567 évvel ezelőtt, 1456. július 22-én született a nándorfehérvári diadal: Hunyadi János megsemmisítő vereséget mért a Bizáncot elfoglaló II. Mohamed szultán török hadaira, holott támadásuk elhárításához sem a magyar királytól, sem a magyar nagyuraktól nem kapott érdemi segítséget.
A győzelem bekerült a magyar hadtörténet és az európai történelem aranykönyvébe, de Hunyadi tragikus halála megakadályozta a katonai siker kihasználását: a szultán megvert hadseregét nem üldözték tovább, az Oszmán Birodalmat nem tették képtelenné későbbi, újabb európai hadjáratokra.
Adorján Andor írta 1912-ben megjelent „Nagy katonák” című könyvében:
„Hunyadi János lelke nagy erejével nemcsak, hogy megvédte a hazát, de úgyszólván Európa érdeklődésének és aggódásának középpontjává tette Magyarországot. Hunyadinak köszönhetjük, hogy az egész keresztény Európát áthatotta a szabad Magyarország szükségességének tudata.”
Az Oszmán Birodalom évszázadokon keresztül a szultáni Törökország hivatalos elnevezése volt. A XV-XVI. században alakult ki ázsiai, európai és észak-afrikai hódítások nyomán. A névadó, egyben a dinasztia megalapítója I. Oszmán volt. A birodalom csak a XVII. század végétől kezdte elveszíteni fokozatosan a meghódított területeket, majd 1918-ban, az első világháborúban elszenvedett vereségek következtében végleg felbomlott. Maga a török állam a XIII. század végén, a XIV. század elején jött létre Közép-Ázsiában.
Az egykori Nándorfehérvár ma Belgrád (Beograd), utóbbi elnevezés a „Fehérvár” délszláv megfelelője. A Nándor régi magyar személynév, jelentése „dunai bolgár”. A nándorfehérvári bánság a középkor végén Magyarország déli határvédelmi térségének részét képezte. A stratégiai elhelyezkedésű Nándorfehérvár 1427-től kapitány alá rendelődött, aki az 1490-es években báni címet viselt.
Hunyadi János az 1395 táján Magyarországra költözött Vajk havasalföldi bojár elsőszülött fia volt. Születési éve vitatott. Bandériumokban szolgált, majd 1430-ban Zsigmond király szolgálatába lépve elkísérte őt Olaszországba, Svájcba, Csehországba. Szörényi bán, erdélyi vajda, temesi ispán volt. A török fölött első két győzelmét 1442-ban aratta, 1443-ban Szófián át seregével eljutott a Balkán hegység hágóiig, de az 1444-es vesztes várnai csata után menekülni kényszerült.
1446. június 5-én – V. László kiskorúsága idején – kormányzóvá választották. Négy hónappal később árulás következtében elveszítette a rigómezei ütközetet. 1454 januárjában az országgyűlés új hadsereget állított fel, ennek élére főparancsnokként Hunyadi Jánost választották, aki 6 nemes, 6 főúr és 6 egyházi személy ellenőrzése alá került.
1454 októberében Krusevácnál szétverte Feriz bég seregét. Ez idő tájt már 100 000 harcosból álló hadsereg szervezésében és a törökök Európából való kiűzésében gondolkodott, de nem talált támogatásra. A török azonban megindult és ostrom alá vette Nándorfehérvárt.
Carvajal bíboros 1456. február 6-án az országgyűlésben keresztes hadjáratot hirdetett. V. László április elején elrendelte a nemesi felkelést, de sem a nemesek, sem a főúri bandériumok nem vonultak fel a vár megmentésére. Hunyadi azonnal Nándorfehérvárra sietett és felkészült a nehéz erőpróbára.
II. Mohamed 1456 június végén 150 000 főnyi török sereggel, 300 ágyúval és 200 hajóval érkezett Nándorfehérvár alá, és július 4-én megkezdte a vár ostromát. A magyar király már májusban Bécsbe szökött. Hunyadi körültekintően megszervezte a védelmet és az ellentámadást. Július 14-én áttörte a török hajóláncot, és megteremtette az összeköttetést az ostromlott várossal.
Július 21-én a török hadak elfoglalták Nándorfehérvárt, a várost, majd utolsó ostromra indultak a szétlőtt vár ellen, a rohamot azonban a védők visszaverték – erre a szakaszra esett Dugovics Titusz legendás hőstette, mely a magyar történelmi krónikákban több száz éven keresztül nem került említésre. -, majd július 22-én a keresztes seregek ellentámadásba mentek át, megverték az ostromlókat, s ezzel akkor megmentették Magyarországot s egyúttal Európát a török elözönléstől. III. Callixtus pápa ebből az alkalomból rendelte el a déli harangszót.
A nándorfehérvári vereség után a törökök közel hét évtizedig nem vállalkoztak hasonló arányú támadásra.
Hunyadi János legnagyobb diadalát ünnepelte, de a magyar táborban kitört – török eredetű – pestisjárvány következtében 1456. augusztus 11-én meghalt. Gyulafehérvárott a székesegyházban temették el, síremlékének egyes darabjai megmaradtak.
A már idézett Adorján Andor írta könyvében: „Az egész kereszténység nagy szomorúsággal fogadta a gyászhírt és a pápa keservesen megsiratta őt s fényes istentisztelettel adózott a római Szent Péter-egyházban a hős emlékezetének. Sőt maga a szultán is, amikor Hunyadi haláláról értesült, nemes megilletődéssel vett tudomást nagy ellensége kimúlásáról.”
Thuróczi János krónikája szerint: „Amikor Mahomet császár Hunyadi halálának hírét meghallotta, lehajtotta fejét, és sokáig hallgatott. Ezután azt mondta: ‘Ellenségem volt, mégis sajnálom halálát, mert Hunyadinak nem volt párja a fejedelmek között.'”
A magyar végvári vonal egyik kulcsának számító dunai vár végül is 1521-ben került csak török kézbe, elvesztése nagyban hozzájárult a középkori magyar királyság bukásához.
A nándorfehérvári csata után hét évtized telt el, amikor a II. Lajos magyar király, valamint Tomori Pál kalocsai érsek, alsó-magyarországi főkapitány vezette magyar sereg 1526. augusztus 29-én a Mohácstól délre elterülő síkon összemérte erejét a Szulejmán szultán vezette török hadakkal. Az oszmán lovasság a magyarok fölé kerekedett, a török ágyúállások előtt magukra maradt magyar gyalogosok mintegy tízezer halottat vesztettek, a király menekülés közben a Csele-patakba fulladt, hét püspök, közöttük Tomori Pál, valamint huszonnyolc főúr is a harctéren lelte halálát.
A szultán ezután, 1526. szeptember 11-én ellenállás nélkül birtokba vette Budát. Kétségessé vált, hogy a két világpolitikai tényező, a Habsburg és az Oszmán Birodalom közé ékelt Magyarország megőrizheti állami önállóságát és területi egységét.
