„A legfontosabb, hogy éreztessem, több út létezik, és a döntések sem feltétlenül véglegesek. A kanyarok, buktatók pedig ajándékként is felfoghatók.” Galgóczi Dóra írónővel beszélgettünk, akinek regényeit el kell olvasni ahhoz, hogy megértse az ember milyen árnyalatokkal bír játszani és felvonultatni egy mindennapi élethelyzet.
Galgóczi Dóra, a tehetséges, fiatal író, aki már három sikeres könyvvel – a Test a lélek börtönében és a Felpróbált életek című regényével, valamint A nő millió arca című novelláskötetével – hívta fel magára a figyelmet, Megszülethettél volna című művében főszereplőjének életútját feltárva ezeket a szinte valamennyi nőt foglalkoztató izgalmas sorskérdéseket boncolgatja. Írni és válaszokat adni kíván – kérdőjelekkel, mondta a Cultura Magazinnak.
Létezik olyan, hogy női könyv? Merthogy több megjelent kritikában is azt olvastam, hogy tipikus női regényt írsz.
Elsősorban olyan témákat érintettem eddig, amelyek valóban inkább a női szerepekkel, az ő életükben jellemzően előforduló kérdésekkel foglalkoznak. Az olvasói visszajelzésekből is gyakran hallom, hogy úgy érezték, akár az ő gondolataikról szólnának a soraim. Azonban, ha férfiak veszik kézbe a könyveimet – talán titokban, mert be sem vallanák, hogy igencsak érdekli őket, mi zajlik a nőkben – érdekes felismerésekre juthatnak. Félreértett jelzéseket, a meg nem értettség csalódását kerülhetik el, ha kicsit a női lelkekbe pillanthatnak. Ilyen értelemben, igen, léteznek női könyvek, nőkről, ám nem csak nőknek!
A nagy elődöktől, Adytól kezdve Papp Sándor Zsigmondig sok szépíró egyben médiamunkás is. Te újságíró, vagy inkább író vagy?
Az újságíró pályám indult először, ez is remek lehetőség a gondolatok átadására. De egyre erősödött bennem az igény, hogy jó volna olykor kitörni a cikkek és némileg kötött témák keretei közül. Ahol szabadabban elereszthetem a betűk fonalát, több teret kaphat a fantázia. Most mindkét terület egymás mellett halad az életemben, de lényeges a különbség. Nemrég beszélgettem erről V. Kulcsár Ildikóval, a Nők Lapja neves újságírójával, akitől rengeteget tanultam a médiaiskolában. Ő saját magát mindenekelőtt újságírónak érzi, aki emellett időnként könyveket is ír. Rám az ellenkezője igaz: ugyan magazinokban is publikálok, de a tükörbe nézve mégiscsak az író néz vissza rám.
Ez nem okoz benned egyfajta összeférhetetlenséget?
Egyáltalán nem, sőt, nagyszerűen kiegészítik egymást. A személyiségemben is jelen van egyfajta kettősség. Az újságírás során a nyitott, kíváncsi, beszédes énem kap főszerepet, a regények, novellák írása pedig elmélyültebb, magányosabb órákat kíván.
Egy-egy cikk kapcsán készülő interjúból gyakran átültetek néhány elemet a könyveimbe is. Sokszor nem is tudatosan, csak később veszem észre, hogy a szereplők életének fordulatai emlékeztetnek egy valós beszélgetés élményeire. Ezek persze ötvöződnek is, széttöredeznek és egymásba folynak, akár egy mozaik, amelyiknek a darabkáit addig helyezgetjük ide-oda, míg összeáll a teljes kép.
Melyik regényedre vagy büszkébb?
Gyanítom, erre minden író azt válaszolná, nehéz rangsorolni, különbséget tenni. Mikor egy könyvön dolgozom, mindig az a főszereplő. Kis szorongással vegyült izgalom előzi meg az első sorokat, majd a mindenről megfeledkező írás következik. Végül, mikor úgy érzem, igen, ilyennek szerettem volna magam előtt látni, felszabadult mozdulattal teszem ki az utolsó pontot. Megérkezett az „újszülött”.
