„Létem ha végleg lemerült /ki imád tücsök-hegedűt? / Lángot ki lehel deres ágra?” Ezen a héten a 98 éve született Nagy László gyönyörű költeményét ajánljuk.
Először csak a címet suttogjuk, majd az egész verset. Észre sem vesszük és szállóigeként használjuk, idézzük sorait. „Ki viszi át a Szerelmet?” Ezen a héten elgondolkodunk, megérintünk és feltárunk Nagy László Ki viszi át a szerelmet című versével.
Nagy László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító sokáig úgy tudta, hogy július 14-én született, aminek különösen örült, mert születését párhuzamba hozta a francia forradalommal, és úgy gondolta, hogy ha a Bastille-börtönt 14-én döntötték le, az jelentős nap az ő életének megkezdéséhez is, de később, az előkerült anyakönyvi kivonat rávilágított, hogy hiába a mítosz és a vágy, a Veszprém megyei Felsőiszkázon 1925. július 17-ére jegyezték be születési dátumát.
Csaknem évente megjelenő kötetein nyomon követhető szemléletének és hangjának elkomorulása, képeinek egyre erőteljesebb és bonyolultabb szimbolikája. Az 1956-os forradalom leverése mélyen megrendítette, rossz közérzete nehezen oldódott fel. Több kortársához hasonlóan őt is “antiszocialistának” bélyegezte a hivatalos kultúrpolitika. 1959-től az Élet és Irodalom képszerkesztője, majd haláláig főmunkatársa volt. 1965-ben hosszas hallgatás után új kötete jelent meg, a Himnusz minden időben.
Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című verse mindenkinek másról szól, és így van ez jól. Kinek harmóniáról, másnak a tisztesség és az értelem kapcsolatáról, életszeretetről, halálról, megint másnak az érzelmek szembeütközéséről remény és kétségbeesés között.
Nagy László költő, műfordító a kortárs magyar irodalom meghatározó alakja volt, anyakönyvi kivonata szerint 1925. július 17-én született és 1978. január 30-án hunyt el.
