyi az egész. Abban, hogy én orvos vagyok, maga pedig elmebeteg, nincsen semmi logika, sem erkölcsi színvonal, hanem csupán véletlen, esetlegesség (… …) Ha egyszer csináltak bolondokházát, akkor valakinek ülnie is kell benne.” (Csehov: A 6-os számú kórterem)
Sajátos, eredeti látásmódját, amellyel a kor állóvizét, a tehetetlenséget, a jobb sorsra érdemesek kilátástalan sorsát ábrázolta, meghatározta tudományos tájékozottsága az emberi testről és lélekről, s betegsége, amely folytonosan emlékeztette az emberi törekvések, remények, szándékok időbeli behatároltságára. Írásainak centrumában nem a cselekmény fordulatossága, sokkal inkább a történések hétköznapisága, alakjainak lélekállapota, hangulati változása áll. Bizonytalan remények, elvágyódás, szomorúság írásainak fő elemei, de humora mindvégig jelen van történeteiben, lágyítja, vagy ellenkezőleg, elmélyíti azok tragikumát. Hegedűs Géza épp e jellemzője miatt nevezte őt „a szomorú és vágyakozó kisemberek részvéttel mosolygó poétájának”.
Csehov talán a legismertebb író az orvosok között, és ez fordítva is igaz: noha irodalmi munkásságának köszönheti hírnevét, közismert tény, hogy orvosként is praktizált. És ez kiváló írók-költők hosszú sorára igaz. Orvos volt például Friedrich Schiller, Georg Büchner, Mihail Bulgakov, Sir Arthur Conan Doyle, Somerset Maugham, Arthur Schnitzler, Abe Kobo, Csáth Géza és Németh László. Hogy foglalkozása mennyiben befolyásolta írói munkáját, arról Csehov a következőképpen nyilatkozott egy levelében: „Az orvostudománnyal való meghitt viszonyom, a természettudományok és a tudományos módszerek ismerete segített, hogy ne kövessek el bizonyos hibákat. Hadd jegyezzem meg ezzel kapcsolatban, hogy a művészet nem mindig hozható teljesen összhangba a tudományos tényekkel; a mérgezés általi halált nem lehet úgy megmutatni színpadon, ahogyan az a valóságban történik.”
