2017. október 21.  Szombat
Pára 9 °C Pára
Rovatok
2017. október 21.  Szombat   Orsolya
Pára 9 °C Pára

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története

Turay Ida, mindenki Dusikája

Eger várának védelme

50 éves a Hair musical

A teremtő lángész – Egy kultuszkép története  
Madarász Viktor halálának centenáriuma alkalmából A teremtő lángész - Egy kultuszkép története címmel kamarakiállítás nyílt nyílt az MNG-ben.
Turay Ida, mindenki Dusikája  
110 éve, 1907. szeptember 28-án született Rákospalotán Turay Ida, a múlt századi magyar színjátszás egyik legközkedveltebb alakja.
Eger várának védelme  
465 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én Dobó István kapitány vezetésével az egri vár védői visszaverték az ostromló török hadat.
50 éves a Hair musical  
50  éve, 1967. október 17-én mutatták be a hippikultúra és a vietnami háború elleni tiltakozó mozgalom jelképévé vált Hair című musicalt.
Cikk elküldése

Küldd el e-mailben a(z) Palásthy Ágnes: Mókus Rézi karácsonya című cikket ismerősödnek!

Neved:

E-mail címed:

A címzett neve:

A címzett e-mail címe:

Üzenet:

A levelet sikeresen elküldtük!
Köszönjük, hogy tovább küldted cikkünket!

Kultúra

Palásthy Ágnes: Mókus Rézi karácsonya

Szerző: / 2014. december 24. szerda / Kultúra, Irodalom   

Mókus, karácsonyfa, rajz“Nem emlékszel véletlenül, mi lett a csengővel, ami tavaly a karácsonyfán volt?” Palásthy Ágnes meséje az adni tudásról és a fogadásról, a szeretetről és a boldogságról.

Palásthy Ágnes: Mókus Rézi karácsonya

 

– Au! – kiáltott fel Mosó Misi.

Kikapta a kezét a vízből, és a hóna alá csapta.

– Mi az? – kérdezte Mókus Rézi, aki egy kicsit megállt beszélgetni a patakparton hazafelé menet.

— Azt hiszem, egy törött kagylóhéjba nyúltam – húzta elő a kezét Misi, és bánatosan nézegette. – A csudába! Ilyenkor nem szeretek a vízbe nyúlkálni. Csíp.

— Sok mosnivalód van még?

— Szerencsére már csak Sün Samu szép piros almája maradt. Sün Katának szánja karácsonyra.

— Azám, hamarosan itt a karácsony – bólogatott Rézi – Már csak hó kellene.

— Hapci! – tette hozzá.

— Megfáztál, Rézi? – kérdezte aggódva Mosó Misi.

— Á, csak egy kicsit megáztam, amikor csipkebogyót gyűjtöttem a karácsonyfára. Nem sokára elkezdhetjük díszíteni. Csak essen a hó.

Mókus, rajzAz erdei tisztás lakói minden évben együtt ünnepelték a karácsonyt a nagy fenyő körül, amit szépen közösen feldíszítettek. Karácsony napján pedig megajándékozták egymást. Jó előre kisorsolták, kinek adnak ajándékot, hogy legyen idejük kitalálni, minek örülne a másik. Mókus Rézi volt mindig a főszervező. Jött-ment, intézkedett, és nagyon élvezte. Mert Mókus Rézi olyan intézkedős volt.

— Pörögsz, mint a búgócsiga – ugratta a barátja, Szarka Szibill, de Rézi csak nevetett.

— Hallod, Misi – mondta most Rézi -, add csak ide azt az almát. Majd én megmosom helyetted.

— Köszönöm, Rézi, de hideg a patak vize, te meg úgyis meg vagy fázva. Nem kéne…

— Lárifári! – vágta rá Rézi, és kikapta az almát Misi kezéből.

— Egyébként sem megyek be a patakba – magyarázta, a válla fölött hátra pillantva Misire. –  Ráállok erre a szép nagy kőre, itt, nézd…

— Rézi, arra ne! – kiáltotta Misi kétségbeesetten, de már késő volt. A szép nagy kő megbillent, és Mókus Rézi belepottyant a vízbe.

— Jaj, Rézi, azt a követ kimosta a patak. Billeg.

— Vettem észre – motyogta bánatosan Rézi. – Tényleg hideg a víz. Hapci!

— De az almát nem engedtem el – tette hozzá vigyorogva, és diadalmasan a magasba emelte.

— Ó, Rézi, olyan makacs vagy –, korholta Mosó Misi –, mondtam, hogy ne menj oda. Na, nyújtsd a kezed, hadd húzzalak ki.

