Amikor Raoul Wallenberget a Vörös Hadsereg 1945 januárjában letartóztatta Budapesten, 15 kg arany és ékszer volt a svéd diplomatánál – adta hírül pénteken a Svenska Dagbladet egy új Wallenberg-életrajzra hivatkozva.
A stockholmi újságnak a szerző, Bengt Jangfeldt elmondta: „Az oroszok minden bizonnyal abból indultak ki, hogy Raoul Wallenberg náci aranyat akart előlük elrejteni. A diplomata őrizetbe vételének magyarázata tehát meglehetősen banális lehet” – állítja az író.
Raoul Wallenberg az életét kockáztatta, majd áldozta azért, hogy zsidók tízezreit mentse meg egy gonosz ideológiától, és 1945-ben éppen ezen a napon, január 17-én „egy hasonlóan gonosz ideológia” képviselői rabolták el Budapesten – emlékezett a világszerte hősként tisztelt diplomatára a svéd külügyminiszter januárárban, a Wallenberg kiállítás megnyitóján.
Raoul Wallenberg 1944 nyarától budapesti svéd diplomataként sok ezer zsidót mentett meg a biztos haláltól, többek között svéd útlevelek kiadásával. Gyakorlati segítséget is nyújtott, élelmiszert, gyógyszert juttatott el a rászorulóknak.
A Budapestre bevonuló Vörös Hadsereg letartóztatta és a Szovjetunióba hurcolta, ahol hivatalos közlések szerint, de máig tisztázatlan körülmények között állítólag 1947-ben meghalt. Jangfeldt megjelenés előtt álló könyvében azt írja, hogy Wallenberg autójában rejtett el a zsidók által gondjaira bízott aranyat és ékszereket. Védencei értéktárgyait Svédországba akarta vinni, hogy ott biztonságba helyezze.
Ahogy Kati Marton Wallenberg című könyvében úgy fogalmazott, hogy a svéd diplomata története “egy figyelmeztető tanmese arról, hogy mi történik akkor, ha a gyűlöletet, amely a beszéddel kezdődik és aztán cselekvéssé fejlődik, nem fékezik meg”.
A svéd kormány 2012-t Wallenberg-évnek nyilvánította, a skandináv országban számos kiállítással és rendezvénnyel emlékeznek meg zsidómentő, emberbaráti tevékenységéről. Augusztus 4-én lesz az egykori diplomata születésének 100. évfordulója.