Neki köszönhetjük minden idők egyik legnagyobb filmalkotását, a Biciklitolvajokat. Vittorio De Sica Oscar-díjas olasz filmrendező és színész, a neorealizmus kiemelkedő képviselője 40 éve halt meg.
Vittorio De Sica Oscar-díjas olasz filmrendező és színész, a neorealizmus kiemelkedő képviselője 40 éve, 1974. november 13-án halt meg. 1901. július 7-én született Sorában. Kereskedelmi iskolát végzett, üzletembernek készült, de végül mégis a színészetnél kötött ki. Hamarosan énekesként és hősszerelmesként is megkedvelték, a filmesek is felfedezték. A harmincas évektől a kicsit felszínes, „fehér telefonos” filmek sztárja, a nők bálványa, afféle olasz Jávor Pál volt. 1940-től rendezett is, két korai alkotását népszerű magyar vígjátékok alapján forgatta.
A második világháború után a neorealizmus egyik „atyja” lett, az irányzat elsöpörte az addigi hamis valóságábrázolást, és akkoriban gyökeresen újnak számító dokumentarista szemléletet honosított meg. De Sica, aki szívesen épített az ismeretlenekre, akiket „még nem rontott meg a mesterség és a gyakorlat”, 1945 után fokozatosan vált a nagy humanista filmek rendezőjévé. Első maradandó értékű alkotása A gyermekek figyelnek bennünket, ezt követte a Fiúk a rács mögött, az utóbbi vádirat a háború és az érzéketlen társadalom ellen.
Pályafutásának csúcsa a Biciklitolvajok, a Csoda Milánóban és A sorompók lezárulnak. „Az egyszerű szenvedő embereknek” ajánlott Biciklitolvajok a munkanélküliségről, a kiszolgáltatottságról szól, és az 1958-as brüsszeli világkiállításon elnyerte a „minden idők legjobb hangosfilmje” címet. Ennek a nagyon egyszerű történetnek az ereje máig nem veszett el, és 1999-ben, amikor újra bemutatták, további rajongókat és nagy elismerést szerzett a rendező által ábrázolt erős érzelmeknek. (A filmet a kommunista táborban is bemutatták, bár a végét optimistára „szabták át”, betettek egy snittet a kommunista párt nagygyűléséről, így az összetört főhős nem a bizonytalanságba, hanem a biztos jövőbe távozott.)
Da Sica nem állt le, a Csoda Milánóban a szeretet filmje, a magányt és kiszolgáltatottságot tükröző A sorompók lezárulnak a neorealizmus betetőzése volt. A rendező az olasz neoralizmus ez utóbbi, kiemelkedő filmjében nemcsak a magányról, szeretehiányról, öregségről, hanem a minden helyzeten átsegítő, tán magunk számára is meglepő, elpusztíthatatlan életigenlésről szól. A történetben a nyugdíjas tisztviselőnek, Umberto D.-nek egyetlen társa és barátja a kutyája. Nyomorúságos nyugdíjából már a lakbérre sem futja, szobájába új lakót költöztetnek, amíg ő kórházban van. Kétségbeesetten próbál kiutat találni helyzetéből.
Ezután a rendező elbizonytalanodott, az amerikai koprodukcióban készült Termini pályaudvar a hollywoodi üzleti szellem és a neorealizmus párosításának eleve reménytelen kísérlete volt. Színészként, népszerű vígjátékokban vigasztalódott. A Kenyér, szerelem… sorozatban egy szerelmes, középkorú törzsőrmestert alakított Gina Lollobrigida, majd Sophia Loren oldalán. 1956-ban a Fiam, Néró című francia-olasz történelmi vígjátékban Brigitte Bardot oldalán tűnik fel Senecaként. A történetben Neró császár a családjával időz a tengerparton. De mivel a família egyik tagja sem békés természetéről híres, a nyaralás sem ígérkezik kimondottan gondtalannak.
1959-ben Rovere tábornok címszerepében megrázóan személyesítette meg az antifasiszta hőst. 1960-ban rendezte Alberto Moravia regénye alapján a fasizmust, a háború borzalmait feldolgozó Egy asszony meg a lányát. Jean-Paul Sartre Altona foglyai című művének megfilmesítése 1962-ben a háború maradandó hatásának kérdéseit vizsgálta.
Az olasz népéletből vett tragikomédiák – Tegnap, ma, holnap, Házasság olasz módra – következtek, majd A nő hétszer című vígjáték. 1970-től már a búcsúra készült: az elégikus Finzi-Continiék kertje a zsidó nagypolgárság tragédiáját rekonstruálta, az Egy rövid vakációt kezdődő betegsége sugallta, utolsó filmje, Az utazás az elmúlással foglalkozott. Színészi búcsúja 1975-ben Ettore Scola Mennyire szerettük egymást című mozijában volt.
De Sica négy filmje kapott Oscar-díjat: a Fiúk a rács mögött tiszteletbeli Oscart, a Biciklitolvajok a legjobb külföldi filmnek járót, a Tegnap, ma, holnap és a Finzi-Continiék kertje szintén a legjobb külföldi filmnek járó kitüntetést nyerte el, az utóbbi zenéjét egyik fia, Manuel komponálta. Színészként a Búcsú a fegyverektől című filmben nyújtott alakításáért 1957-ben jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriájában Oscar-díjra.
Kétszer nősült, második felesége María Mercader, Ramón Mercádernek, Trockij gyilkosának a testvére volt. 2011-ben – hasonlóan De Sica 1944-es munkájához – Az ég kapuja címmel film készült De Sica és María szerelméről, unokájuk Brando rendezésében, a művészt pedig a házaspár fia, Christian alakította.
73 évesen hunyt el Párizsban.
