„Fiatalnak, „kezdőnek” lenni minden korban kritikus és érzékeny élethelyzet.” Hogy miként lesz az emberből író és miként tud gazdálkodni tehetségével egy író, arra számtalan válasz adható. Garaczi Lászlóval Ayhan Gökhan beszélgetett.
Mit tudunk Garaczi Lászlóról? Az életrajzi tények közül ismert, hogy 1956. július 17-én született Budapesten, kezdő gyermekéveit a nem túl biztató nevű Makarenko óvodában töltötte, a Ho Shi Minh Tanárképző Főiskolán magyart és történelmet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen filozófiát hallgatott. Tagja a Szépírók Társaságának, valamint tiszteletbeli tagja a József Attila Körnek. Az 1982 óta szabadfoglalkozású író elnyerte a József Attila- és a Márai-díjat is, a berlini DAAD-ösztöndíjat. Erre mondják azt, hogy nem semmi…
Milyennek látjuk Garaczi Lászlót? Szabadnak és fiatalnak, aki nem konszolidálódott és nem öregedett meg. Miközben elhagyta és feledte korlátait, szépen lassan alapvető fontosságú könyvek szerzőjeként egy egész nemzedék inspiratív példaképe, viszonyítási pontja lett. A kortárs magyar irodalom legizgalmasabb alkotói közé tartozik.
Évtizedek óta jelennek meg verseid a lapokban. Költőként kezdted, és most visszatértél a vershez. Meguntad a prózaírást?
Nem, prózát is írok. Két éve Marno János odajött hozzám a Szépírók Társasága díjkiosztóján (ahol az egyik regényem díjat kapott), és azt kérdezte, miért nem írok inkább verset. Hetekig kísértett ez az őszinte és az adott kontextusban kicsit meglepő és provokatív kérdés, aztán elkezdtem verseket írni.
Egy költő mindig költő marad, mikor várhatunk tőled ismét verseskötetet?
Egy prózaverskötet és egy verseskötet készül párhuzamosan, én is kíváncsi vagyok, melyik lesz kész előbb – szerintem reálisan 2015 körül jelenhet meg az első.
’56-os vagy. Ez az évszám mindenki számára jelent valamit Magyarországon. Foglalkoztatott valaha, láttál abban valami misztikát, hogy a forradalom évében születtél?
Ez az évszám számomra ennél sokkal realisztikusabb, a házunk előtt, az udvaron több véres összecsapás zajlott azokban a napokban, ami több szempontból is mélyen érintette a szüleimet, engem is (megbetegedtem, stb.) – szóval a családi legendáriumban, történetekben sok minden innen ered, ebből indul ki.
Laci, te hivatalosan ötvenhét éves vagy, de szerintem ezt nem hiszed el. Ha végignézek rajtad, a megjelenéseden és a lazaságodon, én sem hiszem el. Mi a teszi, hogy magyar író létedre hogy nem vagy pesszimista ráncokkal teleszórt arcú, mindent sötéten látó, megrokkant öregúr? A szerelem teszi?
Köszönöm, és a tipped is tetszik. Nem törekszem lazaságra, nem is érzem ezt belülről, de megmondom őszintén (így négyszemközt), néha kicsit riaszt (untat), ez a gondterhelt, keserű póz, ami szinte kötelező módon jellemző kell legyen egy középkorú vagy idősebb értelmiségire. Elég sokat vagyok fiatalok közt, érdekel, mit csinálnak, mit gondolnak, milyen a világuk, itt alkalmasint több kreativitással, érdekességgel, ötlettel, váratlan megoldással, szenvedéllyel találkozom, mint a saját generációmban, de hát ebben tulajdonképpen nincs semmi meglepő.
Mit csinál a kortárs magyar író a válságban, ha nincs hivatalos, bejelentett munkája? Tanítói állást keres? Műfordít? Hogyan élje túl a válságot a magyar író, ha nem elég, hogy munkája sincs, de még fiatal is?
A helyzet hasonló lehet, mint mikor pályakezdő voltam: nem akartam mással foglalkozni, ezért kitanultam a „rokonszakmákat”, és mikor szorult a hurok, ezek segítettek, miközben a prózaírást (versírást) se hagytam abba. Megtanultam angolul, hogy fordíthassak, dramaturgiát, forgatókönyvírást tanultam könyvekből és ismerősöktől, tárca, újságírás, esszé, stb. Tehát több lábon állni, ez lehet a tanácsom, én ezt a stratégiát folytattam és folytatom. És persze, ha lehet, élni a promóciós, pályázati lehetőségekkel.
Ha már szóba került a fiatalság, milyennek látod a mai fiatalokat? Milyen egy magyar fiatal arca szerinted a 2014-es Magyarországon?
Fiatalnak, „kezdőnek” lenni minden korban kritikus és érzékeny élethelyzet. Vagyis boldognak, nyugodtnak semmiképp nem mondanám, de ez mindig is így volt. Ma is sok a tehetséges, okos, szellemes, kreatív fiatal, ez egyértelmű. És ugyanolyan nyomasztó lehet a számukra, hogy a különböző pozíciókban nem feltétlenül ugyanilyen emberek ülnek, és hogy ezektől az emberektől (is) függ a jövőjük.
Kilátások? Most erről így hírtelenjében az utazás jut eszembe, ami számunkra még nem igazán adatott meg. Tehát ha valaki nem tudja pontosan, mit akar, vagy csak döcögve indul a karrierje, mindenképp javasolnám az utazást, nyelvtanulást, a más kultúrákkal való ismerkedést. Először negyven évesen tudtam hosszabb időre külföldre utazni, ez az út engem megmentett – felszabadított, szellemi, lelki szempontból mindenképpen.
A feleséged, Nagy Ildikó Noémi is író. Mielőtt bárhová elküldenétek valamilyen írást, megmutatjátok egymásnak? Szemérmesek vagytok egymás írásai előtt?
Nem vagyunk szemérmesek egyáltalán, de persze egy szöveget akkor érdemes megmutatni a másiknak, egy közös elemzést javasolva, ha a szöveg mondjuk közel a finisben van. Tehát nagyjából a kész közeli írásainkat szoktuk megbeszélni, analizálni. Én biztos sokat tanulok ezekből a beszélgetésekből, ő egy új perspektíva szempontjait hozza be (más generáció, más kultúra), és talán én is tudok neki hasznos dolgokat mondani, több lehet az írói tapasztalatom, nagyobb a helyismeretem stb., de majd megcáfol, ha nem így van.
Dolgozol jelenleg új regényen vagy novellafüzéren?
Van egy harmadik készülő könyv is, novellákból, tárcákból fog állni (a mennyiség talán már meg is lenne egy könyvhöz), de egyelőre a korábban említett két terv jobban izgat.
Ayhan Gökhan
Átjáró
