„Micsoda madár! micsoda madár! / kék a lába, zöld a szárnya, / dér gyöngyén megáll.” Ezen a héten a 109 éve született Zelk Zoltán soha meg nem unható, gyönyörű versét ajánljuk.
Zelk Zoltán – és jó néhány kortársa – lírájában központi helyet kapott a múlttal és az önmagával való szembesülés és értékelés, a kétségek közötti vergődés, a bizonytalanság. Volt érzéke a legifjabb nemzedékhez is, kitűnő versesköteteket írt kisgyermekek számára, ám a derű és a játékosság, a szerelmes vallomások mögött mintha minduntalan megjelenne a vívódás, a bezárástól való félelem.
Zelk lírájában vissza-visszatér a madarakhoz, elég a Mit mondanak a madarak?-at, a Párbeszédet, a Fölkeltek a madarakat vagy az egyik legismertebbet, a Micsoda madár című versét feleleveníteni. A sokak által ismert Micsoda madár című versben egy költöző madarat mutat be, de vajon a madárra gondolt-e, miközben lejegyezte sorait? Zelket életében többször is letartóztatták, a negyvenes években háromszor is behívták munkaszolgálatra – és „Nem megy a madár, / marad a madár, / sűrű eső lesz a rácsa, / ketrece a táj.”
Zelk Zoltán 1906. december 18-án született a mai Románia területén, a Bihar megyei Érmihályfalván.
ZELK ZOLTÁN: MICSODA MADÁR
Jaj, a szelek drótsövénye
szét ne szedje már,
földet érjen, megpihenjen
ez a zöld madár.
Előbb ágra száll,
aztán gyöpre száll,
zöld erdőben, zöld mezőben
sétál a madár.
Micsoda madár! micsoda madár!
kék a lába, zöld a szárnya,
fűhegyen megáll.
Idegen a táj,
tovább menne már,
véres még a bóbitája,
tolla csupa sár.
Ne menj el, madár,
kilobban a nyár,
sárga pernye hull a fákról,
füstöl a határ.
Nem megy a madár,
marad a madár,
sűrű eső lesz a rácsa,
ketrece a táj.
Holnap őszre vál,
aztán télre jár,
fehér fák közt, hómezőben
sétál a madár.
Micsoda madár! micsoda madár!
kék a lába, zöld a szárnya,
dér gyöngyén megáll.