Legutóbbi regényem, a Megszülethettél volna talán mégis megkapná az első helyet a belső listámon, mert itt tudtam leginkább elmélyedni a főhős, Csilla gondolatvilágában. Azt hittem, én fogom kitalálni a sorsát, előre tervezni az érzéseit. Írás közben azonban rájöttem, valójában ő vezet engem. Persze, nem szó szerint, de mint egy utazás során, úgy ismertem meg őt egyre jobban. Vele együtt saját magamat és minden nőt, akiben hasonló kétségek merülnek fel. Együtt rezdültem a vágyaival, csalódásaival, erőt küldtem neki a reményekhez. Kitalált személy, mégsem egészen, mindegyikünkben benne él kicsit.
A Corvina kiadó neve szépen cseng a magyar könyvpiacon, tudatosan náluk kívántad a megjelentetést?
Az első regényem, a Test a lélek börtönében, majd a novelláskötet, A nő millió arca, egy kisebb kiadónál jelentek meg. Később felmerült a kérdés, miért ne próbálnám meg egy neves múlttal rendelkező és ma is igazán elismert kiadónál folytatni?
Több társaságot is megkerestem a következő kéziratommal, és legnagyobb örömömre a Corvina felfigyelt a Felpróbált életek című regényemre. Bizalmat is szavaztak, hogy azonnal a „Corvina Sikersorozat” művei közt kaphatott helyet a könyvem. A kedvező olvasói vélemények, az eladott példányszámok és a következő, szintén Corvina kiadású Megszülethettél volna úgy érzem, bizonyítottak azóta. Remélem, hosszú távon megmarad az együttműködésünk!
Mennyire vagy tudatos abban, hogy miről szóljon a következő történeted?
Az alapötletet mindig előre tervezem, részben az engem foglalkoztató gondolatokra, részben a barátok, ismerősök és a minket körülvevő világ aktuális kérdéseire építkezve. Születik egy vázlat, viszont a történet kisebb jelenetei, fordulatai írás közben tovább alakulnak. Olykor váratlanul pattan ki egy új eseménysor, akár egy járművön utazásom közben, ha elkapok egy beszélgetés-foszlányt, ami megragad. Érdekes, hogy egyfelől nagyon jól bele kell látni egy-egy ember érzelemvilágába, másrészt kicsit mindig kívülállóként kell szemlélni a környezetet. Mondhatnám, hogy madártávlatból – hiszen a tájat is akkor tudjuk befogadni, ha kellő messzeségből nézzük.
A Megszülethettél volna bárkiről szólhat, hiszen egy fiatal nőt és az ő életének és gyermekvállalásának történetét meséled el, de számodra miről szól?
Leginkább arról, hogy a legtermészetesebbnek tűnő dolgok – mint a gyermek érkezésének várása – korántsem olyan egyértelműek. Rengeteg kétség, elbizonytalanodás felmerülhet, míg valóban nyitott szívvel anya válhat egy nőből. Természetesen a regényben felmerülő kérdések közül nem mindegyik jelenik meg egy-egy olvasó életében, mindenki más fejezetet érezhet leginkább magáénak. Számomra az volt a legfontosabb, hogy éreztessem, több út létezik, és a döntések sem feltétlenül véglegesek. A kanyarok, buktatók pedig ajándékként is felfoghatók. Ezeken végighaladva Csilla, a főszereplő sokkal jobban megismeri saját magát, a vágyait és valódi céljait.
Miről kívánod, hogy szóljon?
Azt szerettem volna átadni az olvasóknak, hogy ne érezzenek lelkiismeret-furdalást, ha esetleg az ő életükben még nem teljesen egyértelmű a gyermek iránti vágy. Vagy ha már valóban várakoznak az újszülött érkezésére, nem szabad meglepődjenek, hogy időnként érzelmi hullámvasúton ülnek. Akik pedig már csemetéket nevelnek, felidézhetik a korábbi dilemmákat, és megkönnyebbülhetnek, nincsenek egyedül.
