„Mindezek után nemzedékünk leghírhedtebb sportolója kénytelen tudomásul venni, hogy csakis rajtam áll, mit írok róla. Én pedig arra ébredek rá, hogy még ennek ellenére is azt hiszi, szinte korlátlan hatalommal rendelkezik.” Lance Armstrong, a legendás kerékpárversenyző bukása a Magnólia kiadótól.
Az Armstrong: Egy legenda bukása szerzője a New York Times riportere, Juliet Macur, aki korunk egyik leghíresebb sportolójának, Lance Armstrongnak felemelkedéséről és bukásáról írt hiteles beszámolót. A könyv lerántja a leplet a kerékpáros életének kulcsfiguráiról, és betekintést nyújt a szisztematikus doppingolással kapcsolatos nyomozásba. Bizalmas dokumentumokra alapozva mutatja be, hogyan sikerült Armstrongnak olyan sokáig fenntartania az őt övező mítoszokat, megőriznie a látszatot, és tönkretenni azokat, akik az útjába álltak. Végül kiderül az is, mi vezetett a sportoló villámgyors bukásához.
Az Armstrong: Egy legenda bukása 14 év eseményeit öleli fel, beszámol a rák utáni nagy visszatérésről, az üzletekről, melyek multimilliomossá tették Armstrongot, és megörökíti azt is, amikor a kerékpárosnak le kellett mondania az általa létrehozott Livestrong Alapítvány elnöki tisztségéről. A történet legfontosabb szereplői között található Floyd Landis, az eredményeitől megfosztott Tour de France-bajnok, George Hincapie, Armstrong csapattársa és Kristin Richard, a kerékpáros első felesége, aki valószínűleg a doppingolásban is férje mellett állt.
A könyv a sporttörténelem leggyorsabb és legkíméletlenebb bukásának története, mely azt kutatja, kik felelősek azért, hogy Lance Armstrong doppingolása olyan sokáig rejtve maradhatott a rajongók hada előtt.
Juliet Macur a The New York Times díjnyertes újságírója, a munkásságából kétszer is beválogattak a Best American Sports Writing-sorozatba. New Jersey-ben nőtt fel, a Columbia Journalism Schoolon végzett, jelenleg pedig Washingtonban él a férjével, a lányával és egy labradorral. Az Armstrong: Egy legenda bukása az első könyve.
Juliet Macur: Armstrong: Egy legenda bukása
(Részlet a könyvből)
„Ez az én testem, és azt csinálok vele, amit akarok. Megerőltethetem, tanulmányozhatom, fejleszthetem, figyelhetek rá. Mindenki azt szeretné tudni, mit használok. Hogy mit? A biciklimet. Napi hat órán keresztül izzad rajta a seggem. És te mit használsz?”
Lance Armstrong
ELŐSZÓ
Lance Armstrong tízmillió dolláros álombirtokát texasi mészkőből készült, magas, krémszínű fal és masszív acélkapu zárja el a kíváncsiskodó tekintetek elől.1 A látogatók körkörös autófeljáróra érkeznek, melynek közepén hatalmas tölgyfa áll. Ágai a 725 négyzetméteres spanyol gyarmati kúria felé nyújtózkodnak.
Már a fa is Armstrong legendás elszántságát tükrözi. Eredetileg a háztól csaknem 50 méterre volt, a birtok nyugati végén. Armstrong azt akarta, hogy a fa a lépcső előtt legyen. Az átültetés 200 000 dollárba került. A közeli barátok azzal viccelődtek, hogy az agnosztikus Armstrong ezzel akarta bizonyítani, nincs szüksége Istenre ahhoz, hogy eget-földet megmozgasson.
Lance Armstrong és én már majdnem tíz éve ismerjük egymást. Az ügynöke, Bill Stapleton hét éve fenyegetett meg először azzal, hogy beperel. Akkoriban én is csak egy riporter voltam a sok közül, akit Armstrong megpróbált befolyásolni, elbűvölni vagy megfélemlíteni. Számára az volt a legegyszerűbb és a leggyorsabb, ha beperelte azokat az írókat, akik kétségbe vonták vagy bírálni merészelték mesébe illő élettörténetét. Ahogy teltek az évek, engem is az ellenségei közé sorolt, és egyike lettem azoknak, akiket neki és az embereinek szemmel kell tartaniuk.
Csak most, a bukása után sikerült fegyverszünetet kötnünk. Soha nem ismerné be, de én tudom, hogy azért találkozott velem, mert azt hitte, befolyásolni tudja, mit írok róla a könyvemben. Közöltem vele, hogy ez ki van zárva. Rengeteg büntetőjogi és polgári jogi eljárás próbálta leleplezni Armstrong jól felépített doppingbirodalmát, melynek köszönhetően hét Tour de France-t nyert. Az őt legjobban ismerő kerékpárosok tanúvallomásai ellentmondtak mindennek, amit Armstrong valaha is felhozott a mentségére. Hazudott, hazudott, majd még többet hazudott. Mindezek után nemzedékünk leghírhedtebb sportolója kénytelen tudomásul venni, hogy csakis rajtam áll, mit írok róla. Én pedig arra ébredek rá, hogy még ennek ellenére is azt hiszi, szinte korlátlan hatalommal rendelkezik.
„Azt ír, amit akar – mondja az egyik telefonbeszélgetésünk során. – De a könyv címe nem maradhat.”
Öt különböző országban készítettem vele interjút szemtől szemben: a Tour de France-on a csapatbuszon, mely bűzlött az izzadsággal átitatott ruháktól; menő New York-i hotelszobákban; limuzinok hátsó ülésén; jellegtelen konferenciatermekben és telefonon is, hosszú órákon keresztül.
Csak most, 2013 tavaszán sikerül először meglátogatnom austini otthonában. Ekkorra már összeomlott az általa felépített világ, és hamarosan költöztetők szedik darabjaira hőn szeretett birtokát.
„Persze, jó, jöjjön csak ide” – mondta. Számtalanszor elsiratták már ünnepelt (immáron tudottan hazugságokra épült) pályafutását, ezért meg akart győződni arról, hogy a „valóságot” vetem papírra.
Tehát itt parkolok az óriási tölgy alatt, melyet Armstrong csak azért ültetett át, mert megtehette. A házat nézem, és közben a sárga trikók jutnak eszembe. Az Amerikai Doppingellenes Ügynökség 2012 októberében tette közzé azt az ezeroldalas jelentést, mely bizonyította Armstrong bűnösségét, és megfosztotta Tour-eredményeitől is. Egy hónappal később a kerékpáros olyan fotót tweetelt magáról, melyen L alakú kanapéján hever – önteltebb már nem is lehetne -, és mögötte ott látható a hét sárga trikó. A képaláírás: „Újra Austinban. Lazítok.” Ez 2012 novemberében történt. Vajon hét hónappal később ugyanilyen magabiztosan fog viselkedni? Még mielőtt kivenném a kulcsot a kocsiból, egy angyalarcú, borzas, barna hajú kisfiú jelenik meg az autóm mellett, kis kezeivel ütögeti az üveget. ő Max, Lance legkisebb fia.
Armstrong tangapapucsban áll mögötte, fekete póló és fekete kosaras rövidnadrág van rajta, mely épp sebhelyes térdéig ér. A sötét napszemüveg eltakarja a szemét.
– Köszönj Julietnek, Max – szól a kisfiához.
– Szia, Dzsu-li-ett! – üdvözöl Max, majd az apjához fordul, és jégkrémért könyörög. Armstrong kuncogni kezd. Sose láttam még ilyennek.
– Oké, kapsz jégkrémet – ígéri Armstrong. – Jól viselkedtél, töki, nagyon jó voltál.
Felmegyünk a lépcsőn, de Armstrong megtorpan az ajtónál. A fára, majd a házra szegezi a tekintetét, az életre, melyet úgy szeretett.
– Nagyszerű hely, ugye? – kérdezi.
– Igen – felelem. – Hiányozni fog?
Armstrong nem önszántából költözik el. Muszáj neki. A szponzorai elpártoltak tőle, így körülbelül 75 millió dollár jövőben esedékes bevételtől fosztották meg.2 Ha minden ellene indított pert elveszít, akkor több mint 135 millió dollár tartozása lesz.3 Nem bérel már a Central Parkra néző tetőtéri luxuslakást Manhattanben, sem házat a texasi Marfában, hogy az ő szavaival élve ezzel is lassítsa az „elszegényesedés ütemét”. A következő ez az austini birtok lesz, melyet egy sokkal szerényebb belvárosi téglaházra cserél le.
