„Életünk térképe úgy van összehajtogatva, hogy nem egy nagy főutat látunk rajta…” Jean Cocteau francia író, költő, színész, filmrendező és festő, a művészetek polihisztora 60 éve halt meg.
Jean Cocteau (teljes nevén Jean Maurice Eugène Clément Cocteau) 1889. július 5-én született a Párizs melletti Maisons-Lafitte-ben.. Vagyonos és művelt nagypolgári családból származott. Viharos ifjúkora volt: egy jó nevű magániskolából kicsapták, ekkor Marseille-be ment, ahol álnéven élt, a rendőrség szállította vissza nagybátyjához, aki a gyámja volt. Ekkor beleszeretett egy nála tizenhárom évvel idősebb színésznőbe, aki azonban kiadta az útját.
„Életünk térképe úgy van összehajtogatva, hogy nem egy nagy főutat látunk rajta, hanem ahogy fokozatosan kinyílik, mindig egy új kicsi utat. Azt hisszük, választhatunk, pedig nincs választásunk.” (Jean Cocteau: A nagy mutatvány)
Első verseskötete 1908-ban jelent meg. A költészet mellett a színpad is vonzotta. 1909-ben találkozott az Orosz Balett vezetőjével, Szergej Gyagilevvel, aki Cocteau kérdésére, miszerint írhatna-e nekik balettet, tömören így válaszolt: „Képesszen el!” E felszólításra válaszul olyan darabok születtek, mint például a Parádé, melynek zenéjét Erik Satie írta, a díszleteket pedig Pablo Picasso tervezte, vagy később – Milhaud zenéjével – az Ökör a háztetőn.
JEAN COCTEAU: TI, KIK…
Ti, kik az engem ért örömről, fájdalomról
Tudni se vágytatok,
Lépjen ki már szavam trójai falovamból
S gyújtsa fel házatok.
Átkozott fügefa, mely nem kinál fügével,
Mikor éhen veszek.
Halál, e cselszövő vad világból vigyél el,
Úgy talán még élhetek.
(Fordító: Somlyó György)
Az első világháború idején mentősofőrként szolgált a belga fronton, s összebarátkozott Roland Garros repülőtiszttel, neki ajánlotta a repülés ihlette korai verseit, A Jóreménység foka című kötetet. A háború után találkozott az akkor 16 éves regényíró csodagyerekkel, Raymond Radiguet-vel, élete egyik nagy szerelmével. Mikor öt évvel később Radiguet meghalt tífuszban, Cocteau az ópium rabja lett, s gyógykezelésre szorult.
A szanatóriumban a neves tomista filozófus, Jacques Maritain hatására gyakorló hívő lett. A húszas, harmincas években születtek meg legjobb prózai és színpadi művei, majd később filmjei: az Orpheüsz című tragédia, a Vásott kölykök című regény, a Pokolgép című dráma, az Oidipusz-téma feldolgozása.
1930-ban került színre a Búcsú című monodrámája, melyből később Poulenc írt operát, ekkor készítette el első filmjét is A költő vére címmel. 1937-ben mutatták be A Kerekasztal lovagjai című darabját, melynek egyik szerepét a fiatal és jóképű Jean Marais játszotta. Ekkor kezdődött a költő és a színész életre szóló kapcsolata, mely szerelem, mély barátság és tökéletes művészi együttműködés is volt egyben.
A nyomasztó második világháborús légkörben jelentek meg újabb drámái: a Rettenetes szülők, a Szent szörnyetegek, az Írógép. A háború után visszatért a filmhez, 1945-ben megrendezte az ismert gyermekmesén alapuló A szép és a szörnyeteg című filmjét, Jean Marais főszereplésével.
A halál és a költészet kapcsolatát vizsgáló Orpheusz című filmjével 1950-ben elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját és a Brit Filmakadémia díját is. Képző- és iparművészként is jelentőset alkotott: elkészítette a Villa Santo Sospir belsőépítészeti berendezését, s nagyszabású freskósorozatba fogott többek között a mentoni városházán.
JEAN COCTEAU: A PIROS CSOMAG
Vérem tintává lett. Változtatni kellett ezen a förtelmen mindenáron. A méreg már csontomig hatolt. Daloltam a sötétben és most félek ettől a daltól. Sőt, mi több: leprás vagyok.
Ismeritek-e a penészfoltot, mely arcélre hasonlít? Nem tudom, leprámnak miféle bűbája csapja be a világot és hatalmazza fel arra, hogy megöleljen. Annál rosszabb neki! A következmények nem tartoznak rám. Sose mutattam mást, mint sebeimet. Kecses képzelgésnek vélik: ez az én hibám. Őrültség hiún kitárulkozni.
Rendetlenségem égig tornyosúl. Akiket szerettem, azokat az éggel egy rugó kapcsolta össze. Feléjük fordítottam a fejem … már nem voltak ott.
Reggel előregörnyedek, előregörnyedek és lecsúszom. Összeroskadok a fáradtságtól, a fájdalomtól, az álmosságtól. Műveletlen senki vagyok. Nem ismerek semmiféle számot, se dátumot, se folyónevet, se nyelvet, élőt vagy holtat. Zéróm van történelemből és földrajzból. Valamiféle csoda nélkül elkergetnének. Ezenfelül elloptam a papírjait valami J. C.-nak, M. L.-ban született, … évben, 18 éves korában elhalálozott, briliáns költői karrier után.
Ez a haj, ez a rosszul plántált idegrendszer, ez a Franciaország, ez a Föld: nem az enyém. Undorít. Éjjel álmomban eldobom.
Kibontottam a csomagot. Zárjanak be, lincseljenek meg. Értse, aki bírja: Én vagyok az a hazugság, mely mindig igazat mond.
(fordító: Weöres Sándor)
1954-ben a Belga Királyi Akadémia tagja lett, majd egy évvel később a Francia Akadémia is soraiba fogadta. 1960-ban megrendezte utolsó filmjét, az Orpheusz végrendeletét, majd végleg nyugalomba vonult. Milly-la-Foret-i otthonában érte a végzetes szívroham 1963. október 11-én, néhány órával azután, hogy régi kedves barátnőjének, Edith Piafnak a haláláról értesült.
