„Milliók ti, kart a karba! / Gyúljon csók az ajkakon! / Túl a csillagsátoron / él mindnyájunk édesatyja!” Örömódaként gyakran dúdoljuk, de ismerjük magát az alapművet? Ezen a héten a 255 éve született Friedrich Schiller „szárnyaló” költeményét ajánljuk mindenki figyelmébe.
Mit tudunk Friedrich Schillerről? Miért látjuk örökké fiatal, romantikus költőnek? Mi az oka annak, hogy Az örömhöz (Örömóda – Ode an die Freude) című leghíresebb verse Európa himnuszává vált? Kétszázötvenöt éve, 1759. november 10-én született Johann Christopf Friedrich von Schiller német író, költő, esztéta, a világirodalom egyik óriása. A württembergi herceg, aki apját alkalmazta, a tehetséges fiút 14 évesen katonaiskolába parancsolta. Schiller nyolc évet töltött el a gyűlölt intézményben, ahol gyakran testileg is bántalmazták, s végül 1780-ban katonaorvosként szabadult. Nem csoda, hogy szerette az életet, megértette az öröm, a szabadság és a boldogság utáni vágyat.
Schiller barátjának, Körnernek írta az emberi testvériséget ünneplő ódáját, Az örömhöz címmel, amely később Beethoven IX. szimfóniájában nyert zenei formát Örömóda címmel. Schiller „szárnyaló” költeményéből Beethoven azokat a verssorokat emelte ki, amelyek az öröm csodálatos ajándékát ünneplik. Az óda, majd a belőle készült zenemű hatalmas sikere el nem évülhet, az Örömódát az Európa Tanács tette meg Európa himnuszává 1972-ben, Herbert von Karajan hivatalos zenekari átiratában – némi változtatással. A vers és a zenei átírat sokat megélt létrejötte után, például a berlini fal ledöntésének 25. évfordulójára gondolva megemlíthetjük, hogy Leonard Bernstein 1989 decemberében a berlini fal ledőltét ünnepelte a IX. szimfónia előadásával, ez alkalommal a zárótételben az Öröm (Freude) szót Szabadságra (Freiheit) cserélték.
FRIEDRICH SCHILLER: AZ ÖRÖMHÖZ
Gyúlj ki, égi szikra lángja,
szent öröm, te drága, szép!
Bűvkörödbe, ég leánya,
ittas szívünk vágyva lép.
Újra fonjuk szent kötésed,
mit szokásunk szétszabott,
egy-testvér lesz minden ember,
hol te szárnyad nyugtatod.
Milliók ti, kart a karba!
Gyúljon csók az ajkakon!
Túl a csillagsátoron
él mindnyájunk édesatyja!
Ha célt ért a férfi végül:
társa mellett hű barát,
s kedves nőt nyert hitveséül,
zengje vélünk víg dalát,
s minden szív, ha dobban érte
szív csak egy a földtekén!
Ám ki ezt még el nem érte,
sírva fusson el szegény.
Mind a roppant kör lakóit
szent rokonszenv hassa át!
Csillagokba vonz az át
a rejtelmes égi trónig.
Isszuk mind e drága nedvet
a természet keblein.
Jók és rosszak ott repesnek
könnyű rózsaléptein.
Zsenge fürttel, csókkal áldott,
szív hű lángra tőle gyúl:
kéjben úsznak a parányok,
s kerub zengi: szent az Úr!
Milliók ti, porba hulltok?
Érzed, élet, alkotód?
Rejtik őt a csillagok!
Sátrukon túl, él az Úr ott!
Ő a rugó, ő az élet,
ösztökéje: az öröm:
tőle, tőle jár a létnek
óraműve bölcs körön:
csíra szárba tőle szökken,
mennynek napja tőle kél:
szférákat hajt mély ködökben,
hova látcső el nem ér.
Boldogan, mint napja lobban
s száll az ég dús térein,
járjatok ti, véreim,
mint a hősök, utatokban.
Az igazság tükre mélyén
a tudóssal szembenéz.
Hív erénye sziklaélén
óvja azt, ki tűrni kész.
Fönn a hitnek fényes ormán
lengedeznek zászlai,
s látni őt a szív omoltán
angyalok közt állani.
Milliók ti, tűrjetek csak,
míg a jobb kor napja gyúl.
Csillagsátoron túl az Úr
megjutalmaz érte egy nap.
Isteneknek nincs mit adni:
istenülni nagy dolog.
Gyász, szegénység, jöjj: vigadni
várnak ím a boldogok!
Fátyol hulljon bűnre, bajra,
ellenednek megbocsáss:
szívét többé könny ne marja,
ne rágódjék rajta gyász.
Adóskönyvünk elenyésszen,
béküljön meg, aki él.
Mint mi egymást, úgy ítél
minket isten fenn az égben.
Szent öröm vet borba lángot:
arany fürtünk nedve bő:
békét isznak kannibálok,
hősi vért a kétkedő.
Ünnepeljünk mind felállva,
míg a kelyhünk körbe megy.
Csapjon égig habja lángja!
Áldjuk a Jó Szellemet!
Kit a csillagár dicsér fenn
és szeráfok zengenek:
áldjuk a Jó Szellemet
csillagsátrán túl az égben!
Bátor szív a szenvedésben,
oltalom, ha árva hív,
sírig hűség esküvésben,
mindig nyílt és tiszta szív,
trón előtt is férfi-fenség,
vér, vagyon kell érte bár,
szolgálatnak hű fizetség,
s árulónak rút halál!
Mondjuk e szent kört bezárva
tűz borunkra esküvést,
híven álljuk e kötést:
esküdjünk az ég Urára!
Zsarnokláncról szabadulón,
Nagylelkűek lehetünk,
Remény a halálos ágyon;
Hol Főbíránk lesz velünk!
Halottak akarnak élni!
Jó fivérek, együtt lelkek,
Bocsánatért esdekelni.
És eltűnnek a pokol térei.
Derűvel jöjj végső óra!
Édes álom leple mélyén!
Testvér, figyelj a szóra
Égi bíránk vár a végén.
(Rónay György fordítása)