A korábbi szponzorok – többek között az Oakley, a Trek Bicycle Corporation, a RadioShack és a Nike – mind elpártoltak tőle, így ezentúl keményen meg kell dolgoznia a pénzért. Árulónak tartja régi támogatóit. Azt állítja, hogy a szerződésük aláírásakor a Trek árbevétele4 csak százmillió dollár volt, ám 2013-ban már egymilliárdra rúgott. „Ez kinek az érdeme? – teszi fel a kérdést. – Kurvára az enyém. – Közben jobb mutatóujjával a mellkasára mutat. – Sajnálom, de ez az igazság. Nélkülem ez nem történt volna meg.”
Miután a szponzorok cserbenhagyták, elosztogatta a tőlük kapott holmikat. Nem elképzelhetetlen, hogy a kerékpáros egyik dallasi barátja most is az Armstrongnak tervezett sárga Nike tornacipőt hordja, melynek fekete nyelvére apró, sárga színű „LANCE” felirat van hímezve. Az egyik austini adománybolt tele van a sportoló régi Nike ruháival és Oakley napszemüvegeivel. A költöztetők egy héttel a látogatásom előtt pakolták ki a vendégházat, és be kell majd érniük azzal, amit a garázsban találnak: fekete Livestrong Nike sapkák, élénksárga pipás fekete Nike sporttáskák, Oakley lencsék és keretek várnak új gazdáikra. Ugyancsak az övék lehet egy doboznyi, „Igen a 15. indítványra” feliratú sapka is. Ez az indítvány egy rákkutatást, -megelőzést és felvilágosítást finanszírozó 2007-es texasi törvénytervezet, melyet Armstrong támogatott.
A goromba és lobbanékony természetű kerékpáros 1989-ben költözött Planóból, Dallas egyik külvárosából a pezsgő életű Austinba; tárcájában hamis személyi lapult. A pattanásos bőrű, fakóbarna hajú suhanc bal fülében arany karika-fülbevalót, nyakában ezüstláncot viselt, melyen Texas alakú medál fityegett. Évi 12 000 dollár jövedelme volt, és 200 dollárért bérelte a műteremlakást, ahol lakott.5 Egy helyi jótét lélek, J.T. Neal vette a szárnyai alá. A lakása dísze mindössze egy ormótlan, fekete bőrkanapé volt hozzáillő fotellel, a kandalló fölé pedig egy texasi hosszúszarvú marha piros-fehér-kék színűre mázolt koponyája volt függesztve.
Armstrong útja a szűkös kis lyukból egy hatalmas birtokra vezetett, és Amerika népe szentté avatta. Túlélte a rákot, kemény versenyeken győzte le a világ legjobb kerékpárosait, minden nő a lábai előtt hevert, és mindeközben milliókat tett zsebre.
Armstrong odavan ezért a házért. Szereti a tágas tereit és a hatalmas ablakait. Szereti a buja növényzetű, parkosított kertet, ahol a gyerekei focizhatnak, és imádja a kristálytiszta vizű medencéjét is („panorámamedence, nem végtelen medence, érthető?”6). A ház mögött több sor toronymagas olasz ciprus áll. 2006-ban költözött ide, miután rekordot állított fel, és hetedjére is megnyerte a Tour de France-t. Egyszer azt mondta, ez a ház a menedéke – itt „senki sem packázik velem”.7 Minden egyes alkalommal, amikor sikerült kibújnia a doppingvádak alól, csak balra kellett fordulnia a főfolyosón, majd rögtön jobbra venni az irányt, és máris egy kis borospincében találta magát, ahol egy üveg Tignanellóval koccinthatott a szerencséjére.
A kanapé melletti asztalon egy csaknem egyméteres Gulfstream jet-makett található; Armstrong mindig ezt a repülőt választotta a hosszú utakhoz. Fehér alapon fekete és sárga versenycsíkok vannak rajta. Felszállás után a barátaival együtt gyakran felállt a helyéről, és „szörfözött”, miközben a gép elmerült a felhőkben. Armstrong 2012 decemberében 8 millió dollárért adta el a repülőt. Ezzel is próbált felkészülni a szinte biztosra vehető jogi költségekre, melyek a csalást bizonyító USADA-jelentést követik.
A hatalmas ház második emeletén lévő médiaszobában foglalunk helyet, amikor tizenegy éves ikerlányai, Grace és Isabelle berontanak. Kiköpött másai Kristinnek, csodaszép szőke anyjuknak. Széles mosolyuk mögött ezüstszínű fogszabályzó csillog.
– Szia, apa! Megrendelted nekünk az internetről a szoknyákat? – kérdezi Isabelle, miközben testvérével a kanapén ugrálnak.
– Igen, apa, megvetted a szoknyákat? – ismétli meg Grace is a kérdést.
– Nem, még nem – feleli Armstrong. – Szívesen innék most egy sört. Kedves lenne tőletek, ha hoznátok egyet. Egy Shiner Bockot.
– Shiner Bock! – kiált fel Grace. – Az egy sör, ha nem tudnád. BÉ-Ó-CÉ-KÁ. Nem csavaros a kupakja.
– Hát ilyen szörnyű az életem. Egyszerűen borzalmas – fordul hozzám Armstrong, miután megérkezik a sör.
Arról beszél, mennyire szereti, hogy gyerekek veszik körül – a gyerekek őszinték és tiszták, túl kicsik még ahhoz, hogy rászedjék őt. Talán úgy érzi, hogy az emberek kihasználták és élősködtek rajta?
– Ó, igen – hangzik a válasz.
– Kik?
– Mindenki. Álljon be a sorba.
A kölyök, aki egykor ökörkoponyával díszítette fel a nappaliját, ma már kifinomult, drága műalkotásokkal veszi körül magát. Stílusa semmivel sem összetéveszthető, szinte zavarba hoz. A bejárati ajtó mögött egy 3,4 méter magas és 1,5 méter széles festett üvegtábla fogad, közelebbről szemügyre véve színes pillangók százai alkotják a képet. Damien Hirst művének címe: Az élet fája. Hirst olyan provokatív installációkkal vált ismertté, mint például egy üvegdobozba helyezett, levágott tehénfej, melyet férgek rágnak. Amikor 2009-ben pillangókkal díszítette fel Armstrong versenybiciklijét, az Emberek az Állatokkal Való Etikus Bánásmódért nevű állatvédő csoport „borzasztó kegyetlenségnek” nevezte tettét.
Minél többet látok Armstrong házából, annál furcsábbnak találom az ízlését. Enyhén fogalmaznék, ha azt mondanám, hogy a tárgyai romlottságot tükröznek; ellentmondásosnak nevezni pedig túl egyszerű lenne. Armstrong mindegyikről csak azt tudja mondani, hogy „kurva menő”.
Nézzük csak: A tágas, ünnepi ebédlőben a kandalló fölött Andress Serrano egyik műve, egy vizeletet és vért ábrázoló fénykép lóg, címe: Piss and Blood No. VII (Húgy és vér No.VII.). A képet két márványtálka fogja közre, melyet más helyeken szenteltvíz tárolására használnak. A fényképész 1987-ben vonult be a köztudatba, amikor egy műagyag feszületet merített saját vizeletébe, s le is fényképezte gaztettét. Kétségtelenül illik egymáshoz a hely, a szoba a fényképpel, és ez a sportoló, aki állítólag vér- és vizeletvizsgálatok százain felelt meg.
A helyiség túlsó végéből nyílik Armstrong félhomályba burkolózó dolgozószobája. A sötét árnyalatú fabútorok kiváló környezetet biztosítanak a merengéshez. A sarokban lévő asztalnál ülve Armstrong a Tour de France-trófeáit látja maga előtt – hét sötétlila, finom aranymintázattal díszített porcelánkupát -, melyek magasan, a könyvespolc tetején kaptak helyet. Mindegyik fényárban úszik, külön-külön vannak megvilágítva.
Az asztaltól balra lévő fénykép akár a családdal, barátokkal, szerelmekkel és csapattársakkal való megromlott kapcsolatát is jelképezhetné. Luis González Palma szépia tónusú képe egy egymás karjaiba boruló, táncoló párt ábrázol. Vagy mégsem? Jobban megnézve észreveszem, hogy tüskék állnak ki az alakok hátából. Armstrong helybenhagyja, hogy valóban komor alkotásról van szó.
És itt vannak még a jézusos műtárgyak is.
Az asztaltól jobbra csaknem az egész falat elfoglalja a 17. századi spanyol festmény, mely a keresztre feszítést ábrázolja. Négy nő imádkozik Krisztus lábánál, akinek lehanyatló fejét aranyló fénykoszorú övezi. Ez a festmény évekkel ezelőtt még Armstrong gironai otthonának kápolnájában lógott, melyet volt felesége kedvéért építtetett. Az asszony katolikus volt, Armstrong nem vallásos. Szerinte az intézményesült egyház álszent emberek gyűjtőhelye.
