Az idén – április 19. és 22. között – tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek a Budapest Nagydíjjal kiérdemelt és számos nemzetközi díjjal jutalmazott, sokoldalú olasz író, Claudio Magris lesz. A díszvendég a már második kiadását élő Duna című könyve mellett az Egy másik tenger, a Hangok és a Kisvilágok című kötetek bemutatójával várja az érdeklődőket.
A 72 éves Magris a Duna című regényével világhírűvé vált, évek óta a Nobel-díjra is esélyesnek tartott alkotónak tartják, a könyvfesztiválra új műveit jelenteti meg az Európa és a Libri Könyvkiadó is, de a júniusi Könyvhéten az olvasók kézbe vehetik a Habsburg-mítosz a modern osztrák irodalomban címet viselő mű teljes, húzásoktól mentes kiadását is.
Claudio Magris (1939, Trieszt) germanista, irodalomtörténész és esszéista, vezető olasz értelmiségi, az élő olasz irodalom egyik legnagyobb alakja. A Habsburg-mítosz a modern osztrák irodalomban című művével 1963-ban, mindössze 24 évesen, nem csupán az irodalomtudományban és az esszéirodalomban vívott ki magának egy csapásra igen előkelő helyet, hanem úgyszólván műfajt – a közép-európai kultúrkör tudományosan feddhetetlen és precíz, mégis mind személyesebb hangvételbe hajló tárgyalásának műfaját – és ezzel egyfajta új, a kultúra más területeire, sőt a politikába is továbbsugárzó „Mitteleuropa”-diskurzust is teremtett.
A számtalan magas rangú díjjal kitüntetett olasz írót a világ leginkább a Duna című nagyívű könyve – melyet ő maga következetesen regénynek nevez – révén ismerik, ennek a gondolatkörnek a nagyszabású művészi összefoglalása, mely egyúttal a világhírt is meghozta a számára. Írásaiban lebilincselően ötvözi a kultúrtörténet, a fikció, az emlékezés és a nosztalgia elemeit, különös figyelmet szentelve szűkebb hazája, az Adriai-tenger környéke és Közép-Európa szellemi földrajzának.
A Libri gondozásában most megjelenő Kisvilágok (Microcosmi) című esszékötetével 1997-ben elnyerte a legrangosabb olasz irodalmi díjat, a Premio Stregát. 1994 és 1996 között – mint a „Magris-lista” vezetője – az Olasz Köztársaság parlamentjének szenátoraként is tevékenykedett. A 2009-es Frankfurti Könyvvásár alkalmából ő vehette át a német könyvszakma Békedíját. Az utóbbi években többször is előkelő helyen emlegették a Nobel-díjjelöltek sorában.
Claudio Magris több ízben – többek között 2002-ben, Olaszország Könyvfesztivál-díszvendégségének idején is – járt már Magyarországon.
Claudio Magris: Hangok
Egy különösen érdekes, mély nyomokat hagyó történet, amely a modern világba kalauzol, és benne a főhős női hangokkal beszélget; tehát nem valós, hús-vér alakokkal, hanem üzenetrögzítők női hangjával. Persze ez a regény is egy életrajzi élményből indul ki…
Egy férfi, aki menekül a kiábrándító valóság elől, mégsem tud ellenállni a női testek delejes vonzásának és egy nő, aki bár szenvedélyesen szeret, mégis eltaszítja magától a férfit, aki számára a legkedvesebb. Az egyik üzenetrögzítők élettelen hangfelvételeivel flörtöl – a másik hiába beszél valakinek, aki talán élet és halál ura. Két hang, két ízig-vérig mai történet, melyek közül az egyik mégis mintha Don Giovanni regiszteráriájának kifordítása lenne, a másik pedig Orfeusz történetének modern változata: a világhírű író, Claudio Magris drámai erejű monológjai, melyek most először olvashatóak magyar nyelven.
