-elena-siebert.jpg)
„A boldogság ott egy valóságos és ténylegesen elérhető állapot. Olyasmi, ami jön, ha hívják. Vagy nem is: eleve el sem pártol senkitől soha!” A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg.
A többi fiatalhoz hasonlóan Quentin Coldwater sem hisz a varázslatokban egészen addig, míg egy zártkörű és titkos egyetem hallgatója nem lesz New York egy eldugott részében. S noha a tanulás évei úgy telnek, mint bárhol máshol – barátokra tesz szert, rendszeresen lerészegedik, majd idővel lefekszik valakivel, akibe beleszeret –, a titkos tudás örökre megváltoztatja őt. Kitűnően sajátítja el a modern varázstudományt, ám a szíve mélyén mindig is vágyott nagy kalandot és boldogságot nem kapja meg hozzá. Egy nap a barátaival azonban felfedeznek valami hatalmasat, ami mindent megváltoztathat.
A varázslók komor történet a felnőtté válásról, második esélyekről és arról, hogy ha valamit nagyon görcsösen akarunk, akkor talán soha nem kapjuk meg. A könyv a 2009-es megjelenését követően hatalmas vitát váltott ki és nagyon megosztotta a fantasy műfaj kedvelőit – vannak, akik nem is hajlandóak ekként tekinteni rá, hanem kortárs regényként kezelik –, de emiatt csak többen és többen olvasták el. Végül óriási siker és New York Times Bestseller lett, többek közt George R. R. Martin, John Green, Audrey Niffenegger és William Gibson is rendkívüli elismeréssel méltatta, ráadásul a folytatásokkal a szerző végleg lefektette a 21. századi fantasy alapköveit.
Az 1969-es születésű Lev Grossman főállású munkatársa és könyvkritikusa a TIME magazinnak. A szabadidejét is írással tölti, több könyv szerzője. A legjelentősebb műve A varázslók-trilógia, melynek mindegyik része New York Times Bestseller lett, és lefektette a 21. századi fantasy alapköveit. Grossman egy öreg házban él Brooklynban, feleségével és három gyermekével.
Részlet a könyvből a címre kattintva:
Quentin elgyakorolt egy bűvésztrükköt. Egyikőjük sem vette észre.
Óvatosan lépkedtek a jeges, egyenetlen járdán: James, Julia és Quentin. James és Julia kézen fogva mentek. Hát, most már ez az ábra. A járda nem volt elég széles hármójuknak, ezért Quentin inkább lemaradt, és mögöttük kullogott, mint valami duzzogó kölyök. Jobban örült volna, ha kettesben lehet Juliával. Sőt, talán még teljesen egyedül is jobb lett volna; de hát, nem történhet mindig minden úgy, ahogy az ember szeretné. Legalábbis az eddigi tapasztalatai szinte mind ezt látszottak bizonyítani, méghozzá elsöprő erővel.
– Oké! – szólt hátra James a válla felett. – Figyelj, Q! Beszéljük át még egyszer a stratégiát! James, mintha valami hatodik érzéke megsúgta volna, mindig ráhibázott, amikor Quentin már épp kezdte sajnálni magát. Már csak hét perc volt hátra Quentin interjújáig. James közvetlenül őutána következett.
– Ne feledd: erős, határozott kézfogás. Gyakori szemkontaktus. Azután, amikor már laza és gyanútlan, bumm! Te hozzávágsz egy széket, én meg feltöröm a jelszavát és a princetoni e-mail fiókját.
– Csak add bátran önmagad, Q! – tette hozzá Julia.
Sötét, hullámos haja laza lófarokba volt hátrafogva. Valahogy minden csak még rosszabb volt így, hogy mindig ilyen kedvesen viselkedett vele.
– Ez mégis miben különbözik attól, amit én mondtam?
Quentin megismételte a bűvésztrükkjét. Elég egyszerű kis mutatvány volt, csak egy alapszintű, félkezes fortély egy közönséges ötcentes érmével. A kabátzsebében csinálta, hogy senki ne lássa. Majd újra, azután visszafelé is.
