„Életre-halálra olvasni, mert ez a legnagyobb, az emberi ajándék. Gondold meg, hogy csak az ember olvas.” Márai Sándor 125 éve, 1900. április 11-én született a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb és legnépszerűbb prózaírója. A posztumusz Kossuth-díjas író hányatott életének nagyobbik részét külföldön töltötte, mégis mindig magyarnak vallotta magát.
„Az elmúlt ötven évben sok mindent csináltam, amit nem kellett volna, sok mindent írtam, mondtam, amit okosabb lett volna nem megírni és nem kimondani. Az egész, együtt, ez volt az élet. Minden más csak ennek feltétele volt. Nem tehettem mást, úgy írtam, ahogy éltem.” (Márai Sándor)
Márai Sándor 1900. április 11-én márai Grosschmid Sándor Károly Henrik néven született Kassán. Testvére volt Radványi Géza, filmrendező volt. Szülővárosában és Eperjesen járt gimnáziumba, majd a Budapesti Naplónál dolgozott. 1919 őszétől Berlinben, majd Frankfurtban folytatott egyetemi tanulmányokat. A Frankfurter Zeitung munkatársa lett, emellett rendszeresen küldte haza magyar nyelvű tárcáit, novelláit és fordításait.
Az 1925-ben indult Újság című napilapban megjelent írásaival a polgári liberális szellem nagyhatású szószólója lett. 1927-ben tett közel-keleti útjának élményeiből született az Istenek nyomában című útirajza. 1928-ban hazaköltözött Budapestre.
„A társadalom, amelyben élek, nemcsak a szellem csúcsteljesítményei iránt közömbös már, hanem a mindennapok átlagának emberi és szellemi stílusával szemben is. A szándék, amely tapinthatóan, érzékelhetően áthatja koromat, kétségbeeséssel tölt el; a kortársi tömegek átlagízlését, szórakozásaikat és igényeiket megvetem, erkölcsüket kétellyel szemlélem, a korszak technikai és rekordbecsvágyait, melyek csaknem maradéktalanul kielégítik a tömegeket, végzetesnek tartom.” (Márai Sándor: Egy polgár vallomásai)
Első regényei a pesti polgárság világát mutatták be, a konvenciók elleni lázadások lehetőségeit és bukását, lélektani igénnyel. 1934-ben jelent meg egyik fő műve, az Egy polgár vallomásai első kötete, melyben a vidéki, kassai polgárság életét mutatta be, emellett az európai hazafiságról beszél, amelynek az első világháború vetett véget, s amellyel végleg leszámolt az Európai őrjárat, majd Európa elrablása című útirajzaiban. Az Egy polgár vallomásai Márait a magyar próza élvonalába emelte.
A negyvenes évek gazdag írói termést hoztak az életműben.
Szindbád hazamegy (1940) című regényével egyik mestere, Krúdy Gyula emléke előtt tisztelgett. 1942-ben jelent meg egyik legnépszerűbb regénye, A gyertyák csonkig égnek, amelyből színpadi és filmváltozat is készült. 1942-ben az MTA levelező, majd 1945-ben rendes tagjává választották.
1943-ban jelent meg az emberi élet alapigazságairól aforisztikusan értekező Füves könyve, és ekkor kezdte írni élete végéig folytatott Naplóját, mindennapjainak krónikáját, amelyben folyamatosan reflektált a szellemi élet történéseire is.
„Ha csak teheted, élj mindig úgy, hogy az emberi szellem kristályba fagyott remekműveinek egyikét mindennap megszemléld, s ha néhány pillanatra is! Ne múljon el egyetlen napod, hogy nem olvastál néhány sort Seneca, Tolsztoj, Cervantes, Arisztotelész, a Szentírás, Rilke vagy Marcus Aurelius könyveiből. Mindennap hallgass néhány ütem zenét, ha másképp nem lehet, szólaltasd meg a zenedobozon Bach, Beethoven, Gluck vagy Mozart valamely tételét. Ne múljon el nap, hogy nem nézegetted néhány percen át valamilyen jó nyomat tükrében Brueghel, vagy Dürer, vagy Michelangelo valamelyik festményét vagy rajzát. Mindezt oly könnyű megszerezni, s oly könnyű megtalálni a félórát, mely a remekművekhez szükséges! S oly könnyű megtölteni lelked az emberi tökéletesség boldog összhangjával! Gazdag vagy, akármilyen nyomorult is vagy. Az emberi szellem teljessége a tiéd is. Élj vele, mindennap, ahogy lélegzik az ember.” (Márai Sándor: Füves könyv)
A németek 1944. márciusi bevonulása után abbahagyta az újságírást, feleségével Leányfalura költözött. 1945-ben visszatértek Budapestre, ám az egyre diktatórikusabb szellemi-politikai légkör lassan megérlelte benne az elhatározást, hogy elhagyja az országot. Döntésében közrejátszott az is, hogy utolsó, itthon megjelent kötetét bezúzták.
A háború után adta ki a Sértődöttek című regényét, amelyet később ciklussá fejlesztett, A Garrenek műve címmel. 1948-ban a fenyegető diktatúra miatt feleségével és örökbe fogadott kisfiukkal, Jánoskával elhagyták Magyarországot, előbb Olaszországba, Nápoly mellé költöztek, majd New Yorkban telepedett le, 1957-ben amerikai állampolgár lett.
