2017. július 27.  Csütörtök
Közepesen felhős 16 °C Közepesen felhős
Rovatok
2017. július 27.  Csütörtök   Olga, Liliána
Közepesen felhős 16 °C Közepesen felhős

Kassák Lajos útja

Idősebb Alexandre Dumas kalandos élete

“Számomra nincs más választás”

I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója

Kassák Lajos útja  
Ötven éve, 1967. július 22-én halt meg Kassák Lajos Kossuth-díjas költő, író, képzőművész, az avantgárd mozgalmak egyik alapító mestere.
Idősebb Alexandre Dumas kalandos élete  
Idősebb Alexandre Dumas népszerűségének titka nagyon egyszerű, műveiben minden olyan elem benne van, amely lebilincseli az olvasót.
“Számomra nincs más választás”  
Egy 1957-es szovjet hivatalos közlés szerint 70 évvel ezelőtt, 1947. július 17-én halt meg Raoul Wallenberg, aki 1945. január 17-én tűnt el.
I. Károly, a magyar Anjou-ház alapítója  
675 éve, 1342. július 16-án hunyt el I. Károly, azaz Károly Róbert, a háromszor koronázott király. Uralkodása alatt fénykorát élte a lovagi kultúra, terjedt az írásbeliség, kolduló szerzetesrendek honosodtak meg az országban.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Eldöntöttem, hogy diktátor leszek című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Eldöntöttem, hogy diktátor leszek

Szerző: / 2017. február 23. csütörtök / Kultúra, Teátrum   

Szálinger Balázs - Horváth Illés: Köztársaság, Trafó (Fotó: Albert Kinga) A komoran hömpölygő, fémes zene és Takács Géza csupaideg játéka napokig kivakarhatatlan az ember agyából. A Köztársaság egyrészt hatalmi igazságra vezérlő kalauz leendő diktátoroknak, másrészt az emberi viselkedésminták egész katalógusát nyújtja. Horváth Illés első rendezése figyelemreméltóra sikeredett.

A Köztársaság a Trafóban

„Leszarom az egész köztársaságot, Ha gatyába rázhatom egy paranccsal.”

A komoran hömpölygő, fémes zene és Takács Géza csupaideg játéka napokig kivakarhatatlan az ember agyából. A Köztársaság egyrészt hatalmi igazságra vezérlő kalauz leendő diktátoroknak, másrészt az emberi viselkedésminták egész katalógusát nyújtja. Horváth Illés első rendezése figyelemreméltóra sikeredett.

Az alaptörténet kiollózható egy igényesebb középiskolai törikönyvből. Róma konzulját és hadvezérét, Gaius Julius Caesart még igazi világtörténelem-formáló szerepe előtt – szenátorként – kalózok rabolták el, ő pedig fogvatartóit később, bosszúból egytől egyig keresztre feszíttette. Ezek életrajzi tények. Ám hogy mi történt a két esemény között, pontosan nem tudjuk, a darabbeli folytatás Szálinger Balázs írói fantáziájának terméke. Szálinger díjnyertes drámájában Gaiust és felszabadított perzsa rabszolga-cimboráját, Cirrust egy kisközösséget alkotó kalózcsapat ejti fogságba, az ifjú cézárnak pedig olyannyira megtetszik a gyöngyélet, hogy ambróziánál is mohóbban issza magába az „államfő”, a kalózvezér Hariszteász hatalomtechnikai tippjeit. Hogyan gyártódnak a diktátorok, ha úgy tetszik.