Dolgozószobája mellett, a lépcsőházzal szemben szintén a keresztre feszítés jelenete látható. A kép csak bizonyos szögből bontakozik ki a maga teljességében; ez is a keresztre szegezett Krisztust ábrázolja.
„Egy ember vette magára ezrek bűnét” – magyarázza Armstrong. De még a keresztek mellett állva is magáról beszél. Mintha azt akarná, hogy azt írjam róla, ő a mártír a biciklis doppingosok között. Ezzel akar manipulálni.
Átsétál a dolgozószobájában lévő dohányzóasztalhoz, és a kezébe vesz egy alkart ábrázoló szobrot. A japán művész, Haroshi által készített szobor több rétegből áll, összepréselt gördeszkákból készült. A szobor középső ujja felfelé mutat.
„Ez majdnem mindent elmond az életemről” – teszi hozzá. Ezután az arcom elé nyomja a szobrot. A kezét figyelem. Mindkét tenyerén egy-egy kis seb éktelenkedik ott, ahonnan elmondása szerint az orvosa pár cisztát égetett le. A stigmák jutnak róla eszembe.
„Bassza meg” – felel nevetve.
Hét évvel ezelőtt azt ígérte három idősebb gyerekének, a zátonyra futott házasságból származó Luke-nak, Grace-nek és Isabelle-nek, hogy középiskolás éveiket10 a nagy tölgyfa melletti házban fogják tölteni. Tartozott nekik ezzel. A gyerekek számtalan alkalommal követték apjukat Texasból Franciaországba, majd Spanyolországba. Végre találtak egy biztos pontot. „Ígérem, apa nem költözik el megint.” Most mindössze hat percre laknak anyjuktól, Kristintől, és a barátságos konyha óriási asztalánál ülve fekete-fehér családi fotók veszik őket körbe. Pontosan tudják, mit csinál apjuk hétköznap esténként: a tévé előtt ül a kanapén, az Anderson Cooper 360° című hírműsort nézi a CNN-en. 2012 nyarán Armstrong kibővíttette az első emeletet, mert a gyarapodó család igényt tartott egy hetedik hálószobára is. A ház volt a főhadiszállása. Itt él Anna Hansennel, karcsú és szőke barátnőjével, akitől két gyereke született: négyéves Max és a kétéves Olivia, aki ugyanúgy néz ki, mint Shirley Temple gyerekkorában. Az Armstrong klán hosszú távra tervezett ebben a házban, biztonságot és boldogságot reméltek a falai között.
Most pedig a költöztetőket várják. 2013. június 6-a van, Luke csak öt év múlva fejezi be a középiskolát. Reggel fekete teherautók hosszú sora fog a ház előtt állni, és rövid ujjú fekete pólót viselő munkások özönlik el a birtokot. Már most is síri hangulat uralkodik. A költöztetők végeztek a 152 négyzetméteres, sárgásbarna homlokzattal és vörös tetővel rendelkező vendégházzal, mely kisebbfajta palotának is beillik.
Június 7-én visszajövök és végignézem, ahogy a költöztetők kiürítik a házat is. Leveszik a polcról Armstrong megvilágított Tour-trófeáit, zöld buborékfóliába csomagolják, majd kék dobozokba rakják őket. A 64-es jelzésű dobozba kerül egy 13×18-as, ezüstkeretes fénykép, melyen Armstrong 2005-ös Discovery Channel csapata ül egy asztal körül a kerékpáros hetedik és egyben utolsó Tour-győzelmét követően. Armstrong, a csapattársai és a csapatvezető, Johan Bruyneel hét ujjukat mutatják a kamerának. Mindegyikük csuklóján sárga Livestrong gumikarkötő van. Az asztal félig üres borospoharakkal van tele. Ez már csak a múlt.
A 64-es számú doboz a többivel együtt a teherautón landol.
A költöztetőket követve a médiaszobába megyek. Fehér munkáskesztyűk veszik le a kanapé mögötti falról a hét bekeretezett, Tour-győzteseknek járó sárga trikót. Amikor előző nap ebben a szobában voltunk, Armstrongnak támadt egy ötlete.
Megkérdezte, nem akarok-e lefeküdni a kanapéra, hogy képet csináljon rólam a még meglévő trikók társaságában.
„Vicces lesz” – mondta.
De én nem értettem a poént.
Armstrong még sötétben, pirkadat előtt hagyta el a nagy házat. Soha nem tér ide vissza. 2013. június 7-én hajnali negyed ötkor Hansennel és öt gyerekével együtt az Austin/Bergstrom Nemzetközi Repülőtérre hajtott.11 Innen egy menetrend szerinti járattal repültek Hawaiira, a Nagy szigetre, ahol a nyár első felét töltik majd.
Armstrong azt állítja, nem nézett vissza az általa felépített házra. Saját bevallása szerint soha nem volt érzelgős. A költözés csak annyit jelent, hogy az élete egyik része lezárult, és új fejezet kezdődik. Ennyi az egész, teszi hozzá. Talán elhiszi, amit mond. Talán nem.
Pár nappal később már csak két vagyontárgy van a birtokon. Az egyik egy 1970-es fekete Pontiac GTO kabrió, melyet Sheryl Crow-tól kapott. Szerelmi viszonyuknak tanúja volt az egész világ. Armstrong épp azelőtt pedálozott tovább a kapcsolatból, hogy az énekesnő rákos lett. A 70 000 dollárt érő autó szintén Armstrong egyik kudarcának mementója.
Az utolsó tárgy egy teljes dobfelszerelés, mely a vendégház nappalijában rostokol a hátrahagyott élet egy másik darabkájaként. Szóljon a dob lassan, a síp halkan – a felszerelést nézve egy dal sorai jutottak eszembe, melyet akkor hallottam először, amikor még Texasban dolgoztam.
„Vigyél a völgybe, földdel fedj be, A fiatal csibész rossz fát tett a tűzre.”
Első rész
A család hazugságai
ELSŐ FEJEZET
Lance Armstrong édesanyja, Linda mindig hősként szerepel a saját történeteiben. ő és Lance Dallas Oak Cliff kerületében, a Trinity folyó rossz oldalán, egy szegényes önkormányzati lakásban éltek, és Linda szerint csak nagy erőfeszítések árán sikerült átvészelniük ezt az időszakot.13 Egymáson kívül senki másra nem számíthattak. A fiú soha nem találkozott az apjával, Linda egyedül nevelte őt.14 Azt mondta, ő tanította biciklizni, támogatta sportolói törekvéseit, felszerelést vett neki, otthont teremtett a számára, minden versenyére elutazott, szponzorokat szerzett, és minden szombat reggel 7 órakor fiával együtt kelt útra, hogy Lance még több középtávfutó kisfiú felett arathasson győzelmet.15
No Mountain High Enough: Raising Lance, Raising Me (Nincs lehetetlen: Lance gyerekkora és az én felnőtté válásom) című önéletrajzi könyvében gyakran felteszi magának a kérdést: Hogy sikerült egy tizenéves anyának minden segítség nélkül felnevelni egy igazi szuperhőst?”16 Még a történet legelején felhívja a figyelmet arra, hogy nézőpontja „teljes mértékben elfogult, szubjektív, részrehajló, önigazoló és olykor önkényes”.17 Még azt is megjegyzi, hogy „másnak teljesen eltérő véleménye is lehet”.18 Szerinte ők írják meg a saját könyvüket.
Három volt férjét, Eddie Gundersont, Terry Armstrongot és John Wallingot csak álnéven említi. Lance apját „Eddie Haskellnek” keresztelte el, aki az 50-es, 60-as években futó, Majd Beaver elintézi című sorozat mézesmázos és ravasz szereplője volt. Lance Armstrong eredetileg a Gunderson családba született. Eddie Gunderson és Linda Mooneyham még a középiskola alatt házasodtak össze. Hét hónappal később fiuk született.
A kényszeredett frigy két problémás családot egyesített. Armstrong mindkét nagyapja alkoholista volt.19 Egyik-másik borgőzös túlkapás után nagyanyjai gyakran a gyerekekkel együtt menekültek otthonról. Apai nagyapja olyan kegyetlen volt, hogy befőttesüvegbe zárta a kismacskákat, és hagyta őket megfulladni.
20 Armstrong apja is alkoholista volt, és épp annyi feleséggel büszkélkedhetett, mint ahány férjjel első felesége.21 Néggyel.
