„A szem mohó, éhes kíváncsisága, / a nézés gyönyöre, hogy minden látvány / a maga más-más módján színöröm” Ezen a héten megindítóan szép Mosoly című versével Petri Györgyre emlékezünk.
Nagyon nehéz most Petriről és a költészetéről írnom. Nem is tudok mit. 2016-ban annyi veszteség ért minket, olyanok távoztak, akik egész életünket végigkísérték, mellettünk voltak gondolataikkal, szellemes, (ön)ironikus világképükkel, intelligens meg- és felszólalásaikkal, drámáikkal, regényeikkel, verseikkel, publicisztikai írásaikkal, zeneszámaikkal. Igen, ez a veszteség nem tagadható. A gyász szinte állandósulni látszik mindennapjainkban.
1943. december 22-én született, és saját bevallása szerint József Attila nyomait követve olyan úton indult el, amely neki járhatatlannak bizonyult. Azonban megtalálta a saját útját, hangja maradandó, mély és arcul csapó lett. Hiszem, hogy bár szigorúan tekintett a világra, a mély szeretet átitatta sorait. Mindent a nevén nevezett, semmit nem tagadott, mindennek hangot adott: „Mert az angyal a részletekben lakik.”
PETRI GYÖRGY: MOSOLY
Meg fogok halni. Nem is oly sokára.
S ez olyan könnyű szédülettel tölt el,
mint ifjúkoromban – kezdő dohányost –
az erkélyen reggelente leszívott
első néhány slukk. Ez azóta elmúlt,
persze, ahogyan elmúlt annyi minden.
Hovatovább csak egy maradt velem,
de az igen, Istennek hála érte!
A szem mohó, éhes kíváncsisága,
a nézés gyönyöre, hogy minden látvány
a maga más-más módján színöröm:
egyforma szép a szurok és a csurgatott méz,
és egy kazánház tekergő csövei
burkolva üveggyapottal és sztaniollal.
Vagy egy tengerszem türkizcsöndje kék fenyők közt
és a levegő üveghidege. Egy eldobott
üres cigarettásdoboz céltalan zörgő
összevissza szálldosása az út betonján
a változó szél szeszélye szerint. A mosoly
egy besüppedt ínyű fakó banyácska arcán,
a szemzugában sárga gyantacseppként megülő könny,
valamint a feszes húsú ifjú leány
csöppnyi tokája, fogainak kimutatott fehérje,
miből, bár csak egy kissé, túl sokat mutat,
áni ez nem baj: a szépség
fűszere és forrása – a hiba.
De nemkülönben a munkásasszonyok visszeres lába,
és a piacon a halárusnő pontyvértől és harcsanyáktól
iszamos, félig elfagyott, szederjes, lilás keze –
Mert az angyal a részletekben lakik.
