Huszárik Zoltán Balázs Béla- és posztumusz Kossuth-díjas filmrendező, érdemes művész, Krúdy Gyula Szindbádjának filmre álmodója 85 éve, 1931. május 14-én született.
Egy domonyi parasztcsaládban jött a világra, édesapját kétéves korában vesztette el, édesanyja egyedül nevelte. A sokoldalú és művelt fiatalembert egyszerre vették fel a szegedi orvosi egyetemre, a képző- és iparművészeti főiskolára, valamint a színművészeti főiskolára.
A filmrendezést választotta, de 1952-ben a kuláktörvény miatt kirúgták, ezt követően volt olajbányász, biztosítási ügynök, szobafestő, dolgozott a városligeti Vajdahunyad várának restaurálásán, közben szülőfalujában anyja földjét is művelte. 1957-ben a Hunnia filmgyárba került ügyelőnek, Várkonyi Zoltánnak két évvel később sikerült kijárnia, hogy visszavegyék a főiskolára. Ekkor rendezte Játék című ötperces néma etűdjét, amelyben két rab a börtönablakon besütő napfényt kihasználva, a rácsok vetette árnyék kockáin sakkoznak kenyérből gyúrt figurákkal.
Diplomájának kézhezvétele után a filmgyárban lett rendezőasszisztens, emellett festett, grafikákat és könyvillusztrációkat készített. 1963-ban forgatta Groteszk című kisfilmjét, 1965-ben készült a számos díjjal kitüntetett, alig húszperces Elégia, amelyet Nagy László Búcsúzik a lovacska című verse ihletett. E művét sokan a magyar újhullám egyik filmnyelvi csúcspontjának tartják.
Negyvenévesen forgatta első játékfilmjét, a Szindbádot, a főszerepben Latinovits Zoltánnal és Dayka Margittal. Huszárik Zoltán eredetileg Vittorio De Sicát szerette volna főszereplőnek. Huszárik célja nem a regény megfilmesítése, hanem Krúdy világának képi megjelenítése volt, így született meg a legszebb magyar filmek egyike. Az ebédjelenetben a velőscsontos résznél csak az látszik, hogy a velő kiesik a csontból, Latinovits megkeni a kenyérre, sót és paprikát tesz rá. Eredetileg az is benne volt, hogy meg is eszi, sokszor felvették a jelenetet, Latinovits meg már megtelt a sok velőtől, annyira, hogy már köpködte ki a velőt, annyira nem bírta lenyelni. Huszáriknak viszont nem volt jó egyik felvétel sem, ezért kimaradt ez a rész.
Az expresszív képi világot nemcsak a rendező képzőművészeti érdeklődése és Sára Sándor operatőr gyönyörű képei, hanem Morell Mihály vágó kiemelkedő szín- és arányérzéke is segítette. Huszárik Krúdy világát szuverén módon, mégis hitelesen mutatta be, az Elégia után játékfilmben is kiteljesítette a szöveget, képet és zenét egységbe foglaló új filmnyelvet.
Az elmúlásról, az életről és a halálról szóló Tisztelet az öregasszonyoknak és az A piacere (Tetszés szerint) című dokumentumfilmje több díjat nyert külföldi fesztiválokon. Második játékfilmje, az 1980-ban készült Csontváry főszerepét Latinovits már nem játszhatta el, és bár többen Huszárikra osztották volna, ő végül a bolgár Ichak Finci mellett döntött. A filmet Latinovits emlékének ajánlotta.
„Szigorúan véve a film Csontváryja nem reális figura, csak mint modell reális, amely hordozza a művészember koroktól független, és koroktól nagyon is függő általános egyedi problémáit” – mondta egy interjúban a rendező. Miközben Csontváry életútjának filmes forgatása zajlik, az őt megformáló színész magánéletében is megjárja a poklok útjait. A feleség és az anya szemrehányásai, az őrültekháza betegeinek ijesztő-vonzó világa teszi a filmen kívül is drámaivá a színész napjait.
Alkotásában kivételes érzékkel komponálta eggyé a festőgéniusz és az őt alakító színész sorsát, fogalmazta meg véleményét a világról, az emberről, a közösségről.
A bemutatót Huszárik Zoltán nem sokkal élte túl, 1981. október 14-én Budapesten váratlanul meghalt. A rendkívüli képteremtő tehetségű rendező érdeklődött a képzőművészet iránt, színészként szerepelt Szabó István Budapesti mesék, Gaál István Zöldárban, Sára Sándor Holnap lesz fácán című filmjében. Forgatott portréfilmet Amerigo Tot szobrászról, készített lírai riportot Ladányi Mihállyal és Kormos Istvánnal, Debrecenben megrendezte Örkény Macskajátékát, novellákat is írt.
Huszárik Zoltánt 1971-ben Balázs Béla-díjjal, 1978-ban érdemes művész címmel tüntették ki, 1990-ben posztumusz Kossuth-díjat kapott. Szülőfalujában felállították bronz mellszobrát (Monori Sebestyén, 2013), és a helyi művelődési ház is felvette a nevét. Lánya, Huszárik Kata a színészi pályát választotta.
