„Terveim: családi boldogságot festeni, gyermekeket, szép asszonyokat, a hősies témákat sem elhanyagolni…” – írta naplójába a mester. 180 éve született Székely Bertalan, a 19. századi magyar történelmi festészet jeles mestere, akinek irodalmi munkássága is jelentős.
Székely Bertalan a magyar történelmi festészet egyik legjelentősebb művésze, e műfajon belül az 1848-as hagyományokon alapuló hazafias nemzeti irányzat képviselője. Történelmi képeinek szimbolikája mindig a kép megfestésének idejére vonatkozik, s többnyire az elveszett nemzeti függetlenség problematikáját boncolgatja. Különösen kedvelte a törökök elleni függetlenségi harcok témáit, mivel ezek szimbólumrendszere többrétegű: a hazáért hozott áldozat mellett a kereszténység védelmének és általánosabb emberi érzelmek megfogalmazásának kifejezését is magában foglalhatja.
Székely Bertalan erdélyi nemesi családból származott, Kolozsváron született 1835. május 8-án (egyes források szerint május 10-én). Gyermekkorában sokat betegeskedett, egyedüllétében kedvelte meg a papír és a rajzón társaságát. A délutáni rajziskolában Simó Ferenc festő tanítja rajzolni. A nagy múltú kolozsvári református kollégiumba járt, 1848-49 döntő hatással volt személyiségére és művészi arculatára. Apja kívánságára mérnöknek tanult a bécsi műegyetemen, de ösztönei, készségei és érzelmi beállítottsága miatt hamarosan a Képzőművészeti Akadémiára iratkozott át. Szülei anyagi helyzetének romlása miatt 1855-ben haza kellett térnie Bécsből, még ez évben Nagyenyedre utazik, ahol ismét súlyosan megbetegszik tífuszban. Gyógyulása egy teljes évet vesz igénybe. Évekig cégtáblákat festett, rajzot tanított és régi képeket javított. Egy pártfogója révén kapott meghívást az Aichelburg grófok csehországi birtokára, ahol számos portrét festett és meg is nősült.
„Terveim…”
1859-ben Münchenben kezdett újra tanulni, itt készült korai remekműve, az ifjúi lendületet és szakmai tudást egyaránt kifejező Önarckép, s első jelentős történelmi kompozíciója, a II. Lajos holttestének feltalálása. Egyéni stílusa az 1861-ben festett Dobozy és hitvese című történelmi képpel kezdett kibontakozni, jellemzői az akadémikus komponálás, a pszichikai jellemzés és a naturalisztikus anyagábrázolás.
1860-ban Marschendorfban megnősül, felesége Kudrna Jeanette, a birtok intézőjének leánya. November 13-án beiratkozott Münchenben az akadémiára, ahol Karl Piloty tanítványa lesz. Ekkor fejezte be a II. Lajos tetemének feltalálása című képét. A kép az 1526-ban lezajlott mohácsi csata egyik tragikus eseményét, a csata során megsebesült, majd a megáradt Csele-patak vizébe fulladt II. Lajos király holttestének kiásását dolgozza fel. A hitelességre sokat adó Székely a csatában részt vevő Sárffy Ferenc győri várkapitány levelében leírtak alapján festette meg a képet még Münchenben. A kép kompozíciója, az alakok mozdulatai, arckifejezésük, valamint a fény- és színkezelés együttesen mind a bonyolult érzelmek hatékonyabb kifejezését szolgálják a romantika eszközeivel. A kép összetett szimbolikája az 1848-1849-es szabadságharc leverésére, a nemzeti gyászra és a mély, emberi érzelmekre egyaránt utal. Tartalom és forma tökéletes egysége következtében a mű az elvesztett csata és a halál fölötti fájdalom érzését közvetíti lírai, melankolikus hangulattal a néző számára is átérezhető módon, igen magas művészi színvonalon.
