„Végül is a fantasztikumon belül bármit csinálhatok, ha az olvasó megfogja a kezem és követ. Ez pedig rendkívül jó dolog, megvéd attól, hogy idővel ellaposodjanak a történeteim.” Az On Sai néven író Varga Beával Garamvölgyi Katalin beszélgetett.
Novellistaként indult, öt regény szerzője, 2015-ben a Magyar Könyvek Viadalán az év írónőjévé választották, a karácsonyra megjelent, Apa, randizhatok egy lovaggal? ifjúsági fantasyja hónapok óta második a kiadó top tízes eladási listáján. A neve Sai. On Sai. Hétköznapokon pedig Varga Bea névre hallgat, szerkesztő, mentor és az Aranymosás projekt vezetője.
Írókörös kezdés után ma már írótanfolyamot vezetsz. A kettő közt eltelt évek során változott a szöveghez való viszonyod?
Igen, elég sokat. Tizenkét éve ott álltam a másfél millió leütés hosszú első kötetemmel, tűnődve, hogy vajon mit kéne kiszedni belőle, majd a neten ráakadtam az éppen alakuló Írókörre. Akkoriban ösztönből írtam, és nem sok fogalmam volt a nyelvről, vagy épp a világteremtésről. Hosszú folyamat volt, mire megértettem, mi mitől működik, például mikor nem okoz a humorom stílustörést. Kezdtem részeiben is látni a szöveget, és kíváncsian játszottam vele. Ma már újra ösztönből írok, de már van mögötte egyfajta tudatosság is.
Módosultak a szakmai elképzeléseid is?
Nem volt elképzelésem a szakmáról. Aki nem irodalom szakot végez, vagy nem lóg együtt bölcsészekkel, az nem igen kerül bele a kortárs irodalomba. A szórakoztató irodalom meg kissé másképp szerveződik, de abban sem voltam benne. Én csak éltem az életem, és könyvtárak magányában arra vágyam, hogy erős, pontos mondataim legyenek, melyekkel élővé tehetem a történeteket. Nagyon közel akartam kerülni az olvasóhoz, mintha lelkem egy darabja ott ülne a fotel karfáján és duruzsolna. Hajdan ezt éreztem a kedvenc könyveimnél, és én is ezt akartam adni másnak.
Ma már számos szerzővel foglalkozol. Másképp látod az írókat, mint régen?
Bevallom, olvasóként nem érdekelt az író, csak a könyvre figyeltem. Mit adhatna többet, mint azt a kikristályosodott pillanatot, amit könyvbe zárt? Később találkoztam írókkal, de nem éreztem zavart áhítatot a „nagyok” felé, emberként láttam őket, voltak, akiket szerettem, voltak, akiket nem, de ez mindig különvált a regényeiktől. Szerkesztőként nagyon jó dolog, hogy a könyv és ember az agyam más-más rekeszében van, mert ha nem kedvelem az írót, akkor is könnyedén lektorálom a könyvét. Viszont íróként meg kellett tanulnom, hogy igen, idegen emberek odajönnek hozzám. Régen azt hittem, csak a szereplők, a történet, vagy épp a nyelvi humor lesz előtérben.
Ha már a nyelvet említed, mit gondolsz a nyelvhasználat változásáról folyó vitákról? Egyes nyelvészek szerint, ha nem is csökönyösen, de ragaszkodnunk kell a szabályokhoz, mások viszont úgy tartják: semmi nem helytelen forma, amit használnak.
Azt hiszem, ez olyan gumicsont nyelvész körökben, mint a sci-fiseknél, hogy pontosan mi a sci-fi. Köztes állásponton vagyok, a muszáj nekem sohasem lesz muszály, akkor sem, ha fél országban elterjed, de ettől még úgy vélem, hogy a nyelv élő, változó dolog, és folyamatosan megújul. Az ikes igék kikopása például nem zavar. Szerkesztéskor figyelek a jó alakra, de blogolás közben már nem érdekel, hogy „eszem vagy eszek”.
A sci-fi több szempontból eléggé sajátos terület. Van ezen belül férfi nyelv és női nyelv?
Hát, minden téren vannak erősen férfi, illetve női hangú írók, illetve léteznek azok, akik semleges hangon mesélnek. A hazai sci-fi kapcsán azért feltűnő, hogy férfias nyelvezet dominál, mert nehezen érvényesülnek a nők. A novellák szintjén inkább a nemtelen hangú nők tudnak publikálni, én is könnyen írok férfi E/1-et. Regényeket meg ritkán szoktak nőktől megjelentetni.
De szerintem nem a genderkérdések érdekesek igazán, hanem az, hogy a sci-finek van egy sajátos technikai-tudományos nyelvezete. Nekem a szüleim sci-fi olvasók voltak, így beleszülettem ebbe a rétegbe. Ha az ember tizenkét-tizennégy évesen kezdi olvasni, akkor még természetesnek veszi, hogy csak homályosan ért pár szót, és nem áll le a gravolift, nanotechnológia, mutagén szavaknál. Aztán a szövegkörnyezetből rájön a jelentésre, megszokja, és beépül a szókincsbe.
És ha később kezdi el olvasni?