Egyszer egy barátnőjét kereste telefonon Münchenben, aki azonban nem volt telefonközelben, így csak az üzenetrögzítőjén tudott üzenetet hagyni. Magris emlékei szerint „a rögzítőre felvett női hang üde, vonzó és erotikus volt, és felkérte a hívó félt, hogy két óra múlva telefonáljon újra. Ez meg is történt, felhívtam, addigra a hölgy már haza is ért, felvette a kagylót és fáradtan, elgyötörten válaszolgatott a kérdéseimre.” Az író talán csalódott is, de az biztos, egy „hangkép” tárult elé, hogy a valóság sokkal gyatrább, mint a fikció. Ez a történet adta az ötletet számára, hogy lesz egy olyan férfi főhőse, aki előre felvett női hangokkal fog társalogni, „hiszen a realitás szomorúbb a mesterségesen rögzített verziónál” – elevenítette fel emlékeit a szerző 2002-ben Kozári Andreának.
Claudio Magris: Hangok (Le voci) Kiadó: Libri Könyvkiadó Megjelenés: 2012 Oldalszám: 88
Claudio Magris: Kisvilágok
Ami közel van, az visz a legtávolabb
Egy kávéház, egy elfelejtett lagúna, egy templom, egy városi park, Torino, Trieszt és Friuli környéke: csupa közeli, félig-meddig ismerős táj, melyek a csekély távolság és az Osztrák-Magyar Monarchia öröksége miatt akár otthonosak is lehetnének a magyar olvasónak, mégis talán több titkot rejtenek, mint turistaútjaink untig ismert célpontjai.
Claudio Magris pedig a régészek aprólékos figyelmével és a tősgyökeres helyi lakosok mindentudásával vezet körbe rajtuk, hol elkalandozva, hol a vesékbe látva, szabadon keverve a történelem, a fikció, a kultúrtörténet és az anekdota műfaját, egész kis mikrokozmoszokat tárva fel előttünk lebilincselő esszéregénye lapjain.
„Kolkhisziak, görögök, rómaiak, liburnok, és más illírek, gótok, frankok, bizánciak, szlávok, velenceiek, szaracénok, horvátok; Beli Béla magyar király nevét viseli, aki ide vetődött a tatár elől menekülőben, a nép Chersóban kivonul az utcára, s tiltakozik, amiért levonták a Velencei Köztársaság zászlaját, franciák, osztrákok, németek, jugoszlávok- embereket, népeket morzsol szét a történelem malma, egy darabig fáj, és vér cseppen a földre, de a vér felszárad előbb- utóbb, s a lisztből jó ízű kenyér sül. A hullámverés, mely olykor végigsöpör e partokon, lerombol mindent, egyik kifosztás a másikat követi; Osserót szaracénok, normannok, uszkókok és genovaiak dúlják fel.”
Magris ismét egy utazást tár az olvasói elé, élete egy szakaszát kívánta lezárni az esszéregénnyel, amit 1997-ben írt. Ám azon kívül, hogy lezárt valamit, hidat is épített a már megírt és a még csak gondolatban létező történetek között. A szerző most is afféle rejtőzködő szereplőként bukkan fel, művét mégis szubjektívvé teszi a tárgyszeretet iránti vonzalom. Claudio Magris „Kisvilágai” a Duna-gondolatot viszik tovább, a Duna-menti életet, városokat mutatja be. Számunkra ismerős.
Claudio Magris: Kisvilágok (Microcosmi) Kiadó: Libri Könyvkiadó Megjelenés: 2012 Oldalszám: 360
Claudio Magris: Duna
A Duna 1992-ben jelent meg először magyarul, a tavalyi, új kiadáshoz a szerző új előszót írt: a könyv keletkezésének történetét jegyezte le benne.
