„Itt a tanácsot megfogadom, s naphosszat a régi / írók könyveiben keresek új örömöt. / Éjjel azonban más tudománnyal foglal el Ámor:” Szerelemről és szenvedélyről vallani minden korban bátor dolog. Legszebb költeményeit Goethe egy nála jóval fiatalabb, életvidám „cicababának” gúnyolt lánynak szánta.
Amikor Johann Wolfgang von Goethe – aki költő, természetbúvár és magas rangú állami tisztviselő Károly Ágost weimari herceg udvarában – 1788-ban hazatér hosszas római utazásából, megismerkedik egy Christiane Vulpius nevű lánnyal, akivel először titkos, majd nyíltan vállalt intim viszonyt kezd. A nagy Goethe beleszeret egy nem csak jóval fiatalabb, de alacsonyabb rangú nőbe, és a hercegségnek máris megvan a maga botránya.
A költő és Christiane kezdeti erotikus kapcsolatából hamarosan anyakönyvezetlen házasság lesz. „Megnősültem, csak nem ceremóniával”, írja Goethe 1790-ben. Ez a szerelem pedig erős, első két esztendejében írja Goethe a Római elégiákat, melyek 1795-ös megjelenésükkor közbotrányt keltenek egyértelmű erotikus célzásaikkal a néhány ezres lakosú Weimarban. „S nem tanulás-e az is, míg kémlem a drága kebelnek / formáit, s kezem a karcsú csipőn lesuhan?” Az intim közelségről, a kapcsolat melegéről és jótékony hatásáról kendőzetlenül és boldogan vall a költő, aki az előítéletek és osztálykorlátok által uralt társadalomban egyszerre akart mindent birtokolni.
Ezen a héten a 183 éve, 1832. március 22-én elhunyt Johann Wolfgang Goethe szenvedélytől fűtött líráját ajánljuk.
JOHANN WOLFGANG VON GOETHE: RÓMAI ELÉGIA
Óh, mily lelkesüléssel tölt el e klasszikus ország!
Mily jól értem a Mult és a Jelen szavait!
Itt a tanácsot megfogadom, s naphosszat a régi
írók könyveiben keresek új örömöt.
Éjjel azonban más tudománnyal foglal el Ámor:
fél-tanulás mellett kétszeres így a gyönyör.
S nem tanulás-e az is, míg kémlem a drága kebelnek
formáit, s kezem a karcsú csipőn lesuhan?
Így értem meg a márványt, szellemem összehasonlít,
lát a tapintó kéz, látva tapintgat a szem!
Így ha néhány órát ellopna napombul a kedves,
éjjeli órákkal kártalanít pazarul.
S nem mindég ölelünk, olykor csevegünk is okossan,
s míg ő szunnyad, ezer gondolatot szövök én.
Sok versem született így édes oldala mellett
és a hexameter ütemeit remegő
ujjam az ő hátán olvasta ki. Lágyan aludt ő,
s halk lélekzete, míg szívemig ért, zene lett.
Ámor eközben a mécsre vigyázott, s római költők
éjeit álmodván vissza, magában örült.
(Fordította: Babits Mihály)