Akkor már megesik, hogy zavaró a techno blabla, és leteszik a könyvet, főleg, ha a karakterek nem elég érdekesek. Pedig ezek az olvasók jó szövegértéssel rendelkeznek, és ilyen filmeket is szívesen néznek. A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik regényem nem csak azért sikeres, mert nagyon lendületes, hanem mert bár űrben játszódik, kevés benne a technikai kifejezés. Afféle „kapudrogként” szolgál, rengeteg visszajelzést kaptam, hogy sokaknak tényleg élete első sci-fi olvasmánya lett. Aztán elővették a Scart, amiben több ilyen kifejezés szerepel, és már értették, hogy nem baj, ha nem világos a szöveg, be kell fogadni, és pár fejezettel később természetessé válnak az új fogalmak.
A sci-fi most reneszánszát éli, főleg a moziban. Könyves fronton milyen a helyzet?
Kissé árnyaltabb a dolog. Amennyire én látom, idehaza a felnőtt sci-fi réteg elég markáns csoportnak tűnik, de valójában kevés emberről van szó, nem igazán erős vásárlóréteg. Egy-egy humorosabb könyv eljut szélesebb olvasóközönséghez, de nem ez a jellemző.
Ami sikeres, az a young adult irodalom sci-fi ága pl. Az éhezők viadala. Érdekesség, hogy a sci-fis keménymag szemében gyakran vörös posztó a YA irodalom. Szerintük árt a sci-finek, mert felhígítja. Hiányolják belőlük a tudományt.
Néha nekem is hiányzik a tudományos rész, pont ezért tavaly, amikor megírtam életem első YA fantasy regényét, szemérmetlenül beleraktam egy agykutató apát, aki olyan szavakkal dobálózik, hogy retikuláris rendszer, REM-fázis, szemipermeábilis hártya. Kicsit kockázatos volt, mert az Apa, randizhatok egy lovaggal? címmel egyszerű középkori romantikát vártak a fiatalok, de szerencsére jól sült el.
Az, hogy egy regény melyik kiadónál jelenik meg, befolyásolja egy adott könyv illetve szerző megítélését, sorsát?
Igen. Ha egy adott kiadó fősodrába tartozik a regény, akkor jó helyen van, de ha nem, akkor könnyen perifériára kerülhet a könyv. A borító, a fülszöveg stílusa, a kiadó kommunikációja mind-mind jelzés az olvasónak, és sok olvasó kiadókhoz kötődik.
Nekem először a Scar regényemet fogadta el a kiadóvezető, de vallási sci-fi sorozatot kiadni úgy, hogy a Könyvmolyképző női olvasórétege nem ismerte a nevemet, a Galaktikában megjelent novelláimat kedvelő férfiak pedig eleve előítélettel vannak az Alkonyatot megjelentető kiadó iránt… hát, jó eséllyel bukás lett volna.
Így megnéztük, milyen más regényeim vannak. A Calderonra esett a választás, mivel humoros írás. A kiadóvezető azt kérte, indítsak írós blogot. Ezen a könyv megjelenése előtt egy éven át novellák és regényrészletek futottak, szóval elég sok munka előzte meg a kiadást.
Mennyire lehet, vagy gonoszabban fogalmazva: mennyire érdemes több műfajban alkotni? Van átjárhatóság, vagy kényelmesebb és kifizetődőbb a skatulya?
A skatulya nagyon hamar kialakul. Az olvasók szeretnek hasonló hangulatot, hasonló típusú történeteket kapni a kedvenc írójuktól, és ezt a kiadók is támogatják, hiszen így lesznek nyereségesek a könyvek. Ha pedig öt-hat könyv után váltani akar a szerző, akkor az irgalmatlanul nehéz, vagy csak álnéven teheti, de az egyben egy új brand felépítését is kívánná.
Én szándékosan váltogatom kezdettől fogva a műfajokat. Ez persze okozhat némi csalódást az olvasónak, aki szegény humoros könyvet vár, majd kap egy olyat, ahol keresztényeket üldöznek az űrben. Viszont ha a világűr tágulhat, miért pont egy skatulya ne tágulhatna? Végül is a fantasztikumon belül bármit csinálhatok, ha az olvasó megfogja a kezem és követ. Ez pedig rendkívül jó dolog, megvéd attól, hogy idővel ellaposodjanak a történeteim.
Például a Szivárgó sötétség sorozatomban mind a négy szereplő másképp éli meg, hogy egy űrháborúba beleszól valami transzcendens, és hogy az entitások Istent és a Sátánt jelentik. A létkérdéseket mind a négy szereplő másképp éli meg. Vannak köztük üldözött keresztények, de telepata mentálok is. Az ötödik szereplő egy zseniális, fiatal császár, aki sakkjátszmaként kezeli az egészet, ahol a tét az emberiség szabadsága. A kalandok mentén azért ez is felmerül, hogy vajon lehet-e a jóért rosszat tenni? De persze én csak kérdéseket teszek fel. Aztán az olvasó eldönti, számára mi a jó válasz. Mindenesetre, ha dedikált könyvet szeretne, megtalál a Könyvfesztiválon április 23-án szombaton két helyszínen is: 13-14 óráig a B épület 30. standján, majd pedig 14-15 óra között a D épület 1-es pavilon.
Garamvölgyi Katalin