Húszéves korára Armstrongnak már három apja volt: egy vér szerinti, egy örökbe fogadó és egy mostoha.22 (Könyvében Linda Armstrong azt írja, hogy katasztrofális szerelmi élete sok „hülye, önkárosító, ésszerűtlen és borzalmas”23 döntés következménye.) Ezt követően Lance újabbnál újabb apafigurákat keresett magának.
Linda később motivációs tréner lett, és abból élt, hogy egyfolytában azt szajkózta, milyen nehéz volt felnevelnie a világ legkiválóbb kerékpárosát. Panaszkodott a közönségének, hogy „minden ellenünk volt” és „a túlélésért küzdöttünk”. Elmesélte, hogy Lance egyszer hosszú ujjú felső nélkül indult egy versenyen, melyet az új-mexikói hegyekben rendeztek meg. Anyja vékony rózsaszín széldzsekijét kérte kölcsön, hogy ne fagyjon meg, miközben a többi versenyzőnek profi felszerelése volt. Ezen a versenyen sikerült megdöntenie a pályarekordot.
Arról beszélt, milyen út vezetett a „nincstelenségből a saját sikereihez”,24 és kiemelte, hogy kulcsszerepet játszott fia eredményeiben. „Meggyőződésem, hogy a gyerekek saját magunk kivetülései.” Szerinte ő volt az egyetlen, aki mindig jelen volt Armstrong életében. Már a legelején leszögezi, hogy ő és csakis ő gyakorolt hatást a fiára. Az első lépés ebbe az irányba, hogy teljesen elszakította a Gunderson családtól.25 Armstrong anyja éveken keresztül hajtogatta a saját történetét. Ez a mese sok évvel később Eddi anyját, Willine Gunderson Harroffot, és testvérét, Micki Rawlingst is könnyekre fakasztotta.
Linda Armstrong azt állította, hogy egyedül nevelte Lance-t, és mások csak elenyésző szerepet játszottak a fiú életében.26 Teljesen mindegy, hogy mivel járultak hozzá a sikereihez, vagy mennyi ideig álltak mellette, nem gyakoroltak hatást Lance-re. Egyedülálló anyának vallotta magát, holott csak egy évig nem volt férje27 Lance 16 és fél éves kora előtt. Első férje családja pedig korábban támogatta,28 vigyáztak a gyerekre, amíg ő dolgozott. Idővel a média felfújta a viszontagságokat és sikereket: a történelem legkiválóbb sportolója egy tizenéves anya gyermeke volt, aki fián kívül senki másra sem támaszkodhatott.
Willine Gunderson szerint Linda agyszüleményei nagyon feldühítették Lance többi rokonát.
A Gunderson családnak teljesen más emlékei vannak Lance gyerekkoráról.29 Először is Lance apját mindenki csak Sonnynak hívta. Jóképű, kékszemű, csillogó barna hajú gazfickó volt, csibészes mosollyal, aki szívesen segített a barátainak magnetofont lopkodni30 parkoló kocsikból. Egy alkalommal motorral rontott be az egyik középiskolai barátnője lakásának hátsó ajtaján, majd a konyhába is berobogott, mire a szülők kihívták a rendőrséget.
A város középosztálybeli környékén, egy Wynnewood nevű kerületben laktak, mely cseppet sem hasonlított31 a Linda reklámfilmjeiben szereplő „dallasi önkormányzati lakásokra”. A Gunderson és a Mooneyham család szomszédok voltak.
Linda Mooneyhamet középiskolai bálkirálynővé választották, és ő volt az iskolai pomponcsapat sztárja is. Sonny randevúra hívta, és ezután már nem sok kellett ahhoz, hogy egymásra találjanak. A fiú feltuningolt Pontiac GTO-jával rótták a város utcáit. 1970-ben, egy téli éjszakán rosszfiús vonzerejét kihasználva Sonny ezt suttogta Linda fülébe: „Szeretkezz, ne háborúzz.”32 Azon az estén esett teherbe a lány. Amikor a 16 éves Linda nem volt hajlandó elvetetni gyermekét, az anyja elzavarta otthonról. Egyáltalán nem maradt magára, szó sem volt „minden ellenünk volt” körülményekről, mert talált egy családot, ahol befogadták. Ezt követően Sonny házában lakott. Gyakorlatilag Willine Gunderson örökbe fogadott lánya lett. Willine-t csak „Mom-ónak” hívták a családban.
Willine egyedülálló anya volt, exférje soha nem fizette időben a gyerektartást, vagy teljesen meg is feledkezett róla. Negyvenhárom éven keresztül volt a dallasi First National Bank alkalmazottja. Olyan erős volt benne a családi összetartozás érzése, hogy ragaszkodott ahhoz, két lányával és Sonnyval heti háromszor együtt menjenek templomba. Soha nem becsmérelte az őket elhagyó exférjet, mert azt akarta, hogy a gyerekek saját maguk formáljanak róla véleményt. Nagyon szoros barátság alakult ki Mom-o és Linda között, amikor a lány terhes lett.
Linda a tizenhetedik születésnapján ment feleségül a tizennyolc éves Sonnyhoz. A baptista templom tele volt iskolatársakkal, és pár embernek biztosan szemet szúrt, hogy a leomló, pliszírozott fehér ruha alatt már domborodik a menyasszony hasa. Ez 1971 februárjában történt, Lance szeptemberben már meg is született.
A csecsemő Lance Rentzelről kapta a nevét, aki a Dallas Cowboys amerikai futballcsapat sztárja volt.33 A sportolót 1970 ben letartóztatták, mert egy tízéves kislánynak mutogatta magát. A szülészeten az apa az ablakon keresztül is látta, hogy az újszülött feje torz: túl hosszú és túl keskeny. Filigrán alkatú édesanyja 4 kiló 30 dekával34 hozta a világra.
– Mi van a fejével?35 – kérdezte az apa, miközben könnyek csorogtak a szeméből.
– Később szebb lesz – vigasztalta egyik húga. – Tudom, hogy rendben lesz.
Linda részmunkaidős állást vállalt egy zöldségesnél. Sonny egy pékségben dolgozott, és újságot hordott, de az apaságtól sem nőtt be a feje lágya. Korábban gyakori vendég volt a fiatalkorúak bíróságán.36 1974-ben, amikor fia két és fél éves volt, és Linda már elvált tőle, Sonny Gunderson felnőttként is éjszakázott egyszer a börtönben.37 Letartóztatták, mert feltört egy kocsit.
Házasságuk alig két évig tartott. Linda azt írta a könyvében, hogy Sonny nagyon durván bánt vele, és mindig véraláfutásos volt a nyaka és a karja. A volt férj évekkel később beismerte, hogy egyetlenegyszer csakugyan felpofozta a feleségét.38
Gunderson azt mondta a családjának, hogy hónapokig nem tért magához a válás után. Helyre akarta hozni a történteket, de nem tudta, hogyan. Gyakran üldögélt a bölcsődével szemben, és figyelte a játszótéren serénykedő kisfiút. Nem tudta vagy nem akarta fizetni a gyerektartást. Ügyet sem vetett a postaládájában torlódó fizetési felszólításokra, melyek szintén kudarca bizonyítékai voltak.
Apja családja Lance Edward Gundersonként ismeri Armstrongot. A válás után is találkoztak vele karácsonykor és a családi összejöveteleken, ahol a kisfiú az unokatestvéreivel játszott. Még mindig őriznek róla megsárgult, halovány fényképeket. Nagyanyja megtartotta azt a kicsi fényképalbumot, melyet egykor Armstrong anyja készített neki. Linda fia nevében írta alá az ajándékot: „Willine Mom-ónak sok szeretettel Lance-től”.
Willine „Mom-o” Gunderson, Armstrong apai nagyanyja, csaknem minden közös fotón szemét lehunyva csókolgatja a csecsemőt. Minden nagymama azt kívánja, bár örökké tartanának ezek a pillanatok. A fia csak részben tehet arról, hogy ennyire rövid lett ez a meghitt időszak.
Amikor Gunderson Lance-szel volt, ő maga is úgy viselkedett, mint egy kisgyerek. Anyja és két húga óvó tekintete mellett tízsebességes biciklijére és a motorjára is felültette kisfiát. Természetesen néhány kiruccanásnak sírás lett a vége. Egy alkalommal Lance megégette a lábát, amikor hozzáért a motor kipufogójához. Máskor pedig a lábujja vérzett, mert beakadt a bicikli küllői közé. Linda Sonny nemtörődömségére fogta a baleseteket, és Willine-t hibáztatta, amiért Lance megsérült, pedig nekik kellett volna rá vigyázniuk.
– Nem tarthatod egész életében üvegbura alatt – intette Willine a fiatal anyát.
