„A jazz rengeteg szempontból a pillanat művészete, és minél nagyobb szabadságot szeretnénk megélni a zenében, annál több szabályt kell tudnunk. Emiatt hihetetlenül nagy nemzetközi nyelv a jazz-zenélés.” A Cultura.hu-n Ayhan Gökhan interjúja a Junior Prima díjas Oláh Dezsővel.
Az 1986-ban született Oláh Dezső jazz-zeneszerző és zongorista Magyarország egyik legtehetségesebb és legrangosabb fiatal zenésze, sok szakmabeli egyenesen zseninek tartja. A Junior Prima díjas jazz-zongorista zenei pályafutását számtalan szakmai díj és a lehető legváltozatosabb zenei együttműködések szegélyezik. Idén nyáron például a Feledi Projecttel készült egy igazán izgalmas előadással. Készülő munkájáról, a magyar jazz jövőjéről, és a jazz-zenéről is faggattuk őt.
Idén nyáron min dolgozol, milyen meglepetéseket tartogatsz a közönség számára?
Nyáron két zenei csemegén dolgozom. Feledi János koreográfussal készítünk a Trió a lá Kodály zeneműből egy ötvenperces zenés táncjátékot, ez a Karmelita Udvarban kerül bemutatásra. Két premier lesz, augusztus hatodikán és augusztus tizenharmadikán. Ezen kívül az első concertómat most kezdem el írni. Ennek az lesz a címe, hogy Concerto tárogatóra, klarinétra, ütős hangszerekre és zongorára. Az Anima Musicae kamarazenekarral fogjuk együtt előadni.
A tervezett Concerto miben szeretne újat hozni?
A concerto műfajt általában klasszikus zenében használják. Szó szerint szólista és zenekar közötti versenyzést jelent. A fő témát a zenekar vagy a szólista mutatja be, egyfajta egymásra való reflektálás valósul meg az előadás során. Ilyen ütős hangszerekkel általában a klasszikus zene nem játszik együtt. Ezenkívül még tárogatóra nem nagyon írtak versenyművet. Ennek a zenei műfaja nagyon erősen a kortárs zene és a kortárs jazz között mozog. Ez azért fontos, hála a zene fejlődésének, a zenésztársadalom nyitottságának, mert egyre több esetben jár kéz a kézben a kettő. A zeneszerzés jó híd, amivel közel lehet hozni egymáshoz a műfajokat.
A kortárs kifejezéstől időnként tartanak az emberek. Mit jelent a kortárs jazz?
Úgy gondolom, hogy ami már ötvözi magában az európai romantikus zenét, Bartók zenéjét, kortárs klasszikus zenei elemeket és kollektív improvizációt is használ, az már kortárs.
A jazz megmutatja azokat a szépségeit a zenének, hogy hogyan tud két ember együtt játszani. Amíg a klasszikus zenében az interpretáció oldaláról fogjuk meg a zene gyönyörűségét, addig a jazz-zenében is rengetegszer előfordul, de ott az improvizációs részeknél egyfajta alkalmazkodás, egy másfajta alkalmazkodás kell, mint a klasszikus zenében. A jazz rengeteg szempontból a pillanat művészete, és minél nagyobb szabadságot szeretnénk megélni a zenében, annál több szabályt kell tudnunk. Emiatt hihetetlenül nagy nemzetközi nyelv a jazz-zenélés. Ha egy zenekar jól tud együtt játszani, az majdnem olyan, mint egy tökéletesen működő család.
Több darab jazzesítése, átírása kötődik a nevedhez. Hogy érzed, a közönség nyitott az újításokra?
A magyar népzene nagyon jó táptalaja tud lenni rengeteg zenei próbálkozásnak. A népdaloknak a kulturális mélysége sokkal összetettebb, mint például egy kérészéletű popszám. A közönség tisztában van ezzel, és a magáénak érzi. Ezen kívül pedig a klasszikus zenének, a népzenének élő kultúrának kell maradnia. Magától értetődik, hogy megvannak a kiindulások és a végeredmények, de hogy 2014-ben ezekre újabb reflektálásokat csinálunk, ettől még nem változik az értéke, hanem egy másfajta megvilágításban láttatjuk őket. Minden egyes népzenei dallamnál ez egy nagy felelősség. Valami olyasmibe nyúlsz bele, amit mindenki ismer. Nem történhet olyan, ami miatt a kulturális vagy a társadalmi értéke csorbulna.
A dunaújvárosi Sándor Frigyes zeneiskolában tanítasz. Hogy érzed ott magad? Vannak felfedezettjeid?
