„A szív a legfurcsább csavargó, / Minden lépése új talány” Ezen a héten a 83 éve elhunyt Móra Ferenc szeretettel teli versét ajánljuk.
Ha Móra Ferencet emlegetjük, hamarabb jut eszünkbe prózája, cikkei, meséi és az ifjúsági irodalomban kiteljesedő történetei, mint lírája, pedig Móra versírással kezdte pályáját. Miért nem lehet mégsem elfeledni és elvetni verseit? Mert akárcsak meséiben és elbeszéléseiben, lírájában is határtalan érzékenységgel fordul a világ felé. Ironikus humorral átitatott érzékenysége – a felesleges romantikát és pátoszt mellőzve – egyszerre tárja fel az szeretetet és a félelmet, a természetes egyensúly iránti vágyat.
Móra „egyike azoknak, akiknek könyve téli estéken kívánkozik a kezembe, amikor a meleg kályha mellett várom meg az éjfelet. Ha olyankor a kerti fenyőfák roskadoznak a hó alatt és a szomszédék kuvasza a farkasüvöltést imitálja, akkor csillagok távolságában vagyok a mától és minden pórusom szomjazza a költészetet. Ez a Móra Ferenc órája” – írja Herczeg Ferenc. S valóban: „Hiába tiltja tilalomfa, / Nem hajt veszélyre, tilalomra, / Még vakmerőbben megy neki.”
MÓRA FERENC: A SZÍV
A szív a legfurcsább csavargó,
Vigyázzatok reá nagyon!
A megszokás halála néki,
De mindig kész van útra kélni,
Ha nyílik rája alkalom.
A szív a legfurcsább csavargó,
A tolvaj-utat kedveli,
Hiába tiltja tilalomfa,
Nem hajt veszélyre, tilalomra,
Még vakmerőbben megy neki.
A szív a legfurcsább csavargó,
Minden lépése új talány:
Onnan szalad, hol rája várnak,
S hívatlanul oson be másnap
Pár ragyogó szem ablakán.
A szív a legfurcsább csavargó,
Ne bánjatok durván vele!
Mert ahonnan elűzték egyszer,
Hívhatják vissza bár ezerszer,
Nem látják többet sohase.
A szív a legfurcsább csavargó –
Dölyfös kacajjal elszalad,
Hogy megalázva, elgyötörve
Visszalopóddzék a küszöbre,
Hol csupa dacból megszakad.