– Én tudom, hogy mi a legjobb neki39 – csattant fel Linda.
Willine szerint Linda „nagyon gondoskodó volt, de túl fiatal, nem értette meg, hogy a gyerekek nem csak egy emberhez kötődnek az életük során. Linda azt akarta, hogy Lance rajta kívül senki mást ne szeressen. De a gyerekek mindenkit szeretnek, aki viszontszereti őket. Ettől még nem fogják kevésbé szeretni az anyjukat.” Linda 1973. február 15-én adta be a válókeresetet, mert már látni sem bírta Sonnyt. Májusban írták alá a papírokat, és Linda pontosan egy évvel később házasodott össze Terry Armstronggal, aki eladóként kereste a kenyerét. Bár Sonny akkor még nem sejthette, ezzel végérvényesen megszűnt a kapcsolata a fiával.
Az Armstrong család elköltözött, többé nem találkoztak Gundersonékkal, és Terry hivatalosan is fiának fogadta Lance-t. Linda azt írta a könyvében, hogy Willine is egyetértett azzal, hogy Lance számára az a legjobb, ha soha többé nem találkozik vér szerinti apja családjával. Willine még ma is elképed, amikor ezt hallja. „Ó, nem úgy volt az” – mondja.
Akkor látta utoljára Lindát és a családját, amikor Lance 5-6 éves lehetett. Willine Linda édesanyjának házához ment, és karácsonyi ajándékokat vitt a kisfiúnak. „Linda azt mondta, semmit ne fogadjak el tőled – utasította vissza a másik nagymama. – A kis ócskaságaid nem érnek annyit, mint amennyi vesződséget okozol Lindának, ha találkozol Lance-szel.”
Willine remegett a dühtől, szinte csak magának suttogta a következő szavakat: „Nincs jogod ahhoz, hogy szétválassz egy családot.” Ezt követően az ajándékokkal együtt sírva távozott.
Még évekkel azután is, hogy Armstrong elment, Willine és Micki a nyakláncukon, egy aranymedálban tartották maguknál a kisfiú fényképét. Nagyanyja fényképén egészen kicsi, tíz hónapos lehet, tűzpiros rugdalózó van rajta. Nagynénje medáljáról egy félszegen mosolygó kisgyermek néz vissza ránk.
Az utolsó találkozás emléke a mai napig kísérti Willine-t. Épp ő vigyázott a körülbelül négyéves kisfiúra. Amikor Linda érte jött, az ebédlőasztal alatt talált rá. A nagymama emlékszik, milyen boldogan mondta Lance: „Ezentúl itt fogok lakni. Nem foglalok el sok helyet. Itt fogok lakni az asztal alatt.” Erre az anyja a karjánál fogva megragadta, és kitessékelte a bejárati ajtón, miközben a fiú sírva tiltakozott. Linda még az ajtót is becsapta maga után. A nagymama soha többé nem látta Lance-t.
A Gunderson családnak fogalma sem volt arról, hogy Armstrongék Richardsonban, Dallas északi külvárosában élnek, és nem volt pénzük ügyvédre vagy nyomozóra, aki felkutatta volna őket. Sokáig reménykedtek, hogy Armstrong egyszer felkeresi őket, talán amikor már neki is lesznek gyerekei. A Dallastól keletre található Four Mile evangélikus templom – melyet többek között a kerékpáros felmenői alapítottak és építettek fel 165 évvel ezelőtt – gyülekezete éveken keresztül minden vasárnap Armstrongért imádkozott.
A Gundersonok olykor levelet küldtek Armstrongnak, de a fiú soha nem válaszolt nekik. Amikor néha felhívták Linda családját, a vonal másik végén rögtön letették a kagylót.
Egyedül Linda bátyjának, Alannek esett meg a szíve Sonnyn, csak tőle hallottak Lance-ről. Alan egyszer el is ment az apa lakásához, és adott neki egy 20×25-ös színes fotót az immár iskolás Armstrongról. A Gunderson család tagjai hosszasan nézték a fényképet, hiszen már öt éve nem látták a fiút.
Ugyanolyan sötétkék szeme és kiugró arccsontja volt, mint apjának. Azt latolgatták, miben ütött még rájuk a gyerek: vajon ő is keményfejű és makacs? Utálja, ha parancsolgatnak neki? Nem ismer középutat? Haragtartó?
Armstrong nagyanyja ma már majdnem kilencvenéves. Nyolcvanéves korában költözött Mickihez. ő Dallas elitnegyedében, a biztonsági szolgálattal rendelkező kúriák és birtokok egyikében lakott férjével, Mike Rawlingsszal, akit 2011-ben polgármesterré választottak.
Willine vastag szálú, barna haja mára megőszült. Egykori egyenes tartásának nyoma sincs, hajlott hátú öregasszony lett. Járókeretet használ, és vastag szemüvegével is csak világosban lát valamennyire. A hallása megromlott, de az esze még éles, mint a borotva. Az ágya mellett fényképek sorakoznak hat unokájáról és hat dédunokájáról. A hetedik unoka és öt dédunoka hiányzik. Lance Armstrong és gyerekei egy fotón sem szerepelnek. Mintha Lance soha nem is tartozott volna ehhez a családhoz.
MÁSODIK FEJEZET
Terry Armstrong csak a vezetéknevét hagyta maga után. Linda éppúgy szabadult meg tőle, mint Eddie Gundersontól. A hivatalos adatok szerint 14 éven keresztül voltak házasok, majdnem Lance 17 éves koráig. Ennek ellenére Linda kitartóan azt állítja magáról, hogy egyedülálló anyaként, segítség nélkül nevelte fel a fiát.
Motivációs előadásaiban – melyekért egyenként 20 000 dollárt kér40 – alig esik szó arról, hogy Terry is része volt Lance életének. (Egyes újságok Lindát idézve azt írták, hogy a házasság csak Lance 13 éves koráig tartott.41 Linda nem volt hajlandó interjút adni a könyvemhez.) Életrajzában soha nem használja Terry nevét. Az „Eladóként” vagy az „Árusként” emlegeti. Egyetlen dolgot írt a javára: „valóban igaz, hogy az Árus volt Lance ificsapatának edzője. Elismerem, hogy próbálkozott, de nem tudom, mennyire élvezte. Lance nem volt az a kis baseballzseni, akit az Árus látni szeretett volna benne.”42 A valóság az, hogy Terry Armstrong teljesen más ember volt, mint Eddie Gunderson. Az egyik inkább játszotta a menő rosszfiút, Pontiac GTO kocsijával száguldozott, és R’n’B klubokban töltötte az éjszakáit ahelyett, hogy a felesége és újszülött gyermeke mellett lett volna. A másik egy lelkész 22 éves fia, rendszeren járt templomba, szeretett volna apa lenni, és biztos állása volt.
Nagy tételben árult sült húst és bundás virslit iskoláknak és cégeknek. Egy autókereskedésben találkozott először Linda Mooneyham Gundersonnal, és a csinos kis barna nő rögtön az ujja köré csavarta. Olyan fickónak nézett ki, aki készpénzzel ki tudna fizetni egy kocsit, ami már önmagában is nagyon vonzó tulajdonság. Járni kezdtek, majd Terry nem sokkal később megkérte Linda kezét. A nő mellett Terry olyan szerepet kapott, amilyet mindig is szeretett volna: egy kisfiú apja lehetett. Linda pedig egy megbízható személyt ismert meg Terryben, aki gondoskodott róluk.
A hivatalos adatok és Terry szerint a házasság Lance 2 éves korától 16 éves koráig tartott, ami a személyiségfejlődés szempontjából a legmeghatározóbb időszaknak számít. Lance-ben ezalatt alakult ki a rá oly jellemző versenystílus: ingerlékeny, beképzelt buldózer lett.
Apát és fiát egyaránt olyan ösztönök hajtották, melyek miatt gyakran könyörtelenül viselkedtek. Lance akkor tapasztalta meg ezt igazán, amikor Terry lett a futballcsapat edzője, és amikor kezdő versenykerékpárosként apja adott neki tanácsokat. Terry nagyon kemény tudott lenni, különösen ha a fia nem váltotta be a hozzá fűzött reményeit.
Élete első BMX-versenyén Lance felborult, és sírni kezdett. Terry odament a földön fekvő gyerekhez és ezt mondta: „Ennyi volt, megyünk.” Felállította Lance biciklijét. „Kész. Aki az én nevemet viseli, nem adhatja fel.” Lance kellőképp megszeppent vagy megijedt ahhoz, hogy visszapattanjon a biciklijére, és egy másik futamban tegye magát próbára. Terry ezzel győződött meg arról, hogy fiát kemény fából faragták.