„…Az utazó, miközben csorog az ő deltája felé, a táj tükrében nézegeti magát – a történelmi, természeti, művészeti, pszichológiai tájéban, ami erdőt és hegyet-völgyet, de várakat és városokat, és lélekszakadékokat és tudattalan-örvényeket is jelent. Ez a táj, létezésének tükre, az ő kicsi életének és a nagy történelemnek a kövületeit, valamiféle eltemetett, de bármikor klónozódni, új életre kelni kész DNS-nek a maradványait is tartalmazza. A Duna dicsőséges folyó, de egyben csupa halál és szerencsétlenség is, keveredik és kereszteződik benne minden, kanyarulataiban menedéket keres az utazó, halogatva az érkezést minél későbbre, tudva jól, hogy ha az eredet jelentéktelen és főleg bizonytalan is, a vég holtbiztos és elkerülhetetlen” – összegez világhírt hozó könyvének új magyar kiadásához írott előszavában Claudio Magris.
A Duna témája természetesen a Duna. Amely Danubio is, persze, és Dunaj, Dunav, Dunărea. Vagy ahogy fekete-erdei bölcsőjénél (ahol egy vitatott csapból buggyan elő), ahogy Ausztriában, ahogy a bánáti svábok és az erdélyi szászok nyelvén mondják: Donau.
Ezen a nekünk is oly fájdalmasan és felemelően fontos folyón, ezen a nem is annyira földrajzi, mint inkább kultúrtörténeti tüneményen tette emlékezetes utazását a nemzetközi hírű trieszti germanistaprofesszor, egyszersmind az élő olasz irodalom egyik legnagyobb alkotója. „Érzelmes utazás ez – magyarázza Magris, miért nem »útikönyv« mégsem a Duna –, a történelem nagy monumentumainál és momentumainál érdekesebbek benne az apró és látszólag jelentéktelen részletek, útközben véletlenül hallott történetek, kocsmák falán vagy templomkapukon látott feliratok, ismeretlen, soknyelvű temetők sírköveibe vésett rövid regénysűrítmények, söralátétek és másféle történetek…”
Az utazó tükre a mi tükrünk, persze. Jelenbe érő közös múltunké, Közép-Európáé, melynek tájképét, negyedszázada már, ez a könyv is gazdagítja.
Az előszót Barna Imre fordította.
Claudio Magris Duna c. művéből ITT olvasható egy részlet.
Claudio Magris: Duna Kiadó: Európa Könyvkiadó Megjelenés: 2011 Oldalszám: 644 oldal
Claudio Magris: Egy másik tenger
„ami súly, az mindenképp süllyed és zuhan”
Claudio Magris Európát ma is határok nélkül látja: ezerarcúnak és természetéből fakadóan multikulturálisnak.
Claudio Magrist, a tudós trieszti germanistát a Duna tette a szó tágabb, köznapibb értelmében is világhírűvé. A Duna ugyanis nemcsak tudós, hanem népszerű könyv is volt, „egy folyó regénye”.
Az Egy másik tenger ugyancsak tényekből építkezik. Hőse, Enrico Mreule, létező személy; annak a goriziai Carlo Michelstaedternek a barátja volt, aki a századelő olasz–osztrák–szláv peremvidék-kultúrájának bizarr képviselőjeként huszonhárom éves korában öngyilkos lett. Michelstaedter kurta életműve fennmaradt, a holtig hűséges barát neve azonban legfeljebb ha lábjegyzetként.
Carlo „a Nyugat Buddhája”. Öngyilkossága a fő tézist: a vágy, a valamivé levés, a jövővárásnak álcázott „halál felé menetelés” tagadását tette szemléletessé. Enrico más utat választ. Ő az életével óhajtja demonstrálni – ugyanazt. Klasszika-filológia tanárként és marhahajcsárként, a mitikus Mediterráneum és a Csendes-óceán, az egyik és a másik tenger partján, vad, embertelen szabadságban, boldog, mogorva boldogtalanságban. Háttal a világnak, arccal a tengernek.
A változatos helyszíneken, történelmi viharok közepette játszódó igaz történet Claudio Magris sajátos olvasatában végül is afféle szellemi-lelki kalandregénnyé – igazi, immár idézőjelek nélküli regénnyé lesz.
