Egy tudós, aki az atom felhasználását az élet szolgálatába akarta állítani. Frédéric Joliot-Curie és felesége, Irène Joliot-Curie közös kutatómunkájukkal felfedezték a mesterséges radioaktivitást.
„Mivel tudom, hogy mit adhat a tudomány a világnak, folytatni fogom az erőfeszítéseket, hogy hozzájárulhassak minden ember boldogságához legyen az fehér, fekete vagy sárga és nem a megsemmisülésükhöz valamilyen isteni küldetés nevében.”
Frédéric Joliot-Curie Nobel-díjas francia atomfizikus 55 éve, 1958. augusztus 14-én halt meg.
1900. március 19-én Jean Frédéric Joliot néven, egy hatgyermekes család legkisebb fiaként látta meg a napvilágot Párizsban. Apja fiatalon a Párizsi Kommün oldalán harcolt, majd textil-nagykereskedőként találta meg boldogulását, anyai nagyapja republikánus meggyőződésű protestáns volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy III. Napóleon konyhafőnöke legyen. Frédéric közepes tanuló volt, figyelmét kizárólag a labdarúgás és a Verne-könyvek kötötték le.
A kamaszkor elmúltával érdeklődése a természettudományok felé fordult. 1923-ban a párizsi Fizikai és Kémiai Műszaki Főiskolán évfolyamelsőként szerzett mérnöki diplomát. Egy luxemburgi acélműben helyezkedett el, majd letöltötte katonaidejét. Leszerelése után nem akart ismét az iparban dolgozni. Egykori professzora 1925-ben beajánlotta Marie Curie Radiológiai Intézetébe, ahol munkatársa lett Iréne Curie, a Nobel-díjas Curie házaspár leánya. A fiatalok egymásba szerettek, 1926. október 9-én összeházasodtak. Vezetéknevüket Joliot-Curie-re változtatták, hogy továbbvigyék a tudományban oly jól csengő Curie nevet. Két gyermekük született, egy fiú és egy lány, mindketten tudósok lettek.
Frédéric tudományos pályáján a legnagyobb sikert feleségével együtt érte el. A radioaktivitást kutatták, a férj a téma kémiai, a feleség fizikai aspektusára összpontosított. Hajszál híján megtalálták a rég keresett neutront, Chadwick azonban megelőzte őket, nem sokkal később a pozitront, de ez a dicsőség meg Andersonnak jutott. 1934-ben a Joliot-Curie házaspár az alumínium alfa részekkel való bombázásakor felfedezte a mesterséges radioaktivitást. Az általuk felfedezett „új elemek előállításának radioaktív kémiájában végzett munkájáért”
1935-ben mindketten megkapták a kémiai Nobel-díjat. Ugyanebben az évben a Sorbonne rendkívüli professzorává nevezték ki, 1937-től a College de France professzora és a La Caisse nationale des sciences igazgatója volt. A radioaktivitás mesterséges formájának felfedezése és nukleáris reakcióval történő előállítása új korszakot nyitott a világtörténelemben.
A II. világháború alatt, 1944-ben Iréne a gyerekekkel Svájcba menekült, Frédéric Párizsban maradt, és Jean-Pierre Gaumont néven részt vett az ellenállásban. Robbanóanyagok gyártását szervezte meg laboratóriumában, amely a Párizs felszabadításáért vívott harcokban fegyverraktárként is szolgált. A háború után a Becsületrend parancsnoki fokozatával, a Háborús kereszttel tüntették ki, és katonai rendfokozatot is kapott. 1946-ban az akkor alapított Francia Atomenergia Bizottság főbiztosává nevezték ki, és rendelkezésére bocsátották a chatilloni erődöt. 1948. december 15-én itt helyezték üzembe az első francia atomreaktort, a ZOE-t (zéro, oxyde d’uranium, eau lourde – zérus, urán-oxid, nehézvíz), 1949-ben pedig irányítása alatt Saclay-ben atomkutató intézetet építettek.
„Felhívás
Követeljük az atombombának az emberiség ellen irányuló tömegfegyvernek azonnali és teljes betiltását!
Követlejük, hogy e határozat végrehajtását szigorúan ellenőrizze valamely nemzetközi szerv.
Háborús bűnösnek nyilvánítjuk azt a kormányt, mely elsőnek alkalmazza – bármilyen ország ellen – az atombombát.
Felkérjük a világ minden jó szándékú emberét, hogy írja alá ezt a felhívásunkat.
Stockholm, 1950. március 19.”
Elsőnek Joliot-Curie írta alá a felhívást, éppen ötvenedik születésnapján.
Tudományos jelentősége megkérdőjelezhetetlen, politikai szerepvállalását viszont élénken vitatják: a hidegháború éveiben részt vett a Szovjetunió által támogatott békemozgalomban. 1950-ben egyik kezdeményezője volt az atomenergia háborús felhasználását elítélő stockholmi felhívásnak, és támadta a francia kormány politikáját. Kommunista meggyőződése miatt felmentették főbiztosi tisztségéből, de tudományos kutatásait és tudományszervező tevékenységét folytathatta. 1951-ben a Béke Világtanács elnökévé választották, és Sztálin-békedíjat is kapott.
Ettől az időtől kezdve a le Centre national de la recherche scientifique (CNRS) atomfizikai részlegét vezette, majd 1956-ban – felesége halála után – átvette a Sorbonne magfizikai és radioaktivitás tanszékét és a Rádium Intézetet. 1958-ban sikeresen befejezte az Orsay magfizikai intézet építését, és 1958. augusztus 14-én bekövetkezett halála előtt még tanúja lehetett a kutatások megindulásának.
1944-től volt tagja a Francia Tudományos Akadémiának. Számos akadémia és tudományos testület is tagjai sorába választotta, a Magyar Tudományos Akadémiának 1953-tól volt külső tagja. 1959-ben Budapesten felállították Marton László által készített bronz mellszobrát a Joliot-Curie-re keresztelt, ma ismét Királyhágónak nevezett téren. A művet az ezredfordulón, a tér átépítésekor elszállították, és a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítóudvarában helyezték el. A szobrot innen ellopták. A meglévő gipszminta alapján ugyan újraöntötték, de nem állították fel sehol.