Hét-nyolc éves korában Lance a YMCA-liga tagsággal rendelkező Oilers nevű amerikai futballcsapatban játszott a texasi Garlandben. Terry Armstrong volt a csapat egyik edzője, aki már az első edzésen bemutatkozott. Maga köré vezényelte a játékosokat és szüleiket.
„Hadd mondjak pár szót arról, milyen lesz ez a csapat – kezdte. – Ha egy gyerek nem elég jó, nem fog játszani. Nem azért jöttünk ide, hogy lebzseljünk és körbe-körbe rohangáljunk. Győzni fogunk.”
Titokban videóra vette a másik csapat edzését, és a hátsó kertjében tartott edzéseket iskola után, hogy még jobban felkészüljenek a meccsekre. Lance esti meséje Vince Lombardi győztesekről és vesztesekről szóló vészterhes beszéde volt. Terry egyszer egy hétig nem szólt Lance-hez, mert azt hitte, fia meglépett az egyik mérkőzés utolsó negyedéről. Így förmedt rá a vacsoraasztalnál: „Te is csak egy vesztes vagy, nem tetted oda magad eléggé.” Eközben nyolcéves kisfiúkból álló csapata veretlen maradt tizenegy meccsen keresztül.
Terry és Linda soha nem alkottak tökéletes párt. Mindketten úgy gondolják, hogy nem volt köztük mindent elsöprő szerelem, és nem is szerelemből házasodtak össze. Sem Linda Armstrong könyvéből, sem a Terry Armstrong által adott interjúkból nem derül ki semmi az esküvőjükkel kapcsolatban.
Lance néhány barátja szerint Linda inkább a fiú haverjaként és nem anyjaként viselkedett. Emlékeznek rá, hogy Lance a szalagavató előtt arra kérte anyját, hogy ő is csípje ki magát. Ezt követően Lance, a szalagavatós barátnő és Linda együtt furikáztak a limuzinban, melyet a végzős a nagy eseményre bérelt. Furcsa társaság lehettek. Lance barátai és néhány régi edzője szerint Linda mindent megengedett a fiának és minden kívánságát teljesítette. (Például egyedül vezethetett a KRESZ-vizsgára is.43) Terry Armstrong úgy gondolja, hogy Linda engedékenysége miatt volt kénytelen magára venni a fegyelmező szerepet. Amikor Lance engedetlen volt vagy visszafeleselt – mindkettő gyakran megesett -, Terry mindig ugyanazt tette. Megvárta, amíg Linda hazaér, majd egy falapátot vett a kezébe,44 és Lancere parancsolt: „Fogd meg a bokád!” Ezt követően ütlegelni kezdte a serdülő fiú hátsóját.
Terry a Kemper Katonai Iskola falai között, a Missouri állambeli Boonville-ben töltötte gyerekkorát. A többi kadét mindig úgy verte meg, hogy előtte megátalkodott módon takaróba bugyolálták. Ha Lance nem takarította ki a szobáját, vagyis ha akár egyetlen zokni nem a megfelelő helyen volt, két ütést kapott. A feleselésért szintén két suhintás járt. Évekkel később Lance azt mondta, hogy ezek a megaláztatások örökre nyomot hagytak benne, és nem testi, hanem lelki fájdalmat okoztak neki.
Terry és Linda gyakran veszekedtek amiatt, hogy Lance rossz tanuló. Terry így emlékszik vissza: „Én azt mondtam neki, hogy »Csak akkor mehetsz ki, ha befejezted a házidat«, mire Linda azt felelte, hogy »ő az én fiam, én hozom a döntéseket. « Amikor elkértem az ellenőrzőjét, azt mondta, »Majd én elintézem, az én fiam.«”
A szülői nézeteltérések egyik, talán elkerülhetetlen következménye az volt, hogy Lance-ből ingerült, agresszív gyerek lett. Felsős osztálytársai szerint tipikus seggfejként viselkedett, „kipécézte a gyengéket, és nap mint nap szívatta őket”.45 Olyan volt, mintha mindig valami vagy valaki ellen küzdött volna.
Armstrong a középiskolában sem lett népszerűbb, alacsony, vézna kölyök volt csapzott göndör hajjal, melyet semmilyen fésű vagy hajkefe nem tudott megszelídíteni. Rámenős volt a sportban, de nem találta fel magát társai között. Ez részben annak a számlájára írható, hogy már nem focizott. Elvégre Texasban mindenki csak a futballal foglalkozott.
Terry Armstrong szerint fia azért hagyta abba a focizást felső tagozatos korában, mert nagyon idegesítette, ha csapattársai rosszul játszottak. Inkább az egyéni sportágak felé fordult, mint a futás és az úszás, ahol egyedül rajta múlt a végeredmény. Itt önmagára talált, és apja is támogatta, mert úgy gondolta, hogy a jegyei alapján nem fogják felvenni főiskolára. „Annak ellenére, hogy nagyon szeretem, egy dolgot tudok a fiamról: nem egy észkombájn – vélekedik Terry. – Nem volt elég fegyelmezett ahhoz, hogy továbbtanuljon. Ezért tereltem az atlétika irányába. Tudtam, hogy a sport bejuttatja majd egy iskolába. Lusta volt. Nem szeretett tanulni, inkább futni ment volna. Mindig biciklizni vagy játszani akart.”
Terry gondoskodott arról, hogy Lance a legjobb esélyekkel induljon a sportban és más iskolán kívüli tevékenységekben is. Megvette neki a legjobb baseballkesztyűt. Egy vadiúj dobfelszerelést. A legjobb bicikliket. Egy piros Fiat kabriót. „Lance mindent megkapott, amit csak akart” – tanúsítja Adam Wilk, Armstrong szomszédja és jó barátja.
Lance néhány ismerősével edzett együtt, akik közül páran később elsőrangú atléták lettek. Ilyen például Chann McRae, aki Armstronggal együtt a Postal Service csapat kerékpárosa volt. Bár a fiatal sportolók szerettek kötekedni egymással, Lance-nek nem volt elég, ha megnyerte a versenyeket, meg is kellett szégyenítenie a társait. Wilk emlékszik, hogy Armstrong egyszer ezt kérdezte tőle: „Ma is bugyit vettél fel? Egy gyönge nyomorék vagy. Béna vagy, minek jöttél el egyáltalán?”
Lance rossz tanuló volt, de Lindát büszkeség töltötte el fia sporteredményei miatt.46 Wilk szerint „ha Lance nem sportolt volna, utólag azt mondhatnánk, Linda elég szar anya volt”. Wilk nem tudja, mihez kezdett volna Armstrong az életével, ha nem lett volna tehetséges a sportban. „Talán a kiskorúak börtönében kötött volna ki? – latolgatta. – Nem rémlik, hogy a sporton kívül más is érdekelte volna. A győzelemre koncentrált, és szerintem még most is a diadal megszállottja.”
Lance Armstrong 14 éves volt, amikor tudomást szerzett Terry titkos életéről.47 Épp egy úszóbajnokságon vettek részt San Antonióban. Lance látta, hogy Terry ír valamit, majd eldobja az összegyűrt papírfecniket. A fiú felvette az egyik lapot, és egy szerelmeslevél első sorait olvasta rajta, melyet apja egy másik nőnek írt. Nem mondta el az anyjának, mert nem akart neki
fájdalmat okozni. De Terry ezt követően az ellensége lett, akit tönkre akart tenni – már a második apát vesztette el.
Armstrong Rick Crawford, a profi triatlonos személyében találta meg az utánpótlást. Crawford nem tudta, mi vár rá, amikor egy dallasi uszodában találkozott a 14 éves Armstronggal. Egymás melletti pályán úsztak. Armstrong minden beleadott, hogy legyőzze, és a férfi le volt nyűgözve tőle.
Crawford már nem tudja, pontosan hogy történt, de ő indította el Armstrong triatlonos pályafutását. 12 évvel volt idősebb a fiúnál, és korábban még nem volt edző. Armstrong rögtön sztár lett a nem mindennapi sportágban, a versenyigazgatók saját eseményeiken is látni akarták őt. Csodagyereknek kiáltották ki, aki a legjobb atlétákat is meg fogja szorongatni. Crawford el volt ámulva attól, hogy Armstrong milyen gyorsan felülmúlta a társait. Napról napra előrébb került az országos triatlonlistán, Crawford szerint villámgyorsan javult a helyezése. 18 hónapon át edzettek együtt.