Az 1956-os forradalom hírére Münchenbe jött, de már csak a szovjet tankok bevonulásáról értesülhetett, az itthoni eseményeket a Szabad Európa rádióban kommentálta, 1968-ig a rádió levelezője volt Candidus álnéven. 1968-tól Nápoly mellett, Salernóban, 1979-től a kaliforniai San Diegóban élt. A nyugati magyarság irodalmi csoportosulásaiban nem vett részt, utolsó éveit teljes visszavonulásban töltötte.
1989. január 15-én írta utolsó naplóbejegyzését: „Várom a behívót, nem sürgetem, de nem is halogatom. Itt az ideje.” 1989. február 21-én San Diegóban öngyilkos lett. Hamvait a Csendes-óceánba szórták.
Pályáját versekkel kezdte, s bár e műfajt nem tartotta sokra, Halotti beszéd című verse (1950) a magyar líra egyik csúcspontja, az emigráció gyötrelmeinek, a magányosságnak és gyökérvesztésnek megrázó erejű megszólaltatása.
Regényei közül igazi stílusbravúr a Szindbád hazamegy, amely Krúdy életét, nyelvét és világát páratlan hitellel adja vissza, valamint a Vendégjáték Bolzanóban, egy Casanova-epizód. Nagy regényfolyama A Garrenek műve, amelyben a polgári Európa hanyatlását írta le.
„Mert sokáig remélnek. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerűen utaznak, vagy nagy házat visznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyűjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat … De mindez nem segít. S tudják ők pontosan, miközben mindezt mívelik, hogy semmi nem segít. S még mindig reménykednek. Már maguk sem tudják, miben bíznak?” (Márai Sándor: Az igazi)
Naplója a két világháború közti polgári rendszer hanyatlását és elzüllését, a háború és az üldözések szörnyűségeit, a demokrácia reményeit és a remények kialvását, a nyugati társadalom értékvesztését, az európai kultúra perspektíváit, az írói morál mindenekfelettiségét vizsgálták, elemezték, variálták. Emigrációban írt regényei: Béke Ithakában, Rómában történt valami, Harminc ezüstpénz, San Gennaro vére, Ítélet Canudosban című művei példázatok, nyilvánvaló vagy közvetett politikai vagy társadalmi üzenettel. Kikötötte, hogy addig nem jelenhetnek meg Magyarországon művei, amíg az orosz hadsereg hazánkban tartózkodik, kanadai és müncheni kiadások révén hatása így is jelen volt.
Az emigrációval elveszített akadémiai tagságát halála után visszaállították, és 1990-ben posztumusz Kossuth-, 1996-ban posztumusz Magyar Örökség díjat kapott. 1995-ben díjat alapítottak tiszteletére.
A Márai Sándor-díj az életmű elismeréseként, az adományozást megelőző évben napvilágot látott, kimagasló értékű prózakötetért, illetve magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért adományozható.
„Az ember végül mindig egész életével felel a fontosabb kérdésekre. Nem számít, mit mond közben, milyen szavakkal és érvekkel védekezik. A végén, mindennek a végén élete tényeivel válaszol a kérdésre, melyet a világ olyan makacson intézett hozzá. Ezek a kérdések így hangzanak: ki vagy?… Mit akartál igazán?… Mit tudtál igazán?… Mihez voltál hűséges és hűtlen?… Mihez vagy kihez voltál bátor vagy gyáva?… Ezek a kérdések. S az ember felel, ahogy tud, őszintén vagy hazugon; de ez nem nagyon fontos. Ami fontos, hogy a végén egész életével felel.” (Márai Sándor: A gyertyák a csontig érnek)
2000-ben A gyertyák csonkig égnek című regényének spanyol- és katalán nyelvű fordítása megkapta a katalóniai Könyves Céh (Gremi de Llibreters) nagydíját. A regény 1998-ban az év sikerkönyve lett Olaszországban, ahol harmincöt kiadást ért meg. Német és angol nyelven több százezer példányban jelent meg. 2006-ban mutatták be a mű alapján készült magyar filmet.
2012-ben Lengyelországban kiadták útirajzainak egyedi, lengyel nyelvű válogatását. 2012 decemberében Márai Sándor, az európai polgár címmel nyílt kiállítás az Európai Parlament brüsszeli épületében. 2013 januárjában Kassa óvárosában teret neveztek el róla.
2013 novemberében jelent meg az Egy polgár vallomásai című művének cenzúrázatlan kiadása. Regényét egy bírósági procedúra után cenzúrázta az író. A személyiségi jogi pert Stumpf György, Márai gyerekkori tanítója, katolikus pap indította az író ellen 1936-ban, miután Márai könyvében számos becsmérlő sort írt róla. A bíróság végül mintegy kétezer pengő megfizetésére kötelezte az írót, aki vélhetően peren kívül egyezett meg egykori tanítójával. Az egyezség eredménye lehetett a végrehajtott cenzúra. Márai túl is lőtt a célon, hogy elkerülje a további pereket, ezért további részeket, egész fejezeteket, kortársairól írt jellemzéseket, titkos történeteket húzott ki a szövegből.
2023-ban felavatták fejszobrát Salerno tengerparti sétányán.
2025-ben emlékévet hirdettek születésének 125. évfordulója alkalmából, amelynek keretében Budapest I. kerületében, a Virág Benedek Házban állandó Márai-tárlat kapott helyet.