— Előbb az almát vedd el tőlem.

Misi elvette az almát. Felrohant vele a patak partra, aztán visszasprintelt Réziért, és a kezénél fogva kirántotta a vízből. A mókus akkor már úgy vacogott, hogy hangosan csattogott a foga. Sebesen indult is hazafelé, fürgén ugrálva egyik ágról a másikra. Ám mire hazaért a magas bükkfához, annyira elfáradt, hogy alig tudta bevonszolni magát az odújába. Ott egyenesen bemászott az ágyba, magára húzta a szép zöld moha takarót, és mély álomba zuhant. Álmában Szarka Szibill, meg Mosó Misi állt az ágya mellett, Harkály doktorral.

— Hát miért engedted, Misi? – kérdezte a harkály, rosszallóan csóválva a fejét.

Mosó Misi mentegetőzve vonogatta a vállát.

— Ismered Rézit. Tudod, milyen.

— Tudom. – mosolyodott el a harkály. – Egyelőre hagyjuk aludni. Az alvás is gyógyít. De rakjatok rá borogatást, hogy lemenjen a láza.

Borogatást nem kér, gondolta Rézi, azt nem szereti. Aztán arra gondolt, milyen fura ez az álom, szinte érzi a hideget, amint Szibill az egész testét nedves pókhálóba csavarja. Azzal aludt tovább.

Amikor kinyitotta a szemét, Szibill szunyókált az ágya mellett. Felrezzent, amint Rézi megmoccant.

— Hogy vagy? – kérdezte aggódva.

— Jól – károgta Rézi. – Kh-kh-kh.

— Hallod, Szibill, most egész olyan a hangom, mint a tiéd – tette hozzá vigyorogva.

— Csak szeretnéd – húzta ki magát Szibill. – Ha nem tudnád, én egyszer kórusban is énekeltem.

— Az igaz, hogy Mirella néni utána azt mondta, Szibill, drágám, inkább játsszál valamilyen hangszeren – fejezte be nevetve.

Rézi is nevetett, de aztán hangosan köhögni kezdett.

— A fenébe, Rézi, ez nagyon csúnyán szól – zsörtölődött Szibill. – Hívom Harkály doktort.

Amikor a doktor megérkezett, Rézit az ágya szélén ülve találta.

— Nem heverészhetek tovább – magyarázta a mókus. – Meg kell szervezni a karácsonyt.

Azzal megpróbált felkelni. De annyira gyenge volt, hogy amint felállt, meg kellett kapaszkodnia Szibill-ben. Lemondóan visszadőlt az ágyra.

— Úgy látszik, nem megy.

— Nem is engedném, Rézi. – jelentette ki a harkály. – Ebből még tüdőgyulladás is lehet. Nem mehetsz ki a hidegbe. Szigorú fekvés, sok csipkebogyó tea, meg méz.

— Majd én rajta tartom a szemem – szólt közbe Szibill, és kidüllesztette kis gombszemét. Mindenki nevetett. De aztán Rézi újból köhögni kezdett.

— Na, erről beszéltem – jegyezte meg a harkály. – Pár nap múlva újból eljövök.

— De mi lesz a karácsonnyal? – jajdult fel Rézi.

A szarka kikísérte Harkály doktort, és Rézi látta, ahogy elmélyülten pusmognak valamit. De annyira fáradt volt, hogy nem is kérdezősködött, amikor visszajött Szibill. Behunyta a szemét, és aludt még egy sort.

Teltek a napok. Rézi szófogadóan pihengetett, és Mosó Misi, Szibill, meg Vlad, a denevér felváltva vigyáztak rá. És gyanús módon mindnyájan a karácsonyról beszélgettek vele állandóan.

— És arra emlékszel, Rézi, mi volt tavaly a karácsonyfa tetején? – kérdezte egyszer Mosó Misi.

— Persze, a pocok rágott rá nyírfa kéregből egy gyönyörű csillagot. Bagoly tanító úr vitte haza, hogy vigyázzon rá karácsonyig. Kirakta az odúja falára, hogy ne felejtse el, hova tette.

— Szóval, nyírfakéregből csillag – bólintott jelentőségteljesen Misi.

— Az.

— Te, Rézi, mi is volt még a karácsonyfán a csipkebogyón kívül tavaly? – érdeklődött máskor ártatlan képpel Vlad.

— Sok minden – ragyogott fel Rézi arca. – Tubi úrék hoztak valahonnan egy csomó fagyöngyöt. És a madarak mind adtak pár színes tollat. Napóleon, meg a többi vadmalac gubacsokat túrt ki az avar alól, azt mondta, találtak egy remek lelőhelyet. És persze a nagy fenyőn gyönyörű tobozok nőttek. Csak egy kicsit kellett elrendezni körülöttük az ágakat. Ezt Mókus Marci csinálta a testvéreivel.