Szálinger Balázs - Horváth Illés: Köztársaság, Trafó (Fotó: Albert Kinga)

A görög Hariszteász (Gáspár Tibor) szép új politikai világát ugyanúgy happolják el a rómaiak tehát, ahogy az ókori görög kultúra, irodalom, képzőművészet színe-javát. Pedig ez a világ távolról sem tökéletes. A kalózvezér hamar lelepleződik, hiszen dölyfösségében a fától nem látja az erdőt: nem számol az emberi természettel, a szexuális energiákkal, a korrupcióval („előzetes lehalászás”), a szenvedélyekkel, alattvalóit hierarchiába rendezi és lekezeli, a nőket kihasználja. De addigra a kényszerből vendégeskedő, ambiciózus római fejében már kicsírázott az ötlet, a Nagy Plágium: a vezér sakkfigurája, aki mindenkinél mindent jobban tud és tesz. Az ideát pedig nem középiskolás fokon, egy nyomorúságos kalózszigeten szándékozik megvalósítani, hanem diadalmasan hazatérve, saját népe – és főleg saját maga – boldogítására.

A Pharmacussa szigetén játszódó Köztársaságot 2016 nyarán mutatták be Zsámbékon, ahol nagy közönség- és szakmai sikert aratott. A katonai bázisra berendezkedett előadást a díszletesek (Cseh Renátó, Cziegler Balázs) sikerrel plántálták át a Trafó terébe, ahol a káoszból erényt, sőt koncepciót kovácsoltak.  A kellékekkel maguk a belépő színészek töltik fel a színpadot: szakadozott matracok, filléres asztal, székek, rojtos szőnyegek, dobozok, hordók, raklapok, nyomorúságos szekrények és kosz, kosz, kosz mindenütt. A háttér mozdulatlan a második felvonás végéig akkor is, amikor logikailag már változott a tér, csak a színészek robbannak ki néha a dobozból, és ugranak fel egy-egy szenvedélyesebb jelenetben a nézők közé.

Horváth rendezése megkurtította az eredeti dráma szövegét és szereplőgárdáját: Arianész feleségét, Ariadnét, és több kalózkaraktert megszüntettek vagy összerántottak más karakterekkel. Az előadás elején az állam őrei és tisztjei jelennek meg a színen, aztán Hariszteász családja, szakácsa, és dadusa – akire a főkalóz a fiatalok nevelését bízta – is porondra lépnek. Szép kis kompánia, flottul bemutatják nekünk egymás után a hatalomgyakorlás különféle módozatait: a szicíliai dadus (Nagy Mari) például gyakorlatilag megrontja a rá bízott ifjakat, a szakács, Miró (Ágoston Péter) cinikus módon („De már belógattam neki, na és?”) elcsábítja Hariszteász lányát, Sophiát (Horgas Ráhel), a lány a darab végén pedig késsel tesz pontot féltékenységi drámája végére, ahogy jó bűnözőcsemetéhez illik.  Lassanként megismerjük tehát a modell alkatrészeit, elemeit, utána hallhatjuk a társadalmi konstrukció elméletét Hariszteász szájából.

Szálinger Balázs - Horváth Illés: Köztársaság, Trafó (Fotó: Albert Kinga)

Elgondolkodtató és cseppet se véletlen persze, hogy Gaius egy bűnözésből élő csoporttól tanulja el kedvenc államvezetési trükkjeit. Hariszteász, aki szerint a körülötte élő emberek boldogok, lelkesen vázolja intelligens és érdeklődő foglyának az egyenlőségre alapozott stratégiáját, az egységes nevelés és a közös vagyon üdvös következményeit. Okfejtéseit azonban gyakran megszakítva tisztjeire viharzik, rohadéknak, perzsa majomnak nevezi őket és halállal fenyeget: ráadásul Gaiusnak bizalmasan megvallja, hogy vagyonegyenlőség ide vagy oda, a bőre alatt is pénz van. Lányát véletlenül sem adná szakácshoz, sőt, tán meg is ölné vagy eladná rabszolgának, ha kiderülne a titkos viszony. Hisz abban, hogy mindenki egyformán részesül a javakból, miközben a háta mögött virágzik a korrupció. Hatalmi kirohanásokban – főként a kisebbségekkel szemben – persze Caesar sem marad alul, az általa felszabadított Cirrust gyakran kényszeríti térdre borulásra, könyörgésre és cipőnyalásra, de alaphangon is leginkább úgy beszél vele, mint egy kutyával. A bő lére eresztett első felvonásban gyorsan kiderül, hogy Hariszteász kisstílű zsebtolvaj Gaiushoz mérve: a fiatal, szemtelen és manipulatív zsarnokpalánta fiúi érzelmeket színlelve az első perctől az idősebb fölé kerekedik, s úgy irányítja az eseményeket, ahogyan számára a legelőnyösebb. Akkor sem beszél a levegőbe, amikor, szinte mellékesen, szabadulása utáni bosszúval fenyegetőzik: amikor a mű, azaz a diktátor kész, az alkotó – miután maga is belátja állama csődjét és egyenesen megköszöni a halált – örökre megpihen.

