„A végzet – mily különös! – gyakran abban tetszeleg magának, hogy méltatlan vagy középszerű arcot ölt.” 10 éve halt meg Françoise Sagan francia írónő, aki regényei mellett színpadi darabokat is jegyzett, filmet rendezett.
„Nagyon halkan és nagyon sokáig mondogatom ezt a nevet a sötétben. És ekkor valami megmozdul bennem és én nevén szólítom, lehunyt szemmel: Jó reggelt, búbánat!”
Françoise Sagan 1935. június 21-én Françoise Qouirez néven jött világra a dél-franciaországi Cajarc városkában. Gyermek- és ifjúkorát Párizsban töltötte. 1951-ben a Sorbonne-on kezdte bölcsészeti tanulmányait, amelyeket végül nem fejezett be. Érdeklődése egyre inkább az irodalom felé fordult, s 1954-ben, 18 éves korában René Juillard könyvkiadónak elküldte első regénye, a Jó reggelt, búbánat! kéziratát.
Bonjour tristesse!
Művét – Proust nyomán – már Sagan néven jegyezte apja kérésére, aki szerette volna, ha lánya igazi nevét jótékony félhomály fedi. A regény megjelenése az 1954-es év irodalmi eseménye lett, elnyerte a kritikusok díját és szerzőjének rövid idő alatt világhírt szerzett.
A mű egy unatkozó, szomorú és cinikus kamaszlány története, akinek zavaros érzelmeit Sagan nagy empátiával, tiszta, klasszikus nyelven közvetíti. A könyvből 1957-ben Otto Preminger rendezett nagy sikerű filmet, amelyben a főhősnőt a tragikus sorsú Jean Seberg alakította.
1955-ben Sagan New Yorkba utazott, ahol megjelent a Jó reggelt, búbánat! angol fordítása. Itt találkozott össze Truman Capotéval, Carson McCullers-szel és Tennessee Williams-szel, akivel barátságot is kötött, olyannyira, hogy Az ifjúság édes madarát Párizsban Sagan vitte színre.
„Nincs semmi, ami rosszabb és egyúttal kikerülhetetlenebb volna a magánynál. Semmitől sem félek annyira. Egyébként mindenki így van vele, csak senki nem vallja be. Nekem néha ordítani volna kedvem: félek, félek, szeressetek engem.”
Sagan második regénye Enyhe kis mosoly címmel 1956-ban jelent meg. A következő évben az írónőt egy súlyos autóbaleset hetekre az ágyhoz láncolta, mozdulatlanságra ítéltetett, némi vigaszt jelentett számára azonban, hogy ebben az időben jelent meg Egy hónap múlva, egy év múlva című regénye. 1958-ban házasságot kötött Guy Schoellerrel, ám kapcsolatuk nem tartott sokáig. Az 1959-es év termése a Szereti Brahmsot? című regény, amelynek 1961-es, Anatole Litvak rendezte filmváltozata rendkívüli sikert aratott, elsősorban Ingrid Bergman, Yves Montand és Anthony Perkins parádés alakítása miatt. Ekkor már a prózaírás mellett egyre inkább foglalkoztatta a színház is, s megírta első színdarabját Kastély Svédországban címmel, amelyet a L’Atelier színház mutatott be óriási sikerrel.
„És valóban félt a házasságtól, buta, kispolgári módon, pedig épp a kispolgáriasság látszatát akarta elkerülni. Nathalie-nak igent kellett volna mondania, elválni és a hajánál fogva vonszolni őt az anyakönyvvezető elé, fittyet hányva azokra a fenntartásokra és aggályokra, amelyeket oly jól megérzett benne. Vannak az életben olyan pillanatok, amikor kényszeríteni kell a másikat, amikor véget kell vetni a megértő viselkedésnek, amikor az embernek önmagáért kell cselekednie a másik ellenében, de végeredményben a másik javára…” (Françoise Sagan: Egy kis napfény a hideg vízben / Enyhe kis mosoly)
1962-ben újabb házasságot kötött, ezúttal Robert Westhoff-fal, akitől Denis nevű fia született. 1963-ban ismét színdarabot írt Valentine mályvaszínruhája címmel, majd érdeklődése a film felé fordult. A neves rendezővel, Claude Chabrollal együtt megírta a Landru című film forgatókönyvét, majd 1976-ban ő maga is rendezett filmet Kék páfrányok címmel. Sokoldalúságát jelzi, hogy sanzonszövegeket és tévéjátékokat is írt. 1984-ben Örök emlékül címmel megjelent novelláinak gyűjteménye.
Már első regényeinek megjelenése után egyfajta kultusz alakult ki körülötte, művei bestsellerek voltak, százezres példányszámban jelentek meg, több nyelvre is lefordították őket, s a kritikusok lázasan próbálták (próbálják) megfejteni titkát, ami talán nem más, mint írásainak tömörsége, egyszerű, pontos stílusa, a történet kamarajellege és soványsága. Sagan a francia pszichológiai regény hagyományának folytatója lett, általános és örök alapkérdéseket és szituációkat vetett fel: többnyire jómódú „hősei” életük üressége vagy az öregedés miatt érzett kétségbeesés elől újabb és újabb szerelmi kalandokba menekülnek, de valójában nem képesek életüket megváltoztatni. Színdarabjai is luxuskörnyezetben játszódnak, hősei elegánsan unatkoznak, kicsit szenvednek és erőtlenül szeretik egymást. Sagan egyébként belülről is jól ismerte az általa ábrázolt világot, hiszen jómódú családból származott, művei is biztos megélhetést nyújtottak számára. Nem vetette meg az élet örömeit sem: a viharos szerelmek, a sebesség imádata, a játék- és alkoholszenvedély mind hozzátartozott a róla kialakult képhez.
Az írónő, akit első regénye megjelenése után Francois Mauriac „elragadó kis szörnyetegnek” titulált, megállapodott: Párizsban, az Invalidusok terétől nem messze élt skót terrierje társaságában, az olvasók számára a Sagan-regényekből ismerős, a polgári jólétet tükröző környezetben. A jómódú családból származó, az élet örömeit nagy kanállal fogyasztó írónő élete utolsó évtizedében fokozatosan elmagányosodott, saját otthonát is elveszítette, többnyire ismerőseinél lakott, számos betegség gyötörte, tucatnyi műtéten esett át, s 2002-ben adócsalásért is elítélte a bíróság. 2004. szeptember 24-én Honfleur kórházában.
