„Azt akarta mondani, hogy az emberek sohasem pontosan olyanok, mint amilyennek elképzeljük őket.” Sir William Golding Nobel-díjas angol író, A legyek ura című regény szerzője 105 éve született.
Százöt éve, 1911. szeptember 19-én született Sir William Golding Nobel-díjas angol író, A legyek ura című regény szerzője. A St. Columb Minor nevezetű cornwalli falucskában látta meg a napvilágot. Oxfordban hallgatott angol irodalmat, s ezekben az években már maga is írogatott, 1934-ben megjelent első verseskötete nem keltett feltűnést. 1935-ben, a diploma megszerzése után egy kis wiltshire-i színház dramaturgja lett, de belekóstolt a színészetbe és a rendezésbe is.
1939-ben Salisburyben kapott tanári állást, a következő évben bevonult a haditengerészethez. Szolgált cirkálókon, rombolókon, aknaszedő hajón, szemtanúja volt a Bismarck német csatahajó elsüllyedésének, s 1944-ben részt vett a normandiai partraszállásban is. A háború után visszatér a tanításhoz.
„Szükségünk van törvényekre, s be kell tartanunk őket. Elvégre is nem vagyunk vadak.”
43 éves volt, amikor megjelent első regénye, A legyek ura, amellyel azonnal világhírre tett szert. A különös történet fogadtatása korántsem volt egyértelmű: a Faber and Faber kiadó lektora vacaknak, unalmasnak és értelmetlennek, abszurd és érdektelen fantáziálásnak tartotta a kéziratot. Amerikában viszont óriási sikert aratott a mű, amely egy lakatlan szigetre vetődött maroknyi angol iskolásfiú elvadulását, embertelen, barbár ösztöneinek felülkerekedését ábrázolja megrázó erővel. 1962-ben filmre is vitték Peter Brook rendezésében.
„Született optimista vagyok – írja Golding – de a fogyatékos logika pesszimistát formál belőlem.” Ebből a folyamatból valóban a végeredmény, a pesszimizmus marad meg uralkodó benyomásként Golding mindazon regényeinek olvastán, amelyek emberi-írói alapélményével – a háborúval foglalkoznak. A pesszimizmusból azonban egyfajta megnyugvás alakul ki, mihelyt Golding az emberség kérdését firtatja: „Ember voltunk abban áll – írja –, hogy el tudjuk dönteni, mi a helyes és mi a rossz, mi a csúf és mi a szép, mi az igazság és mi az igazságtalan.” A legyek ura voltaképpen a régi angol kalandregényeknek, a „hős gyarmatosító brit szellem”-et propagáló műveknek keserű paródiájául készült – de sokkal több lett ennél: egy maroknyi kamasz hajótörött életének néhány hetében az emberi ösztönök fejlődésének teljes panorámáját – a magatartásformák teljes skáláját adja a legvégletesebb helyzetekben. Megmutatja, hogy az értelem, az emberség, az ésszerű társadalom az ember elemi szükséglete; de ha az értelem nem eléggé érett, az emberség nem eléggé erőteljes, feltámadhatnak az alantas ösztönök, az öncélú hatalomvágy, a kegyetlenség.
A legyek ura után szinte évente jelentkezett új regénnyel: 1955-ben írta meg a neandervölgyi korban játszódó Utódokat. Golding mintegy „belülről” ábrázolva az ősemberek életét, hallatlanul izgalmas konfliktusok keretében szemlélteti a Régi és az Új találkozását. A regényben arról esik szó, hogy a törzs – az író szimbólumteremtő képzelete segítségével – váratlanul szembetalálja magát a homo sapiensszel, a már nyíllal vadászó, a természetet megismerni és felhasználni akaró, értelmes emberrel. Golding, aki az emberi lét, az értelem és az ösztön szerepét vizsgálja, jól tudja mi lesz a találkozás eredménye…
1959-ben jelent meg a Nobel-díjas író pályája első szakaszában írt A vétkes visszanéz című regénye, amely egy német fogolytábor, egy börtön és egy idegszanatórium szorongató világát ábrázolja. A felelősség, az emberi szolidaritás, az egyértelműen megformált világszemlélet kérdését feszegeti. Főhőse, a német hadifogságból hazatérő festőművész, Sammy Mountjoy drámai felfedezést tesz: cserbenhagyott szerelmese, Beatrice megőrült, és már hét esztendeje egy elmegyógyintézet lakója. Mountjoy úgy érzi, minden valószínűség szerint az ő árulása billentette ki Beatrice lelki egyensúlyát, s végiggondolja az életét, azt kutatva, hol is követte el a végzetes lépést, amely Beatrice-t az áldozatává tette. 1960-ban a Ripacs Martint, egy sziklára sodort tengerész haláltusáját.
„Az ártatlanok ugyanabban a világban élnek, mint a gonoszok.” (William Golding: A vétkes visszanéz)
A hatvanas évektől kezdve az írásnak szentelte minden idejét, a modern ember háború utáni gondjait, tévelygéseit fogalmazta meg a klasszikus regény eszközeivel.
1967-ben született A piramis, majd novelláinak és válogatott esszéinek kötete, ám regénnyel csak 1979-ben jelentkezett újra. A látható sötétség korunk fájdalmas és sötét látomása, egy fiú története, aki szörnyű égési sérüléseket szenvedett a londoni német légi támadások során. „Minden… rossz. Minden. Nincs igazság és nincs becsület. Istenem. Az élet nem lehet… ott kinn, az embernek csak föl kell néznie az égre… de Stilbourne azt is mennyezetnek nézi. Mint a… és rejtegetjük a testünket, és van, amit említeni sem merünk, és emberek, akikkel nem ismerkedhetünk meg… és ezt a szemetet zenének hívják… Hazugság! Hát nem értik? Ez hazugság, mind hazugság! Ez trágárság!” Így fakad ki a nyárspolgáriasság, a gőg, a szeretetlenség, a fojtogató kisvárosi légkör és önmaga ellen A piramis kudarcot vallott főszereplője, Oliver, akinek fejlődését és szerelmi kijózanodását három epizódban követhetjük nyomon. Az elsőben az egyetemre készülő fiatalember a kamaszkor szexuális megszállottságából ábrándul ki egy furcsa kalandja révén; a másodikban, amikor látogatóba tér vissza szülővárosába, az „eszményi” szerelemről hull le a szépítő fátyol egy bohózati elemekkel megrajzolt, amatőr színielőadás keretében; a harmadik epizódban Oliver egykori zongoratanárnőjének magányáról, megőrüléséról és haláláról olvashatunk. E három történetből épül fel a „piramis”, egy halvaszületett város, halvaszületett világ, halvaszületett életforma groteszk, egyszerre valóságos és titokzatos szimbóluma.
1983-ban „regényeiért, melyekben mítosz és valóság ábrázolásával fejezi ki az emberi lét feltételeit napjainkban”, megkapta az irodalmi Nobel-díjat, 1988-ban pedig lovaggá ütötték. Utolsó éveiben teljes visszavonultságban élt feleségével és gyermekeivel cornwalli otthonában, itt is érte a halál 1993. június 19-én.
William Golding Anglia utolsó klasszikus gondolkodású írója volt, akit minden munkájában a végső emberi létkérdések foglalkoztattak, az emberi tettek értékét és következményeit, a gonoszság és fanatizmus gyökereit kutatta.
