A Könyvhét hamisíthatatlan, a Könyvhét dúdol, zenél, énekel, a Könyvhét mindent elmesél: milyenek szeretnénk lenni, milyennek gondoljuk magunkat, milyennek látjuk az egész világot. A képek mesélnek, a 85. Ünnepi Könyvhét és a 13. Gyermekkönyvnapokról is.
Az Ünnepi Könyvhetet nem hiába nevezzük „ünnepinek”, minden évben várakozás előzi meg, minden évben többet, jobban készülünk rá, minden évben boldogan megyünk és még boldogabban, ám nehéz szívvel távozunk. Jöhet a hőség, zuhoghat az eső, fújhat a szél, bármi megtörténhet.
Akárcsak tavaly, idén is kesereghetünk a stagnáló, ill. rossz gazdasági helyzetről, a könyvpiac egyre nehezebb működésképességéről, lehetünk borúlátók a kifizetések határideje, a megjelenések eltolódása, egyes művek minősége miatt. Mert ugye nem egészen fényesen dalol a könyvpiac. De nem érdemes keseregni, inkább örüljünk annak, hogy a magyar irodalom rangos, világhírű szerzőink nagyszerű műveket hagytak ránk és a kortárs írók, költők is méltán elismertek — legalábbis a szépirodalom terén. A minőségi szórakoztató műfajok képviselő mindig is nehezebben találták meg a saját útjukat — elég csak Rejtő Jenőre gondolni –, miért lenne ez a kortársakkal másképp? A gyermek- és ifjúsági irodalom kedvelőinek egy rétege állandó harcban áll a világgal szemben, hogy megkapják, elolvashassák azokat a regényeket, novellákat, melyek külföldön sikernek örvendenek. De legalább olvasnak. És közben egy-egy csodálatosan illusztrált mese- vagy ismeretterjesztő kötet, album is helyet kap a könyvtengerben.
Hogyan érdemes válogatni? Legyen a minőségen a hangsúly. Jobban hangzik, mint a mennyiség.
Az idei Könyvhét budapesti megnyitóján Spiró György, a Csirkefej, a Fogság vagy például az Ikszek szerzője beszédében felidézte, hogy az utóbbi időben rákényszerült könyvtára szelektálására, megdöbbenésére azonban a tudományos könyvektől vált meg könnyebben szemben a szépirodalmi művekkel.
„Egyenként vettem a könyveket a kezembe, és olykor hosszas tépelődés után döntöttem a sorsukról. A múltam jelentős részétől búcsúztam” — fogalmazott, hozzátéve, hogy a szépirodalmat akkor is megtartotta, ha tudta, már nem fogja többet a kezébe venni. — „Azt tartottam meg, ami nemcsak az értelemre hat, hanem az érzelemre is. Ami részvétet kelt, megríkat és megnevettet. Megtartottam a mesét és barbár módon kidobtam a tudományt. A szépirodalom — beláttam — a mi egyetlen megbízható emlékezetünk”.
A képek mesélnek és a könyvek zenélnek. Mind a maguk dalát dúdolja. Idén a szerzőkről, a jókedvről, a nyár nyújtotta előnyökről szólt a Könyvhét. Mert tagadhatatlan: írónak, olvasónak és bámészkodónak egyaránt felemelő érzés, ahogy az olvasók hosszú órákon keresztül várakoznak egy-egy író (és most hosszan sorolhatnám a neveket) dedikálására, néhány személyes mondatára.
A Galériában képek mesélnek a Könyvhétről
Fotók: Cultura.hu