— Nem emlékszel véletlenül, mi lett a csengővel, ami tavaly a karácsonyfán volt? – faggatta Szibill egy este Rézit.

— Szibill, még kérded? Hát nem te mondtad, hogy ezt a gyönyörű fényes csengőt te akarod őrizgetni karácsonyig a fészkedben? Hogy addig is gyönyörködj benne?

— Ja, igen, tényleg. Egyre feledékenyebb vagyok – hajtotta le a fejét kissé szégyenlősen a szarka.

Rézi csak lassan gyógyult. Harkály doktor még mindig nem engedte meg, hogy kimenjen az odúból.

— De holnap már karácsony! Igaz, hó még nem esett. – tette hozzá elszontyolodva – Pedig a karácsony csak hóval az igazi.

— A szép közös karácsonyfához legalább elmehetek? – kérdezte reménykedve.

— Sajnos, nem. De újévkor már együtt bálozhatsz a többiekkel – bátorította a harkály nevetve.

Rézi szomorúan tért nyugovóra aznap este. Különös, zavaros álmai voltak. Azt látta álmában, hogy a nagy fenyő szalad az erdei állatok elől, akik díszekkel a kezükben szaladnak utána. És közben, mintha valami szöszmötölés, sürgés-forgás zaját hallotta volna. Halk beszélgetés, nyögések, puffanások, elfojtott jajdulások, és valami csilingelés szűrődött be az álmába. Aztán egyszer csak minden elcsendesedett, és Rézi végre mélyen elaludt. 

Másnap délután Vlad, a denevér kukkantott be hozzá.

— Szia, Rézi – mondta. – Gondoltam, benézek, mielőtt oda megyek a karácsonyfához. Hoztam neked ajándékot.

Azzal átnyújtott neki egy szép aszalt vadkörtét.

— A fa legtetejéről szedtem – jegyezte meg – Ott a legédesebb. Boldog karácsonyt.

— Köszönöm, Vlad. Én Bagoly tanító úrnak készítettem ajándékot. Kamilla virágot szárítottam teának. Odaadod neki?

— Miért nem adod oda te? – kérdezte Vlad huncut mosollyal.

— Tudod, Harkály doktor nem engedi, hogy elmenjek a karácsonyfához.

— Na, gyere csak, Rézi. Sál, sapka, és terítsd ezt a meleg moha takarót a válladra. Dugd csak ki az orrod az odúdból.

Denevér, karácsonyfa, rajz

Rézi kilépett az odúja elé a vastag ágra. Körülnézett, és nem hitt a szemének. A vén bükkfa előtt egy terjedelmes sombokor karácsonyi díszekben pompázott. Egy felső ágán, kissé csálésan ott virított a fehér nyírfakéreg karácsonyi csillag, az ágak pedig szinte roskadoztak a sok dísztől. A bordó sombogyókon kívül volt rajtuk fagyöngy, sok színes madártoll, csipkebogyó és gubacs. Még néhány lehullott fenyőtoboz is került rájuk. A sombokor körül pedig ott álltak mind Rézi barátai, és amint meglátták a mókust, énekelni kezdtek:

— Kiskarácsony, nagykarácsony…

Közben Szibill teljes erőből rázta a szép fényes csengőt; úgy csilingelt, hogy az erdő másik végében is hallani lehetett.

— Boldog karácsonyt, Rézi – mondták nevetve, mindnyájan, amikor véget ért a dal. – Ha már te nem jöhetsz a karácsonyfához, elhoztuk a karácsonyfát neked. Csak nem ünnepelünk nélküled?

— De hát hogyan? Mikor?

— Tegnap éjjel csináltuk – felelte Mosó Misi. – Kicsit féltünk is, hogy felébredsz. Egyesek többször is elejtették a csengőt.

Szemrehányóan Szibillre nézett. A szarka restelkedve lehajtotta a fejét.

— Még szerencse, hogy olyan jó az alvókád – jegyezte meg Vlad vigyorogva.

— Köszönöm – mondta Rézi boldogan, és fülig szaladt a szája. – Ez a legjobb karácsonyom. Most már igazán csak az kellene, hogy…

És akkor puhán, nagy pelyhekben szállingózni kezdett a hó.

VÉGE

Palásthy Ágnes
Ágnes mesél
Ágnes mesél

 

Címkék: ,

Hozzászólás

A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik. A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat figyelmeztetés nélkül törölhetjük.

Olvastad már?

Kapcsolódó cikkek