Parádés a szereposztás, szuggesztív a megformáltság. A mocskos-lepattant díszletben, a nyomasztó zene ütemeire olyan történet halad előre, melynek végkifejletében hamar biztosak vagyunk, a sejtelem mégse foszt meg minket a feszültségtől, a thrillerszerű atmoszférától. Gáspár Tibor szilárd színészi pontossággal hozza Hariszteászt, nem hagyva ki a figura többpólusú bemutatásának ziccerét. A kalózvezér kisszerű, kegyetlen, ugyanakkor érzelemvezérelt karakter, főleg ha utódjáról, a szellemi társnak hitt Gaiusról van szó, akihez még lányát is hozzá akarja adni. Takács Géza Caesarként verekszi magát a történet élére: diabolikus figura, pökhendi és magabiztos, s amikor egy ízben a közönség közé veti magát, akár egy népvezér a tribün tetejére, eszelősen szikrázik a szeme – többet mond el ez a pillantás hatalmi tébolyról és személyi kultusz-vágyról, mint ezeregy tanulmány. Nagy Mari kapta a dadus szerepét: vágyvezérelt manipulátor és magányos, öregedő asszony, akit gyűlölünk és sajnálunk egyszerre. Cirrus (Mészáros András) ügyes untermanja a jövő diktátorának: egy idegtépően hosszú jelenetben szenvtelenül pakolja a pénzt egy bőröndből ki majd vissza, mely – jól tudjuk – egy egész család csúf halálát jelenti. Az őrök (Pál András, Gémes Antos) hiteles mellékszereplők, kísérleti fogaskerekek. A perzsa Délea (Fogas Emília) a rab Kurva, akit a férfiak szabadon használhatnak, hogy mégiscsak meglegyen az a bizonyos, az engedelmességhez szükséges egészségügyi ürítés: halála értelmetlen és véresen emberi. Sophia, azaz Horgas Ráhel naiv szerelmes, épp annyira, amennyire hamvas kamaszlányok szoktak, csak épp – a dadus mesterkedésének (is)  hála – bosszúja tér el kicsit az átlagos, megcsalt Júliákétól.

Szálinger Balázs - Horváth Illés: Köztársaság, Trafó (Fotó: Albert Kinga)

A Köztársaság erényei közé tartozik, hogy nem erőlteti az aktuált, és nem viszi le a történetet a piti konyhapolitizálás szintjére. Az előadás – nem a dráma! – ugyanakkor a zsarnokság születésén túl a terrorizmus születésének pillanatát is rögzíteni kívánja, talán hogy a néző a homlokára csaphasson: na végre itt az a bizonyos félre nem érthető kapocs a mával! Kicsit erőltetettnek, sulykolónak tűnt ez a fogás ott, a színházban, később azonban a baljós jelenet nehezen megy ki az ember fejéből. A zsarnok ugye csak addig az, amíg van kinek parancsolnia. Mindig lesz persze, hisz a nép szereti, ha egy vezető hozza meg helyette a döntéseket, cselekedeteit pedig egyszerűen megfogalmazott szabályrendszerhez kell szabnia. De ha egyszer mégis torkig lesz: „Beások a föld közepéig, lőport viszek le És a világot a Levegőbe röpítem… hahaha!”1

Hegedüs Barbara

1 Petőfi Sándor: Az őrült

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek