David Bowie a punktól a glamrockig, a soultól a dance popig vagy az elektronikus zenéig végigpróbálgatta a könnyű muzsika szinte valamennyi formáját. Színészeink és zenészeink Ashes to Ashes – Hommage á David Bowie címmel a rockkaméleonról emlékeztek meg.
Ashes to Ashes – Hommage á David Bowie a G3 Klubban
A kaméleonba oltott nagy rock and roll-újító azok közé tartozott, akiknél az extravagáns látvány és a zenei tartalom egyenrangú félként működik együtt: akik rangos fesztiválokon zsebelhetik be a díjakat, ugyanakkor a közönség is fogyasztja őket, mint a cukrot. A bizarr, androgün figura nyíltan vállalt biszexualitásával és nárcisztikus szenvedélyével igazi popkulturális ikonná vált, váratlan halála pedig ki tudja hányadik reneszánszát hozta el.
David Bowie a punktól a glamrockig, a soultól a dance popig vagy az elektronikus zenéig végigpróbálgatta a könnyű muzsika szinte valamennyi formáját. A skatulyákra és elvárásokra fittyet hányva egyszerűen levedlette megunt személyiségeit és újat öltött a helyükbe. Az ösztönös természetességgel induló zenekarok – a Beatles, a Stones, de szinte bárkit megnevezhetnénk a korszakból – félistenné válásuk során öntudatlanul merevedtek különböző pózokba, sokak nemtetszését kiváltva ezzel. Bowie a szerepeket már tudatosan és egyre profibban kereste, kedvtelve reinkarnálódott szinte évről évre valamilyen másik testben. Ziggy Stardust bőrében, transzvesztita űrhajósra maszkírozva ugyanolyan hiteles volt a közönség számára, mint hard rock-sztárként vagy tüsihajú, idősödő technouraságként.
Egy ilyen formátumú művész halála Magyarországot sem hagyhatta érintetlenül. Az ominózus január 10-i dátum óta szinte minden hétvégén rendeztek a fővárosban emlékbulit a tiszteletére, volt egy nagyszabású koncert az A38-on is, Salamon András rendező pedig még nagyobb fába vágta a fejszéjét: illusztris színészekkel és zenészekkel hommage-estet állított össze. Az előadást a G3 Klubban tekinthettünk meg április 2-án.
A klubot színes kavalkád lepte el: idősebb, jólszituált férfiaktól és szakadt farmert viselő, ötvenes éveiket taposó hölgyektől nyelvpiercinget öltögető huszonéves lányokig, akik önfeledten sikoltozták végig a koncertet, és betéve tudták a Bowie-slágereket gyöngyvirágtól lombhullásig. A kétrészes műsort maga a rendező nyitotta meg, a bevezetőben mindenkit figyelmeztetve: a koncertet folyamatosan kamerázzák a tanítványai, s a tervek szerint hamarosan film készül belőle. A fellépők sorrendjét és az elhangzó Bowie-dalok címét persze nem árulta el előre, így a mellettünk ácsorgó baráti társaságtól minden számközti szünetben hallgatni kellett, hogyan barchobázzák a személyeket meg a számokat (egyszer se találták el amúgy).
Az indítás erős volt: Gyabronka József és Jónás Vera a Let’s Dance-szel kezdett, már a buli elején táncba pörgetve a közönséget. Gyabronkáé volt egyébként az est abszolút főszerepe: az első etap végén, illetve a műsor zárlatában is az ő előadásában hallgathattuk meg a Heroes-t. S bár tőlem – ha lenne ilyen – nem kapna első díjat egy David Bowie utódját kereső tehetségkutatón, lelkesedése, lendülete és bájosan mackós mozgástechnikája mindkét produkciót átvitte. Finálénak pláne tökéletes választás volt a Heroes, az első rész végére azonban más dalt választottam volna: annyi Bowie-song van, minek ismételni?
A színészek hangja változó módon bírta a gyűrődést. Kamarás Iván például kicsit erőtlenül kezdett, de aztán egész jól belejött a Space Oddity-re. David Bowie ezerarca közül az egyik a nyálas-érzelmes bájgúnáré, s Kamarás hitelesen hozta a figurát, bár be kell vallanom, nekem nem ez a kedvenc szerepem a rockkaméleontól.
Jordán Tamástól senki sem várta, hogy önfeledten szökdécselni fog, nem is így történt: a Five years-t magyarul, zenére szavalt versként adta elő. A női fellépők sokszor szexi hajdobálással kompenzálták az énektudásbeli hiányosságokat, de nem lehet azt állítani, hogy Für Anikó Starman-je vagy Hámori Gabriella Absolute Beginners-e halvány produkció lett volna: itt is volt energia, rutin, szuggesztivitás elég. Ónodi Eszter pedig emlékezetes performanszot rittyentett a Sound and Vision-nel és főleg a Hello Spaceboy-jal, nem utolsósorban olyan szuperül bírván énekhanggal a cseppet sem könnyű számokat, hogy minden körülöttem állónak – engem is beleértve – leesett az álla a meglepetéstől.
Az énekesek-zenészek közül nehéz kiválasztani a legjobb produkciót. Nagy Kriszta Tereskova sajnos nem jött el, pedig az ő előadására nagyon kíváncsi lettem volna, helyette Németh Jucitól a Changes, Másik Jánostól az Ashes to Ashes, és Varga Zsuzsától a Fashion kerültek az élbolyba. A Tonight-ot a várakozással ellentétben nem duettformában, hanem szólóban adta elő Másik János, pedig a mellettünk álló társaság nagy tétekben fogadott, ki lesz Tina Turner magyar megfelelője. Müller Péter főleg a Rebel Rebel előadásában jeleskedett, Jónás Vera pedig a Life On Mars-ot is elénekelte a ráadások előtt – szépen, de az én ízlésemnek picit túlcsordulón. Thuróczy Szabolcs és Ónodi Eszter vállalta el az est egyik legnehezebb produkcióját, az Underpressure-t (Bowie anno a másik átváltozóművésszel, Freddie Mercury-vel nyomta közösen), előadásmódjuk szerencsére épen megőrizte az eredeti dal frissességét és könnyedségét.
A koncert igyekezett az egyensúlyt tartani: Bowie-nak szinte minden korszakából és stílusából felvillantott egy szeletet. Én személy szerint sajnáltam, hogy a Little Wonder vagy az I’m afraid of Americans lemaradt az étlapról, de ez tényleg legyen az én bajom. A zenészek nagyon magas szinten űzik a mesterségüket, a színészek-énekesek pedig nem hajtották túl a performanszot, senki nem vett fel például színes-szagos hacukát és nem próbálta kínosan utánozni Bowie-t, jól tudták, egy ilyen kísérlet eleve kudarcra van ítélve. Ehelyett mindenki szemlátomást nagyon jól érezte magát, a fellépők az est végén egy nagy közös meghajlásra és fotózkodásra is kiálltak: a legjobban talán Ónodi Eszter pörgött, autogramokat osztogatott és boldogan ölelgette a rajongókat. Arról nem szól a fáma, hogy lesz-e az estnek ismétlése, folytatása: mindenesetre Salamon András és tanítványai filmjét nagyon várjuk. Bowie pedig biztosan nem forgott a sírjában, Magyarországon jól bánnak a hagyatékával.
Hegedüs Barbara
