Garay János elsősorban Az obsitos költőjeként, Háry János alakjának megteremtőjeként maradt halhatatlan. Pedig üde hangulatot árasztó költészete és balladaszerű költeményeit is érdemes feleleveníteni a 19. század magyar irodalmának tárából.
Garay János, a nagyotmondó Háry János alakját megverselő költő, elbeszélő 200 éve, 1812. október 10-én született Szekszárdon.
Polgáriasult nemesi család sarja volt, apja kereskedőként, később városi tisztviselőként dolgozott. Szekszárdon, majd Pécsett járt iskolába, 1829-től orvostudományt és filozófiát tanult a pesti egyetemen.
1833-tól a Regélő és a Honművész című folyóiratok segédszerkesztője volt. Sokoldalú újságíró, így riportok, versek, novellák, történelmi cikkek, kritikák kerültek ki tolla alól. 1835-ben Szigligeti Edével és Vajda Péterrel megalapította a Pesti Drámai Egyesületet. Maga is írt történelmi színműveket, 1834-től hőskölteményei és hazafias versei is megjelentek. Fordított németből és franciából, Vajda Péterrel és Kunoss Endrével közösen szerkesztette a Conversations Lexikon pótkötetét, majd a Hajnal című irodalmi zsebkönyv két kötetét szerkesztette.
1837-től a Rajzolatok, majd a pozsonyi Hírnöknél dolgozott, de mivel nem értett egyet e lapok konzervatív vonalával, csak külföldi tudósításokat fordított. 1839-ben Pesten a Jelenkor és a Társalkodó című lapok munkatársa lett, majd 1842-44-ben Erdélyi Jánossal a Regélő Pesti Divatlapot szerkesztette.
Háry János esete
1843-ban született legismertebb és legnépszerűbb műve, Az obsitos című elbeszélő költemény, amelyben megteremtette Háry János, a nagyotmondó katona alakját, s egyben a „háryjánoskodás” fogalmát. A mű Petőfi János vitézéhez is előképül szolgált. Kodály Zoltán ebből a történetből írta híres daljátékát, a Háry Jánost (Garay más verseit Liszt és Erkel is megzenésítette). 1845-ben Pesten, az Egyetemi Könyvtárban helyezkedett el tisztviselőként.
Garay János: Az obsitos és Napoleon
Hárman valának együtt, a potrohos biró,
Egy obsitos vitéz, és a furfangos iró;
A többi asztaloknál együtt és szerteszét,
Vidám paraszt legények itták a hegy levét.
Ott ültek iddogáltak vecsernye óta már,
Keringett és fel is dőlt a bujdosó pohár;
Mátyás király sem nyert tán több éljent a Dunán,
Mint mennyit Háry János, az obsitos magán.
Az 1848-as forradalmat versekkel köszöntötte (Szabadság dal, A március tizenötödikei nép). 1848. áprilisban a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom ideiglenes, később rendes tanára lett. Egy ideig nemzetőr is volt, de betegsége miatt a harcokban nem vett részt. 1848 őszén Kossuth Hírlapjának segédszerkesztője volt.
A szabadságharc bukása után mozgósító versei miatt haditörvényszék elé állították, s bár hamar szabadon bocsátották, egyetemi katedráját nem kapta vissza. Ismét az Egyetemi Könyvtárba került, s megírta Szent László című eposzát, amelyet fő művének tekintett. Látását közben csaknem egészen elveszti, és a mű nagy részét családjának diktálja. Belekezdett az első magyar irodalomtörténeti és nyelvészeti egyetemi tankönyv megírásába, ami azonban befejezetlen maradt.
1839-ben a Magyar Tudományos Akadémia, 1842-ben a Kisfaludy Társaság fogadta tagjai közé, 1844-ben ez utóbbi helyettes titkára lett. 1843-ban megkapta az Akadémia Nagyjutalmát (Fényes Elekkel megosztva), 1846-ban Frangepán Kristófné című művéért a Kisfaludy Társaság pályadíját, majd 1847-ben a Társaság jutalmát.
1853. november 5-én halt meg Pesten. Temetése az osztrák elnyomás elleni hatalmas tüntetéssé vált
