„Nem érti ezt az a sok ember, / Mi áradt itt meg, mint a tenger? / Miért remegtek világrendek? / Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” Márai Sándor az 1956 tragikumát megörökítő Mennyből az angyal című versének alig van párja a ’45 utáni magyar lírában.
Aligha vitatható tény, hogy a nagy magyar írók közül az egyik legkülönösebb életpálya Márai Sándoré. Kivételesen hosszú az életideje is: íróink szomorúan korai eltávozásához képest ő pátriárka kort érhetett meg, szinte mindvégig alkotó erőben. Gyakorlatilag egyidős volt a huszadik századdal: 1900-ban született, április 11-én, éppen öt évvel korábban, mint József Attila, ám jómódú kassai polgárcsaládban. Márai Sándort nemcsak a bombák fosztották meg a lakóhelyétől, hanem a politikai diktatúra a hazáját is elvette, többé nem térhetett vissza Magyarországra, s távol idegenben kellett meghalnia. Márai 1948-ban elhagyta az országot, de még a közelében maradt abban a reményben, hátha adódik lehetőség a visszatérésre – nem adódott.
Már az Egyesült Államokban élt emigrációban, amikor kitört az 1956-os forradalom. Fölcsillant benne a remény, hogy hazatérhet és azonnal Münchenbe repült – majd mély csalódással és szomorúsággal élte meg a forradalom leverését. Napló, 1950 című írásában kifejtette: „A bolsevistákat megelőzték a pusztításban a talajgyökeres, nyavalyatörős, kapzsi „népiesek”, hazug és mohó politikai és szellemi rohamcsapataikkal.” 1989. február 21-én a kaliforniai San Diegóban, ahol szegényen, megözvegyülten és gyógyíthatatlan betegségben szenvedve élt, öngyilkos lett. Márai Mennyből az angyal című verse a fájdalom, a harag és a remény verse.
MÁRAI SÁNDOR: MENNYBŐL AZ ANGYAL
MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.
Csattogtasd szaporán a szárnyad,
Repülj, suhogj, mert nagyon várnak.
Ne beszélj nekik a világról,
Ahol most gyertyafény világol,
Meleg házakban terül asztal,
A pap ékes szóval vigasztal,
Selyempapír zizeg, ajándék,
Bölcs szó fontolgat, okos szándék.
Csillagszóró villog a fákról:
Angyal, te beszélj a csodáról.
Mondd el, mert ez világ csodája:
Egy szegény nép karácsonyfája
A Csendes Éjben égni kezdett –
És sokan vetnek most keresztet.
Földrészek népe nézi, nézi,
Egyik érti, másik nem érti.
Fejük csóválják, sok ez, soknak.
Imádkoznak vagy iszonyodnak,
Mert más lóg a fán, nem cukorkák:
Népek Krisztusa, Magyarország.
És elmegy sok ember előtte:
A Katona, ki szíven döfte,
A Farizeus, ki eladta,
Aki háromszor megtagadta.
Vele mártott kezet a tálba,
Harminc ezüstpénzért kínálta
S amíg gyalázta, verte, szidta:
Testét ette és vérét itta –
Most áll és bámul a sok ember,
De szólni Hozzá senki nem mer.
Mert Ő sem szól már, nem is vádol,
Néz, mint Krisztus a keresztfáról.
Különös ez a karácsonyfa,
Ördög hozta, vagy Angyal hozta –
Kik köntösére kockát vetnek,
Nem tudják, mit is cselekesznek,
Csak orrontják, nyínak, gyanítják
Ennek az éjszakának a titkát,
Mert ez nagyon furcsa karácsony:
A magyar nép lóg most a fákon.
És a világ beszél csodáról,
Papok papolnak bátorságról.
Az államférfi parentálja,
Megáldja a szentséges pápa.
És minden rendű népek, rendek
Kérdik, hogy ez mivégre kellett.
Mért nem pusztult ki, ahogy kérték?
Mért nem várta csendben a végét?
Miért, hogy meghasadt az égbolt,
Mert egy nép azt mondta: „Elég volt.”
Nem érti ezt az a sok ember,
Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.
De most sokan kérdik: mi történt?
Ki tett itt csontból, húsból törvényt?
És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?
Angyal, vidd meg a hírt az égből,
Mindig új élet lesz a vérből.
Találkoztak ők már néhányszor
– A költő, a szamár, s a pásztor –
Az alomban, a jászol mellett,
Ha az Élet elevent ellett,
A Csodát most is ők vigyázzák,
Leheletükkel állnak strázsát,
Mert Csillag ég, hasad a hajnal,
Mondd meg nekik, –
mennyből az angyal
New York, 1956
