100 éve, 1917. szeptember 4-én született Maléter Pál, az 1956-os forradalom egyik vértanúja.
Evangélikus családban született, apja az evangélikus jogakadémia tanára, majd a kollégium igazgatója volt. A gimnáziumi érettségi után négy szemesztert hallgatott az orvosi egyetemen Prágában, majd Budapestre költözött. Anyagi okok miatt megszakította tanulmányait, s mivel a katonai pálya mindig is vonzotta, önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1940 őszén fölvették a Ludovika Akadémiára. Szolgálatát hivatásos tisztként Kassán kezdte el. Mindenki pontos, szorgalmas, kötelességtudó katonának ismerte.
1944-ben a keleti frontra vezényelték, ahol megsebesült és szovjet hadifogságba esett. Lábadozása alatt meggyőződésévé vált, hogy hazáját a náci ellenséggel szemben védelmeznie kell, ezért felgyógyulás után önkéntes partizánakciókban vett részt a szovjetek oldalán. 1945 januárjában az Ideiglenes Kormány védelmére szervezett zászlóalj parancsnoka lett és belépett a Magyar Kommunista Pártba. Hitt egy demokratikusabb, szociálisan igazságosabb világ felépítésének lehetőségében.
Ugyanebben az évben feleségül vette Pausz Máriát, akitől három gyermeke született. A hadsereg többszöri átszervezése, az áthelyezések, a ludovikás múltja miatti feszültségek beárnyékolták magánéletét, aminek családja is kárát látta. 1954-ben elvált, majd másodszor is megnősült. Gyenes Juditot Kuthy Dezső evangélikus püspök áldásával titokban vezette oltárhoz, hiszen a kiszivárgó hír katonai pályafutásának végét jelentette volna.
1956 októbere a politikai ámítások miatt megrendülten, a leszerelés gondolatával kacérkodva, de magánéleti válságán túljutva köszöntött rá.
A forradalom kitörése után felettesei a Kilián laktanyában tartózkodó egyik egységének segítségére küldték. A civilekkel tárgyalva döbbent rá, hogy a felkelők nem ellenforradalmárok, hanem ugyanazt akarják, mint ő. Október 28-án csatlakozott a felkelőkhöz, a magas rangú katonatisztek közül elsőként. Számára a „magyar szocialista demokrácia” a belső rend, nyugalom, biztonság helyreállítását, a kül- és belpolitikai semlegességet, a hadsereg és a rendőrség ujjászervezését, a magyar állampolgárok törvény előtti egyenlőségét, alkotmányos alapon álló pártok munkájának engedélyezését, sajtó-, szólás- és gyülekezési szabadságot, a tagosítás megszüntetését jelentette.
November 1-jén Nagy Imre kinevezte a honvédelmi miniszter első helyettesévé, majd november 3-án honvédelmi miniszter lett. Az átalakult kormányban miniszterelnök és külügyminiszter Nagy Imre; államminiszterek: Tildy Zoltán, Kovács Béla, B. Szabó István (FKGP), Bibó István, Farkas Ferenc (Petőfi Párt), Kádár János, Losonczy Géza (MSZMP), Fischer József, Kelemen Gyula, Kéthly Anna (Szociáldemokrata Párt), valamint Maléter Pál mint honvédelmi miniszter lett. Az előző kormány valamennyi szakminiszterét felmentették.
Részt vett a szovjet hadsereg Magyarországról történő kivonásáról kezdett tárgyalásokon. November 3-án este a tököli szovjet bázison Szerov tábornok, a KGB vezetője letartóztatta. Miután Maléter Pált bebörtönözték, sokáig nem kapott hírt róla családja, az első beszélőre is csak letartóztatása után fél évvel került sor. „Nem szóltunk, fogtunk egymás kezét, néztünk egymásra” – idézte fel a börtönbeli találkozást 2015-ben Maléter Pál özvegye, Gyenes Judith, hozzátéve, „rengeteget jelentett ez a húsz perc”.
Nagy Imre és társai koncepciós perben a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével 1958. június 15-én szervezkedés kezdeményezése és vezetése, zendülés, valamint hazaárulás vádjával halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül.
Másnap hajnalban, 1958. június 16-án több társával együtt kivégezték. A bírósági ítéletet követően veszítették életüket: Nagy Imre, Maléter Pál; Gimes Miklós; Losonczy Géza és Szilágyi József. Gyenes Judith elmondta, sokáig semmilyen információt nem kapott férjéről, az a hír terjedt, hogy Maléter Pál a Bakonyban harcol katonáival; sokáig ebben reménykedett. A halálhírt nővére és sógora közölte vele 1958. június 17-én. „Némaság volt bennem, valami elakadt, rettenetes volt.”
Az 1956. november 4-ei agresszióban eltiport ország nem akarta elhinni, hogy a forradalom hőse meghalt, ezért fogságból való kiszabadulásáról hamarosan legendák születtek. Sokan hitték, hogy a felkelők élén a hegyekbe vonult, hogy megszervezze az ellenállást és megmentse a forradalmat.
Teljes rehabilitálása és ünnepélyes újratemetése – mártírtársaival együtt – csak a rendszerváltás küszöbén, 1989. június 16-án, sok tízezer ember jelenlétében történt meg. 1989. július 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette a törvénysértő vád alól. 1990. július 5-én vezérezredessé léptették elő. 2007 júniusától az újratemetés napját az Ötvenhatos Vértanúk Emléknapjának nevezzük.