Crawfordot nem értette, hogyan szorulhatott ennyi versenyszellem egyetlen emberbe. Többször is hallotta, hogy a fiú így fenyegette versenytársait: „Kinyírlak. Szánalmas vagy.” Ezt mondta a rajtvonalnál és a célban is. Crawford emlékszik, hogy próbált rá hatni: „Lance, ne. Ez nem frankó. Inkább a lábaid beszéljenek a szád helyett, haver.”
Crawfordnak a bicikliedzéseken is szemmel kellett tartania Armstrongot, mert a fiú minden autósban ellenséget látott. Amikor nagyon felhúzta magát azon, hogy közel mentek hozzá, üldözőbe vette a kocsikat, hogy leordibálja és megfenyegesse a sofőrt. Senki kedvéért nem volt hajlandó visszafogni magát.
Crawford akkor tapasztalta meg ezt igazán, amikor tanúja volt annak, hogy bánt Armstrong az apjával.
Először semmi nem tűnt fel neki, amikor meglátogatta Armstrongékat. A házuk Los Riosban, Plano középosztálybeli környékén volt. A család egy 140 négyzetméteres, egyszerű, ranch stílusú téglaházban lakott, melynek három hálószobája volt. A kert egy csöppnyi pázsitból és pár zöld bokorból állt.
Aztán Armstrong mesélni kezdett neki a családi gondjaikról. Elmondta, hogy az apjával egyszer egymásnak estek, és az üveg dohányzóasztalon landoltak, mely darabokra tört alattuk. „Arra nevelték, hogy rossz legyen” – magyarázza Crawford. A család barátai szerint fékezhetetlen tinédzser volt.
Miközben Linda és Terry otthon veszekedtek, Crawford sok időt töltött a fiúval. Edzettek, versenyekre jártak, sporteredményeik miatt ingyen repülhettek, és fényűző szállodákban aludhattak. Ez is jó lecke volt. A bermudai triatlon előtt Armstrong „kölcsönvette” Crawford bérelt robogóját, és csak órákkal később vitte vissza a kölcsönzőbe. Aztán pár profi triatlonos szállására ment, ahol több poharat és üveget is összetört, amikor egy krikettütővel a bárszekrény felé ütötte a labdát.
Crawfordnak elege lett. Beleunt abba, hogy a szerinte hitvány szülők helyett ő neveli a fiút. A falhoz szorította Armstrongot, majd ezt morogta neki:
– Véged van, haver.
– Kapd be, nem vagy az apám!48 – feleselt vissza Armstrong.
– Soha többé ne szólj hozzám.
Ezzel ugyanúgy hátat fordított Crawfordnak, mint vér szerinti apjának és Terry Armstrongnak.
„Azt hiszem, nem lehet hibáztatni – mentegeti Crawford. – Ekkor már ötcsillagos szállodákban szállt meg, és rajongói is voltak.”
Crawford szerint Armstrong viselkedésének ödipális konfliktus az oka. Úgy emlékszik, nem volt olyan apafigura Lance életében, akiről a végén ne derült volna ki, hogy gazember, és „az összes lány, akivel randizott, ugyanúgy nézett ki, mint az anyja.”
Cserébe Armstrong megkeseredett, „őrült és indulatos” fickóként emlegeti Crawfordot. Odáig ment, hogy azt állította, Crawford segített doppingolni az atlétáknak. 2012-ben, évekkel azután, hogy elváltak útjai Armstrongtól, Crawford beismerte, hogy teljesítményfokozó szereket adott a United States Postal Service csapat két profi kerékpárosának, Levi Leipheimernek és Kirk O’Bee-nek. Crawford azzal mentegette magát, hogy Armstrong már egyébként is elterjesztette a csapatban a doppingolást. Azt mondta, hogy a két újonc hallott arról, hogy Armstrong és a legjobb kerékpárosok egy alaposan kidolgozott doppingprogramban vesznek részt, és nem akartak lemaradni a többiektől. Később a Colorado Mesa Egyetem edzője lett, de kirúgták,49 mert állítólag doppingszereket adott egy atlétának. Crawford tagadja a vádakat. Vajon a fiatal Armstrongnak is segített áthágni a szabályokat?
„Nem50 – mondta. – Soha nem tömnék doppingszerekkel egy gyereket.”
Linda Armstrong mindig is kereste azok társaságát, akik előbbre tudták vinni fia életét. Így talált rá Scott Ederre, a helyi sporttámogatóra, aki az Avia nevű sportcipőgyártó vállalatnál dolgozott. A férfi 1986-ban, egy dallasi biatlonon ismerte meg Armstrongot. Miután a fiú megnyerte a tornát, Eder egy Avia cipőt vitt neki ajándékba, és természetesen pont azt kapta cserébe, amit szeretett volna.
Linda ezt kérdezte tőle: „Tudna foglalkozni a fiammal?51 Lenne az ügynöke vagy ilyesmi?”
Lance később így nyilatkozott Ederről: „edző, ügynök és nagytestvér egy személyben”.52
Armstrong már megmutatta, hogy kiváló atléta: 13 évesen nyerte az első triatlonját, mely egy IronKids-verseny volt, és második lett az azévi IronKids országos bajnokságon.53 14 éves korában már felnőtt versenyekre lógott be. Terry Armstrong átírta54 a születési dátumot az anyakönyvi kivonatban, hogy fia is nevezhessen. A következő évben másodjára vett részt a President’s Triathlonon Dallasban, ahol olyan sportcsillagok vettek részt, mint Mark Allen, aki később hatszoros Ironmanvilágbajnok lett.
A 15 éves Armstrong nem sokkal maradt le a legjobb sportolók mögött, úszásban meg is verte Allent. Az 1987-es verseny kerékpáros szakasza során Allen mellett tekert, és magára vonta a figyelmét. „Te vagy Mark Allen?”55 – kérdezte. Amikor Allen igennel válaszolt, Armstrong a verseny hátralévő részében szinte végig mellette maradt. A fiú a hatodik helyen végzett, de máris a sportág következő nagyágyújaként emlegették.56
Allen később azt mondta Jim Woodmannek, a President’s Triathlon versenyigazgatójának, hogy a fiatal Armstrong hátborzongató képességekkel bír. „Nem tudta lerázni, és ettől teljesen kiborult” – mondta Woodman. A következő évi triatlon Armstrong diadalával zárult.57 Emellett megnyerte a texasi állami bajnokságot, és a címért való küzdelem során legyőzte korábbi mentorát, Crawfordot is. A Triathlete magazin azt írta róla, hogy ő lesz a sporttörténelem egyik legnagyobb atlétája.58
16 éves korára már évi 20 000 dollárt keresett,59 és profi sportoló lett. Eder volt Armstrong országjáró asszisztense, versenyszervezője, marketingese és utazásszervezője is. ő ütemezte be a triatlonokat, szponzorokat keresett, és kigazdálkodta a versenyzéshez szükséges pénzt. Eder kétszer is elintézte, hogy Armstrong részt vehessen a kaliforniai nyári edzőtáborban a legjobb triatlonosok társaságában.
Eder elmondta nekem, hogy összesen több mint 25 városon kívüli versenyre kísérte el Armstrongot. Megmutatta az írógéppel gépelt régi útiterveit is. Az utazást többnyire a rendezvények szponzorai állták. Armstrong olyan előkelő szállodákban szállt meg, mint például a bermudai Princess Hotel. Még csak egy kölyök volt, de máris úgy bántak vele, mint egy szupersztárral. Az Armstrong családnak ez egy centjébe sem került.
Linda azt állítja, hogy majdnem minden versenyen a fia mellett volt. Hogy lehet, hogy Eder nem találkozott vele? „Körülbelül három versenyen jelent meg” – avat be az ügynök.
Eder szerint Armstrong enyhén paranoiás, civakodó kölyök volt. Ha úgy néztek rá, hogy az neki nem tetszett, felcsattant: „Mi a szart bámulsz?” Kocsmákba surrant be és verekedett, aminek az lett a következménye, hogy a fiatalkorú fiú vérző orral és lehorzsolt ököllel ment haza.
A miami triatlonon egyszer pár méterrel odébb dobott egy Kestrel versenybiciklit – az első teljesen karbonvázas versenybiciklik egyikét -, mert leeresztett a kereke. A Kestrel ezután nem támogatta tovább Armstrongot.60 A dühkitörés ártott Armstrong piaci vonzerejének, ráadásul a televízió is rögzítette az incidenst.
Híre megelőzte, mégis sokan meg akarták kaparintani maguknak. Tudták, hogy nagy jövő áll előtte. De minél jobb atléta lett belőle, annál inkább kihalt belőle az emberség. Már akkor sem volt senkinek elég bátorsága, hogy ellentmondjon neki. Verekedett az iskolában. Ivott. Túl gyorsan vezetett. A városbeli edzői és szponzorai hallottak az incidensekről, de nem tudták vagy nem akarták leállítani.