Az 1860-as években olyan fontos politikai események történtek, amelyek egy fél évszázadra befolyásolták és alakították az ország sorsát. Deák Ferenc tevékenységének, bölcsességének és diplomáciai készségének köszönhetően 1867-ben létrejött a kiegyezés, amely megteremtette a békés gazdasági fejlődéshez szükséges feltételeket. 1862-ben Pesten telepedett le, képein egyre nagyobb szerepet kapott a család.
„Terveim: családi boldogságot festeni, gyermekeket, szép asszonyokat, a hősies témákat sem elhanyagolni…” – írta naplójába. Első itthoni nagyszabású művészi vállalkozása az 1866-ban festett Mohácsi vész volt, ezt követte még egy fontos kép, amely Székely történelmi festménysorozatához kapcsolódik. a közismert, harcias hangulatú Egri nők, melynek első rajzi ötlete még 1856-ban keletkezett, és megtalálható a művész ifjúkori naplójában. Székely ezúttal is egyetemes értékrendben gondolkodott, s célja a haza érdekében hozott Három évvel a kiegyezés után született a balladai tömörségű, súlyos mondanivalójú V. László és Czillei Ulrik.
A Mintarajztanoda
1871-ben kinevezték a Mintarajztanoda tanárává, majd Lotz Károly halála után igazgatójának. A tanítás azonban nagyon fontos volt Székely számára; elméleti beállítottsága és ugyanakkor kísérletező hajlama itt kellőképpen érvényesülhetett. Az 1870-es években témái közt megjelentek az érzelmekben gazdag életképek és az aktok. Ekkorra eltávolodik a merev szabályokat is követő akadémián tanultakkal, kompozíciói is természetesek és pátoszmentesek. Székely, ellentétben kortársaival nem eseményeket, hanem érzelmeket festett, legszebb darabjainak is témája a szerelem (Zivatar, Csónakázó szerelmesek, Léda, Szeptember végén). Az 1875 körül készült Táncosnő című művén a fáradtan megpihenő balerina áttetszően könnyű, impresszionisztikus felvázolása érdekelte. A sárga-vörös meleg színvilág ellenére csendes rezignáció ömlik el a képen: ez a hangulat bizonyára kapcsolatban van a törékeny szépségű nőalak kezében tartott levéllel.
Korának legnagyobb elméleti műveltséggel bíró mestere volt, akinek irodalmi munkássága is jelentős. Élete utolsó évtizedeiben több nagy megbízást kapott, mint a pécsi székesegyház és a Szent Mór-kápolna falképei, a tihanyi apátság freskói, a Mátyás-templom falképei, díszítése és üvegablakai. Élete végéig festett, írt, tanított, 1910. augusztus 21-én érte a halál. Kívánságára Szadán temették el, ahol műteremlakásában kiállítást rendeztek be, s évente május második vasárnapján új tematikájú Székely-tárlat nyílik.
1865-ig írt naplója zárkózott, vívódó, zárkózott, önmagát és másokat is folyton bíráló embernek mutatja, aki számára az alkotás kizárólag lelkiismereti kérdés volt, a külső sikerrel, az elismeréssel nem nagyon törődött. Ellenben szenvedéllyel és megszállottsággal festett és írt. Megtudhatjuk azt is, hogy költőnek készült, és azt is, hogy már egészen fiatalon mély irodalmi műveltségre tett szert. Székely Bertalan a magyar festészet széles látókörű, intellektuális beállítottságú művésze volt, műveiben az emberi élet szépségét és gazdagságát, feloldhatatlan ellentmondásaiban rejlő tragédiáját ragadta meg. Elsőként vetett fel nemzeti sorskérdéseket magas művészi szinten, főként a romantikus történelmi képein. Életműve több ezer festményből és rajzból, művészetelméleti írásokból áll, ám vázlatainak és terveinek tanúsága szerint mindez csak töredéke annak, amit tervbe vett.
