Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Jean Marais 110 című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Szubkultúra

Jean Marais 110

Szerző: / 2023. december 14. csütörtök / Szubkultúra, Filmvilág   

Jean Marais, a múlt század második felének egyik legnépszerűbb francia filmcsillaga idén 110 éve, 1913. december 11-én született és 25 éve, 1998. november 8-án halt meg. Élete mentes volt a botrányoktól, a harmóniát kereste mindenben. Egyik utolsó interjújában azt mondta: „Az élet igazságtalan. Nekem mindenből csak a legjobb jutott”.

 Jean Marais Jean Villain-Marais néven Cherbourgban született 1913. december 11-én. Anyja néhány évvel később férjét otthagyva két fiával Párizsban telepedett le. A színház világához vonzódó Marais-nek mindenütt elutasításban volt része, így alkalmi munkákból élt, esténként pedig színdarabokban és filmekben statisztált.

Jean Marais színművész és Jean Cocteau költő, filmrendező, festő egy teraszon a VIII. Velencei Filmfesztiválon, 1947 (Fotó: Ivo Meldolesi/Mondadori/lefigaro.fr/sortir-paris/Wikimedia)

1937-ben aztán találkozott Jean Cocteau-val, a francia kulturális élet egyik meghatározó alakjával. Kapcsolatuk, amely Cocteau 1963-ban bekövetkezett haláláig tartott, az ifjút nemzetközi hírű színésszé, a francia filmművészet egyik oszlopává tette – amihez persze nem csak a vonzó külső és Cocteau támogatása, hanem tehetség is kellett.

Első színpadi sikerét Cocteau Oidipus király című darabjában aratta, majd következett a Rettenetes szülők színpadon, majd filmen. Nők millióinak szívét dobogtatta meg mint Ruy Blas a Királyasszony lovagjában (1947) és Orpheuszként (1949).

Mentorán kívül is olyan kiváló rendezőkkel dolgozhatott mint Jean Renoir, Luchino Visconti. Hihetetlenül népszerű volt, filmjeire tódultak a nézők, akár kosztümös szerepet játszott (A púpos, 1959; Cléves hercegnő, 1961; A vasálarcos, 1962), akár a minden hájjal megkent nemzetközi szélhámost, Fantomast alakította, Louis de Funés ellenfeleként. Marais azon kevés mozisztár közé tartozott, akik a legveszélyesebb jeleneteket is dublőr nélkül forgatták.

Romy Schneider, Alain Delon, Jean Marais, Lucilla Morlacchi és Renato Salvatori a Két világ fesztiválján, Olaszország, 1961 (Fotó: Keystone-Franciaország / Gamma-Keystone/Getty Images)

A hetvenes években csak színházban játszott, a filmezéshez 1982-ben tért vissza, de korábbi sikereit nem tudta megismételni: eszköztára ekkorra már avittnak bizonyult. Utoljára Bertolucci Lopott szépségében jelent meg a filmvásznon egy rövidke szerepben, színpadon pedig Prosperót játszotta Shakespeare A vihar című színművében.

Élete utolsó tizenöt évében lakóhelye a nyugodt Vallauris falucska volt, a Cote d’Azur-ön. Tevékeny volt mindvégig: kerámiákat készített, festett, megírta emlékiratait. Huszonöt éven át ő volt az elnöke a francia filmművészek szövetségének is. Életművét 1996-ban Becsületrenddel, valamint a Művészetek és Irodalom érdemrend parancsnoki fokozatával ismerték el.

1997-ben megrendült az egészsége, két alkalommal is súlyos mellhártyagyulladással kezelték, 1998. november 8-án légzési problémák következtében halt meg egy cannes-i kórházban. Halála megdöbbentette Franciaországot, mert szerették és tisztelték a huszadik század második felének egyik legismertebb francia színészét. Utolsó útjára ezrek kísérték, sírjára bronz portrét állítottak, amely első híres filmje, a Szépség és a szörnyeteg főszerepében ábrázolja.

Luchino Viscont: Fehér éjszakák: Jean Marais és Maria Schell, 1957 (Fotó: Wikimedia)

Ez a jóképű, daliás sztár, eszményi nőideál, generációk bálványa a férfiakat szerette, Jean Cocteau-val Franciaország művészvilágának egyik legnépszerűbb párosát alkották. Társa halála után Marais tovább népszerűsítette Cocteau műveit, rendszeresen tartott könyveiből felolvasást.

Élete mentes volt a botrányoktól, a harmóniát kereste mindenben. Egyik utolsó interjújában azt mondta: „Az élet igazságtalan. Nekem mindenből csak a legjobb jutott”.