„Maigret hiába is próbálna közömbösséget tettetni. A tűző napsütésben áll és a homlokát törölgeti.” Olvass bele ebbe a nagyszerű krimibe Georges Simenon születésének 112. évfordulóján.
„Holnap, délután ötkor megölöm a jósnőt.” (Picpus) Ki lehet ez a Picpus? És milyen jósnőt emleget? Vajon miért jelenti be a valószínűtlen bűntényt?
Maigret széles körű ellenőrzést rendel el a levél nyomán, kockáztatva, hogy nevetségessé válik, így életében először azt várja, bárcsak valóban megtörténne a gyilkosság. Mikor végül kihívják a bűntény színhelyére, egy idős urat talál a konyhába zárva. A gyilkos után kutatva a felügyelőnek nem csak a gyanakvó rokonokkal és üzletfelekkel gyűlik meg a baja, hanem a vizsgálóbíróval is, akinek merőben más elképzelései vannak az eredményes nyomozás módszereiről, mint a felügyelőnek.
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Georges Simenon: Maigret és a beharangozott gyilkosság
„Három perc múlva öt óra. Egy apró, fehér fény gyúl ki Párizs hatalmas, egész falat betöltő térképén. A technikus leteszi a szendvicsét, és bedug egy csatlakozót a telefonpanel rengeteg lyukának egyikébe.
– Halló! XIV. kerület…? Hogyan? Elindult a kocsi?
Maigret hiába is próbálna közömbösséget tettetni. A tűző napsütésben áll és a homlokát törölgeti. A technikus pár rövid szótagot mormol, kiveszi a dugót, felveszi a szendvicset, és a felügyelő felé fordul.
– Egy tintás!
Ami annyit tesz, hogy részeg. Augusztus van. Párizs utcái felett forró aszfaltszag terjeng…”
A regény először folytatásokban jelent meg a Paris Soir-ban, 1941 decembere és 1942 februárja között. A kéziratát 1943-ban elárverezték, a bevételt a hadifoglyok megsegítésére fordították. Éppen ezért is meglepő, hogy a világirodalom egyik legtermékenyebb alkotója, Georges Simenon második világháború alatti éveiről megoszlanak a vélemények: egyesek szerint kollaborált a nácikkal, mások szerint épp ellenkezőleg – lényegében azonban csak azt tette, amit addig is: sikeres műveket írt. A második világháború után néhány évig az Egyesült Államokban és Kanadában élt, ekkor írta néhány legjobb könyvét, például a Levél bírámhoz és a Piszkos volt a hó címűt.