Egyrészt a tanítás fontos dolog, mert a zenét, ha az ember minél több oldalról tudja megközelíteni, annál jobb. Én például koncertezem, tanítok és írok is darabokat. Tanítás közben az ember önmaga is rengeteg új dologra ráébred. Ezen kívül nem csak a nagy tehetségeket kell tanítani. Számos olyan gyerek van, aki azáltal valóban jobb felnőtt lesz, hogy zenével foglalkozik. Mert a zenélés egyfajta rendszeres vallásgyakorlás is. A zenélésnek a fizikai törvényei, hogy két hang mitől hallatszik kötötten egy zongorán, vagy, hogy az ember megtanul adni. Aki zenét tanul, az nem azért csinálja, hogy magának játsszon egy üres szobában. A Sándor Frigyesen kívül oktatok még a Budapesti Kommunikációs Főiskolán, ahol hangmérnököket tanítok zenére. Megtanítom nekik a szolfézst, a zeneelméletet, a zenetörténet alapjait, hogy idézőjelben, ne csak a potmétereket lássák egy csatorna végén, hanem tudják, hogy mit játszik a zenész, meglegyen a közös nyelv köztük és a zenész között. A zenei tevékenységem ebben a három dologban teljesedik ki.
Milyen számodra a jó tanítási módszer?
A tanításban nem szeretem az adminisztrációt, és igazán nem vagyok az osztályzás híve sem. Az óráimat próbálom sokszor úgynevezett alternatív pedagógiai módszerekkel megoldani. Igyekszem más módon megközelíteni a szolfézsórák száraz magányát. Értenie kell a gyereknek, hogy azt az elméleti dolgot hogyan tudja majd a gyakorlatban kiteljesíteni. Ameddig egy gyereknek csak diktálunk, hogy mit csináljon, irányítjuk, addig nehéz elérni, hogy érdekelt legyen az ügyben. Az a jó még a tanárságban, hogy fiatalos marad a gondolkodásod. Tökéletesen tudom nyolcéves és huszonhárom éves gyerekeknél, hogy mi a trend, és tudok hozni példákat, hogy na, figyelj, az, ami most van, az ilyen, és ez abban a korban ilyen volt.
Egy pályakezdő jazz-zenésznek milyen lehetőségei vannak, ha zenéből szeretne megélni?
Magyarországon pusztán zenélésből nem lehet megélni. Tanári állás, zeneszerzés nélkül nehéz ügy. Pontosan azért, mert Budapesten vannak jazzklubok, -fesztiválok. Azt mondhatjuk, hogy az ország pici, és Európához képest mi egy jazz-nagyhatalom vagyunk.
Azt mondod, hogy nagyhatalom, vagyis elismerik Európában a magyar jazzt? Milyen visszhangja van?
Az a helyzet, hogy alapvetően a magyar zeneoktatás egy elég jó istálló. Amikor még nem tanították itthon a Zeneakadémián a jazzt, már akkor is voltak nekünk világhírű nagyjaink. Ha csak onnan indulunk el, hogy Ablakos Lakatos Dezső, Pecek Lakatos Géza, Kovács Gyula, Kőszegi Imre, Pege Aladár, Tomsics Rudolf, Lakatos Szoszó Sándor, Tony Lakatos, Oláh Kálmán, Szakcsi Lakatos Béla, hogy olyanokat is említsek, akik még élnek. Tele vagyunk világszínvonalú jazz-zenészekkel. A magyar jazz-zenészek sokkal jobban tisztában vannak az európai klasszikus zenével és természetesen Bartók zenéjével.
Hungarikum a magyar jazz?
Azt gondolom, hogy idővel az lesz. Nagy zenekari darabokat már most is bemutatnak, Oláh Kálmánnak is nem egy ilyen műve létezik. A kortárs zeneszerzésben is jelen vannak a jazz-zenészek. Azt nem mondom, hogy jelenleg hungarikum a magyar jazz, de nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha valaki külföldön foglalkozik vele, megérzi, hogy mi melyik tájszólást beszéljük a jazzből.
Hogyan néz ki nálad a zeneszerzési folyamat?
Engem inspirálnak a határidők. Van egy egység, és annak a végén kész kell, hogy legyek. Az első egyharmadánál hangszerelést vagy saját művet készítek, akikkel később előadom, beszélgetek róla, hogy milyen ötleteim vannak. A dolog kétharmadánál elkezdem írni, és érzem, hogy elkezdődött a munka, megleszek vele. És amikor már kopog a dátum az ajtómon, hogy mielőbb legyek kész, akkor összeáll a fejemben a kép és befejezem. Természetesen nem arról van szó, hogy késnék, mindig időben megvan a munka, de hagyom, hogy érlelődjenek a dolgok. Amit zenei ötletként elhatározok, abból körülbelül kettő-három zenei változat van, nincsen tizenhatféle variáns. Ha valamit egyszer kitalálok, az nálam már egy határozott elképzelés. Azokat az ötleteket írom le, amik nem hagynak békén. Zongorázom, gyakorolok, gondolkodom róla, és mindig ugyanoda jutok. Nálam a zeneírás általában úgy néz ki, mint az íróknál, hogy a darab befezezi önmagát. Csak addig kell eljutni, hogy a tetőpont meglegyen, utána a szálakat lefejteni már nem olyan nehéz.
Ayhan Gökhan
Átjáró