Jellemző probléma a tökéletességre törekvés, mindenből a legjobbat szeretnénk adni és kapni is. Talán szépen hangzik, ugyanakkor veszélyeket is rejt. Csilla és a férje nemegyszer épp emiatt tolja egyre maga előtt a szülő-szerepet. Mindent megteremteni, csak úgy szabad belevágni, ezt gondolják. Szerintem olykor jobb visszanézni húsz-harminc évvel korábbra, mikor sokkal egyenesebbnek gondolták a leendő szülők az utat. A túlzott mérlegelés olyan problémákat vethet fel, melyekbe nem szabadna belekapaszkodni. Ám ha valóban lelki gát húzódik az anyaság késleltetése mögött, hiba volna felszín alá gyűrni, mert később a csecsemő is vesztese lehet.
Bár a témák alapvetően különböznek a történeteidben, a könyvek erősen jellegzetes hangulata árulkodik arról, ki a művek szerzője. Mennyiben tudatos nálad ez a monologizáló, elgondolkodtató történetszövés?
Minden könyvemnél fontosnak éreztem, hogy továbbgondolkodásra késztessem az olvasót. Természetesen az eseményeknek, párbeszédeknek is megvan a jelentősége, de a belső monológok által lehet leginkább közel kerülni saját magunkhoz. Kevés idő jut manapság a saját időre, mikor kétszemközt maradhatunk magunkkal. És ha lenne rá lehetőség, gyorsan elmenekülünk előle valamilyen tevékenységbe ugorva. Félelem is bujkálhat emögött, mert gyakran nem olyan szívderítő befelé figyelni. Pedig ez cseppet sem haszontalan, vagy búskomor perceket-órákat jelent.
A regényeimben, novelláimban a szereplők leginkább azáltal változnak, hogy a történet végére sokkal barátibb viszonyba kerülnek önmagukkal – felsóhajtanak, hogy megérkeztek valahová a jelképes úton. Aki pedig magáénak érzi az írásaimat, ugyanezt élheti át.
Nagyon mai, modern gondolkodásúak a főszereplőid, és maga a szituáció is, amibe helyezed őket, miközben minden korban felvetődő kérdésekről írsz.
Azokról a kérdésekről írok szívesen, amelyek mostanában leginkább felmerülhetnek az életünkben, születéstől a sokszínű felnőtt-szerepeken át a nyugdíjas évek és az elmúlás átéléséig. Így valóban azonosulhat a szereplőkkel, aki kezébe veszi a könyveimet. Bizonyos gondolatok azonban évszázadoktól függetlenül is jelen vannak, esetleg más formában. Hiszen változhat a környezet, alakul társadalom, de a testi-lelki-érzelmi világ gyökere mégiscsak ugyanonnan ered.
A vágyakozással, születéssel, halállal, párkapcsolattal, munkahelyi közösséggel, illetve az egyéniség fejlődésével és az elfogadással foglalkoznak a könyveid, és mintha végig éreztetnéd a belső magányt. Mi ennek az oka?
Popper Péter gondolata nagyon megragadott, mikor azt írta, életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át. Senki sem léphet be a személyiségünkbe, hogy ezt helyettünk tegye meg. Lehet körülöttünk szerető család, igaz barátok, ami nagyszerű és fontos, nélkülük elvesznénk. De legalább olyan lényeges, hogy társként, barátként tekintsünk önmagunkra. Ez nem negatív értelemben vett magányosság! Inkább lehetőség arra, hogy ha épp egyedül vagyunk, akkor is találjunk kapaszkodót.