Eder azt mondta, hogy Armstrong apafigurákkal való kapcsolata valamilyen okból mindig megromlott. Egy alkalommal Edernek Jim Hoytot, a Richardson Bike Mart bicikliüzlet tulajdonosát kellett győzködnie, hogy a versenyen kívüli botrányai ellenére is támogassa Armstrongot. Hoyt az első jótevők között volt, akik szinte a kezdetektől szponzorálták a fiút. Hoyt elmondta nekem, hogy kitiltotta a boltból a 12 éves Armstrongot, mert felszereléseket vitt el, melyeket később sem adott vissza. Öt évvel később megismétlődött a történet, amikor Hoyt vállalt kezességet egy hitelért, melyből Armstrong egy új, fehér Chevy Camaro IROC Z28 autót vett, de visszaélt szponzora bőkezűségével. Egy este próbált meglógni a rendőrség elől, egy kereszteződésben hagyta a kocsit, majd elfutott a helyszínről. A rendőrség lefoglalta a járművet, és Hoytot vonták felelősségre, mert az ő neve szerepelt a papírokon.
„A kis pöcs képes volt egy héttel később megjelenni nálam a barátaival, hogy visszakapja a kocsit” – panaszolta Hoyt, aki Silver Star kitüntetést kapott a vietnami háborúban való hősies helytállása miatt. „Felgyűrtem az ingem ujját, mondtam neki, hogy csak rajta, szerezd vissza.” Hoyt Edernek is beszámolt a történtekről: „Megint átvert a fiú.” Csak tíz évvel később álltak szóba egymással.
Amikor Lance végzős gimnazista lett, Terry már nem lakott velük. Linda felkutatta a szeretőjét.61 (Terry azt mondta nekem, olyan sok nője volt, hogy nem emlékszik, épp akkor kivel csalta a feleségét.) Amikor egy nap Terry hazament a munkából, feleségét és szeretőjét találta otthon, egymás mellett ültek a kanapén.
„Te meg ki vagy?” – kérdezte a másik nőtől.
Terry Armstrong a feleségét és a fiát is elvesztette. A házasságot felbontó ítélet alapján Linda kapta meg férje Cadillacjét a nevén szereplő összes pénzzel és nyugdíj-megtakarítással együtt. El kellett volna adniuk a házat, az árát pedig két egyenlő részre osztani, de Terry ragaszkodott ahhoz, hogy volt felesége és fia ott éljenek, amíg Lance be nem fejezi az iskolát. A hivatalos adatok szerint magára vállalta a család összes adósságát, beleértve felesége 1986-os Buick Skylark autójának havi törlesztését és 8265,78 dollár hitelkártya-tartozást is.
Scott Eder azt mondta, Terry Armstrong gyakran telefonált neki, hogy Lance felől érdeklődjön. Eder sokszor látta, hogy Terry a bokrok mögül figyeli a kinti medencében edző fiút. Egyszer Lance is rajtakapta, és megkérte az edzőjét, hogy figyelmeztesse apját: ha Terry Armstrong továbbra is zaklatni fogja, a szart kis kiveri belőle.
Lance számára egyre igazságtalanabbnak tűnt az élet. Végzősként úgy érezte, hogy az egész iskola utálja őt.62 Túl sok hiányzása volt, ezért nem engedték neki, hogy az osztályával együtt ballagjon. Napokig kimaradt a triatlonok és a bicikliedzések miatt, melyeket az Egyesült Államok Olimpiai Edzőközpontjában tartottak. A moszkvai országúti kerékpáros junior világbajnokságra készült, ahol olyan magabiztosan vezette a mezőnyt,63 hogy a sportág nagyjai közül még ma is sokan emlékeznek rá, a hideg futkosott a hátukon, miközben figyelték. (Egyébként túl hamar kifárasztotta magát, és az utolsók között ért a célvonalba.)
Anyjával együtt úgy gondolták, hogy rá nem vonatkozik az a törvény, mely megszabja, hogy egy tanulónak legalább hány napot kell iskolában töltenie.64 Egyik osztálytársa szerint Lance „anyja mindig talált valami ürügyet arra, hogy kikérje az iskolából”. Linda mindent megtett, hogy fia a többiekkel ballaghasson, de az iskola hajthatatlan volt.65
Így kerültek a dallasi Bending Oaks speciális magániskolába, ahol egy osztályba alig több mint tíz gyerek járt. Az előző iskolával ellentétben itt nem jelentett problémát a sok hiányzás, mert erre az intézményre nem vonatkoztak az állami iskolák számára előírt szabályok. A ballagás csak attól függött, befizetik-e a tandíjat. A szükséges összeget Terry Armstrong biztosította, aki Linda szerint csapnivaló apa volt.
Terry Armstrong egy tágas, három hálószobás házban lakik, mely akár a Pottery Barn katalógusban is szerepelhetne. Egy dobozt tesz a konyhaasztalra. Sorra veszi ki belőle a képeslapokat és fényképeket. Egy apák napi üdvözlet: „Apát nem én választottam magamnak, de örülök, hogy anya választása rád esett.” Belül kisiskolás írással: „Sok szeretettel Lance-től”. Az egyik fényképen Lance Terry apjának golfkocsiját vezeti. Van olyan kép is, melyen az orgonánál ül a nagyapja templomában.
Terry Armstrong büszkén mutatja a nagyapja kanapéján ülő mosolygós Lance-t, egy másik képen pedig Linda ül ugyanott szintén bazsalyogva. A fényképek hátulján ez áll: 1983 karácsonya. Lance 12 éves volt akkor, csak pár év választotta el attól, hogy triatlonsztár legyen. A fiú kerékpáros karrierjének beindulása után apa és fia között megszakadt a kapcsolat, de az újságok és a televízió híradásai által Terry sok mindent tudott róla. Irodája falán olyan fényképek vannak, melyek kisfiú korától férfivá éréséig mutatják be Lance életét. A legfrissebb felvételen Lance látható a gyerekeivel. Terry az internetről nyomtatta ki a fényképet, majd be is kereteztette. Azt mondta, hogy ámulatba ejtik Lance eredményei, és hogy neki is sok gondot okoztak fia ballépései. A legnagyobb szívfájdalom azonban akkor érte, amikor 1996-ban Lance rákos lett, és őt nem engedték be fia kórtermébe Indianapolisban.
Amikor Lance első alkalommal nyerte meg a Tour de France-t, Terry Armstrong megdöbbenve értesült arról, hogyan nyilatkozott Linda a családi életükről. Így emésztette magát: „Linda egyedül nevelte fel a fiát? Az első két házassága hamar véget ért? Lance és az anyja mindig reménytelen helyzetben voltak?” Bántotta, hogy a hírcsatornák, a CNN-t is beleértve,66 tévesen Lance mostohaapjának és nem örökbe fogadó apjának nevezték.
Terry több hírcsatornának is megírta, hogy téves információkra támaszkodnak. Elküldte a házassági anyakönyvi kivonat és a házasságot felbontó ítélet fénymásolatát, melyből egyértelműen kiderül, hogy 14 éven keresztül voltak házasok Lindával. Pontosítani akarta a tényeket, de egy ügyvéd kedvét szegte azzal, hogy „nem lenne tintája”, vagyis a sajtó Lance mellett áll. A riporterek, különösen az Egyesült Államokban, imádták a Lance Armstrong-sztorit. Később megjelent Lance önéletrajzi könyve is, a Bicikli életre-halálra, melyben Terry borzalmas apaként volt ábrázolva. Erre Linda könyve rátett még egy lapáttal. Terry szerint a történet „rengeteg valótlansággal” van tele.
2005-ben az egyik felolvasáson szembesíteni akarta exfeleségét mindezzel. Egészen a legutolsó pillanatig várt, majd végigsétált a széksorok között, és leült az első sorba.
Tami, Terry új felesége, aki még soha nem találkozott Lindával, máshol foglalt helyet. ő tette fel a kérdést: „Egyedül nevelte Lance-t, vagy sem?” Linda azt felelte, hogy a könyvből minden kiderül.67
Terry Armstrong azt mondta, hogy ekkor a magasba emelte a kezét, és hadonászott, mint egy gyerek, aki fel akarja kelteni a tanár figyelmét. A szerző rá sem hederített. A volt házaspár csak a felolvasás után találkozott egymással, amikor Linda autogramokat osztogatott egy asztalnál.
– Nagyon tetszett a könyv – mondta Terry.
– Tényleg?68 – kérdezte Linda.
– Igen – válaszolt a férfi. – Szeretem a kitalált történeteket.
