125 éve született Erle Stanley Gardner amerikai író, ügyvéd, a zseniális magándetektív, Perry Mason „szülőatyja”.
Erle Stanley Gardner a Massachusetts állambeli Maldenben született 1889. július 17-én. Apja bányamérnök volt, aki meglehetősen gyakran változtatta munka- és lakhelyét, a család végül egy Oroville nevű kis bányászvárosban telepedett le. Gardner a műveiben felhasznált széleskörű bányászati ismereteit még gyermekkorában szerezte, ám sose gondolt arra, hogy apja nyomdokaiba lépjen.
A középiskola elvégzése után az Indiana állambeli Valparaiso Egyetemre iratkozott be, de egy verekedés miatt hamar kirúgták. A felsőoktatásnak hátat fordítva előbb bokszolással és illegális birkózóversenyekkel kereste kenyerét, majd Kaliforniában lett gépíró egy ügyvédi irodánál. 1911-ben végül maga is ügyvédi jogosítványt kapott, s ügyvédi irodát nyitott, az üzlet azonban elég rosszul ment, mert ügyfelei főként a szegény kínai és mexikói bevándorlók közül kerültek ki. 1918-ban három évre hátat is fordított a jognak, s egy kereskedelmi cég alkalmazottja lett. 1921-ben megnősült, gyermeke született, s újra praktizálni kezdett Venturában, ahol 1933-ig dolgozott. Már a húszas évektől, elsősorban csekély keresetének kiegészítésére, Charles M. Green néven vadnyugati és titokzatos történeteket írogatott különböző ponyvamagazinokba, köztük a Black Mask címűbe, melynek hamarosan legnépszerűbb szerzőjévé vált.
1931-ben feleségével hat hónapra Kínába utaztak, s az ott szerzett élmények hatására született meg új hőse, Copely Brane figurája. Gardner hihetetlen intenzitással dolgozott nem csak íróként (állítólag havonta 200 ezer szót írt le), hanem ügyvédként is. Ismerősei, barátai szerint elkötelezettséget érzett a kiszolgáltatott, magukra hagyott és igazságtalanul vádolt emberek iránt, ez indította arra, hogy 1940-ben részt vegyen a Court of Last Resort („az utolsó mentsvár bírósága”) nevű szervezet megalakításában, amely a jogtalanul bebörtönzött embereket támogatta igazuk bizonyításában.
1932-ben született meg mindmáig legismertebb regényalakja, Perry Mason magándetektív, akiben magára Gardnerre ismerhet az olvasó. Az első két Mason-kötet, A bársonyos karmok esete és A morcos lány esete hatalmas sikert aratott, így Gardner feladta jogászi hivatását, csak az írásnak és írásból élt. Az első Perry Mason-könyveket további nyolcvan követte, csaknem évente jelent meg egy-egy kötet, melyek közül néhányat már a második világháborút megelőzően magyarra is lefordítottak. Mindegyik egy-egy rejtélyes esetet dolgoz fel: A dadogó professzor esete, A fuldokló kacsa esete, A kölcsönkért lány esete, A menekülő főnővér esete. A rettegő örökösök esete, A szerencsés lányok esete, Az elbűvölő kísértet esete stb.
E történetekben közös, hogy Perry Mason, s vele együtt az olvasó is már akkor kapcsolódik az események menetébe, amikor azok a végkifejlet felé közelednek. Közös vonásuk az is, hogy a mű középpontjában a bírósági tárgyalás áll, Mason feladata, hogy a bűnös felkutatása, a rejtély megoldása mellett rámutasson az igazságszolgáltatás hibáira, s korrigálja is azokat. A kritikusok a történet logikus fűzését, a cselekmény és az események kézben tartását, Mason alakjának precíz megalkotását tartják Gardner legfőbb erényének, s ez emelte a krimiirodalom nagy klasszikusainak sorába is.
Ahogy Keszthelyi József írja: „Az olvasó ma nem is annyira megoldásainak szellemességére, rejtélyeiben megnyilvánuló találékonyságára kíváncsi, hanem inkább a mese hibátlanul sodort fonalára, az ügyvéd mesterdetektív rafinált jogi csatározásaira az ügyészi hivatallal – főként az amerikai nyelvben fasírtra emlékeztető nevű, állandó ellenfelével, Hamilton Burger főügyésszel, s persze a rendőrséggel. A cselekmény mindig a bírósági tárgyaláson tetőzik; itt vérzik el a tettes, Perry Mason agyafúrt keresztkérdéseinek pergőtűzében.”.
1935-ben az író házassága csődbe jutott, s bár feleségével különköltöztek, Gardner egész az asszony 1968-ban bekövetkezett haláláig rendszeres havi járandóságot fizetett neki. Alig hogy megözvegyült, Gardner újranősült, elvette hosszú évek óta hűséges titkárnőjét, akiről Perry Mason titkárnőjének, Della Streetnek alakját mintázta.
1952-ben Gardner megkapta a legjobb detektívregény-írónak járó tekintélyes Edgar-díjat. 1957-től, az első Perry Mason eset televíziós változatától kezdve személyesen ellenőrizte a történetek filmre, rádióra és televízióra alkalmazását. 1970 elejétől Gardner rákbetegsége egyre súlyosbodott, a kezelések nem tudták megállítani a kór lefolyását. Az író feleségétől azt kérte, vigye haza, Rancho del Paisano nevű birtokára, itt is halt meg 1970. március 11-én. Az utolsó Perry Mason-regény, a The Case of the Postponed Murder az író halála után, 1973-ban jelent meg.
Mestere, Raymond Chandler írta neki egy levélben: „Ha valamilyen könyv, bármilyen könyv, bizonyos művészi erővel hat, irodalommá válik. Ez az erő sugározhat stílusból, helyzetekből, alakokból, megindító hangból, gondolatokból vagy egy fél tucat más dologból. Fakadhat abból is, hogy az író tökéletesen ellenőrzi az események gördülését, mint amikor valaki tökéletesen tud bánni a labdával. És ehhez Te értesz mindennél jobban és mindenkinél jobban.”
Felhasznált irodalom:
Keszthelyi József: A detektívtörténet anatómiája