Nekem alapvető igényem van a gyakori egyedüllétre, visszavonulásra, holott igazán feloldódom egy-egy beszélgetésben, és eszembe sem jutna remeteként elvonulni a világ elől. Ki-be járok egy kapun, nyitva az emberek felé, és visszafelé is, önmagamhoz. Egyik oldal sem szűnhet meg, írás közben sem.
Mi a válasz: miért „tátong szakadék a képzelet és valóság közt”?
A képzelet a lehetőségek feneketlen zsákja. Gondolatban bármi könnyen megtörténhet, a Megszülethettél volna Csillája előtt is eleinte egyértelmű az anyaság képe. De számtalan esemény, váratlan fordulat és érzés bukkan fel, ami eltántorítja, vagy legalábbis megingatja a döntésében. Nem könnyű elszánnia magát, hogy átugorja ezt a szakadékot. Vagy találjon egy hidat, amin átkelhet a valóság partjára.
Ehhez a fajta lassú, mély hatású történetíráshoz milyen írásmód való?
Általában néhány hónap alatt elkészül egy könyv, majd pár hét szünet következik, hiszen el kell engedni a történetet, hogy helyet kaphasson egy újabb.
Mikor már monitorra vetem a sorokat – pontosabban papírra, mert a könyveim mindig papíron születnek, így sokkal jobban bele tudok merülni a történetbe – akkor már gyorsan haladok az írással. De a téma tervezésénél, és menet közben is, csak látszólag nem írok. Valójában akkor is ott járnak a gondolataim, ha egészen mással foglalkozom. Ilyenkor rendeződnek össze a képek, hangulatok. Egészen másként működik ez, mintha egy irodában dolgoznék nyolctól fél ötig, majd kihuny a számítógép és vége a munkaidőnek. Számomra ez nem elvégzendő feladat, hanem a létezés formája.
Mennyi van belőled Csillában a Megszülettél volna regényben?
Sok-sok személyiségvonás. Nem csak az alapkérdésre, a gyermekvállalás körüli töprengésre gondolok. Inkább arra az állandó útkeresésre, amit leginkább jellemzőnek érzek magamra. Hogy nem szabad beleragadni sem elvárásokba, sem szigorú elvekbe. A kérdőjeleket sokkal értékesebbnek tartom a pontoknál.
Fel- és megoldást kívánsz kínálni az olvasóknak, vagy merre vezeted őket?
Azt szeretném átadni nekik, hogy ne is várjanak határozott válaszokat, a könyv végén sem. Legalábbis tőlem ne, sokkal inkább önmaguktól. Nem céltáblát mutatnék nekik, csak kis irányjelzőket. Ha ezek felvillannak előttük, nem olyan ijesztőek a döntések. Ahogy Csilla fogalmazza meg a regényben: „…a kérdőjelek egyszerre lepottyantak, itt hevernek a padlón, átlépünk felettük észrevétlen. Mit is kerestek eddig az életemben? Talán nem voltak mégsem haszontalanok. Vezettek, húztak, dobáltak, hogy épp a megfelelő pillanatban szabaduljak meg tőlük. Mikor érzem, nincs szükségem rájuk többé.”
Hogy állsz a következő megjelenéssel?
Mindig jó néhány lépéssel megelőzöm az eseményeket, már két újabb regényemnek és egy verseskötetnek is elkészült a kézirata.
A napokban egyeztetünk a kiadóval, valószínű, hogy a Fiatalságra ítélve című regény lesz a következő. Szintén aktuális kérdést vet fel, vajon mi áll a hátterében a jelenségnek, hogy egyre jobban kapaszkodunk a szépség-fiatalság megőrzésébe, lehetőleg minél tovább. Nem a sokak által jól ismert sémákra gondolok, mint a média nyomása vagy a társadalmi elvárások. Sokkal inkább a lelki okok, az önmagunk elfogadása, a szeretet iránti vágy és a meg nem értettségből fakadó félelmek jelennek meg a főhős, Angéla sorsában. Bízom benne, hogy itt is magukra ismernek majd az olvasók.
Kibelbeck Mara
