II. Miklóst, akinek uralkodása alatt felbomlott az orosz birodalom, félszeg, romantikus, visszahúzódó, ám időnként gőgös, önkényeskedő és hajthatatlan uralkodóként jellemzik ma a történészek.
A bolsevikok szemében II. Miklós gyengekezű cár volt, akinek nem csekély szerepe volt az általa irányított hatalmas oroszországi birodalom összeomlásában, aki sok vért ontott, aztán amint végetérta kommunizmus, az országban mártírként kezdték tisztelni.
1868. május 18-án született Carszkoje Szelóban az orosz történelem ellentmondásos megítélésű, tragikus sorsú alakja, Nyikolaj Alekszandrovics Romanov, trónra lépése után II. Miklós, apja III. Sándor cár, anyja az angol királyi családdal rokon Dagmar dán királyi hercegnő – azaz Marija Fjodorovna cárné – volt. A korszak fő ideológusának, Konsztantyin Pobedonoszcevnek az irányításával külön nevelői grémium gondoskodott arról, hogy minél nagyobb jártassága legyen a gimnáziumi tárgyakban, a jogi, közgazdasági és katonai tudományokban. Felkészítése természetesen a monarchia isteni eredete, a cári hatalom korlátlansága és sérthetetlensége szellemében történt. Vele szemben a számonkérés tiltott volt, így örök rejtély, hogy a cárevics milyen hatásfokkal tanulta meg a tananyagot.
Fényes intellektussal sem ifjúkorában, sem a későbbiekben nem tündökölt, egy visszaemlékezés szerint „egy jó családból való gárdaezredes átlagos képzettségével” rendelkezett.
A gimnáziumi tananyag, jogi és közgazdasági ismeretek elsajátítása után, 1884-ben katonai kiképzésre küldték a cári testőrséghez és öbbhónapos távol-keleti körutat tett. 1891-ben a Távol-Keleten tett utazása során Ocu városában egy fanatikus japán megsebesítette, innen eredt a japánok iránti ellenszenve. A félénk, reménytelenül romantikus alkatú Miklóst maga apja vezette be a nők kegyeibe, és mutatta be neki az orosz balett sztár balerináit. Ám mialatt szerelemre lobbant egy Matilda nevű balerina iránt, Viktória angol királynő unokája iránt is mély, megbonthatatlan szerelmet érzett. III. Sándor úgy vélte, az idő neki dolgozik, Miklósnak lesz ideje beleszoknia és beletanulnia a kormányzásba. Azonban tévedett, 49 éves korában vesegyulladás következtében elhunyt. A cár halála változásokat hozott a trónörökös magánéletében is, meg kellett házasodnia ahhoz, hogy a koronázás megtörténhessen.
Apja halála után, 1894-ben vette át az ügyek intézését, s még abban az évben kötött házasságot Alix (Anna Fjodorovna) hessen-darmstadti hercegnővel. Az új uralkodó 1896. május 26-án tartott, 100 millió rubelt felemésztő koronázását szörnyű tragédia árnyékolta be: több ezer ember taposta egymást halálra a Moszkva melletti Holdinka mezőn az ajándékokra
1896-ban orosz cár első ízben járt Franciaországban, erről Miklós így írt naplójában:
„Szeptember 25-én raktuk le annak a hídnak az alapkövét, amely édesapám nevét fogja viselni. Hármasban kimentünk Versailles-ba. Párizstól egészen Versailles-ig tömegek álltak az út mentén, majd’ leszakadt a karom a sok tisztelgéstől. Fél ötkor érkeztünk meg, végighajtattunk a szép parkon, megnéztük a szökőkutakat… A palota termei és szobái történelmi szempontból érdekesek.”
Az uralkodó szerepre nem teljesen felkészült Miklós magánemberként kedves, félszeg, uralkodóként azonban befolyásolható, sokszor gőgös és önkényeskedő volt. Belpolitikáját az erősödő forradalmi mozgalom elleni harc, külpolitikáját a hódításra, terjeszkedésre törekvés jellemezte, amellyel kétszer is háborúba sodorta birodalmát. Oroszország 1904-1905-ben a japánoktól elszenvedett megalázó vereség után elvesztette területeit Mandzsúriában és Szahalin déli részén. A cár leverte az 1905-1907-es forradalmat, s bár nem volt jelen a szentpétervári „véres vasárnap” eseményein, azt a közvélemény neki tulajdonította. Ferenc Ferdinánd meggyilkolása után Szerbia mellé állt, hogy a Balkánon nagyhatalmi pozíciót szerezzen, s országa felkészületlenül sodródott bele az első világháborúba.
Az emberként derék és tisztességes, de uralkodóként erélytelen II. Miklós cár felesége befolyása alatt állt, az idegen származású, érzelmileg labilis és elszigetelt, de erős akaratú és hatalomvágyó cárnő pedig szinte percek alatt a szuggesztív sztarec hatása alá került. Raszputyin máig tisztázatlan módon, de megnyugtató hatással volt a hemofíliás trónörökösre, akinek állapota látványosan javult. Az uralkodó Isten küldöttének tartotta és több alkalommal is barátjának nevezte, a cárnő hetente fogadta (a közhiedelemmel ellentétben azonban soha nem lett szeretője). Raszputyin vélhetőleg szintén őszintén tisztelte és szerette a cári párt, s figyelmeztette őket: a dinasztia és a cárevics sorsa megmásíthatatlanul összekapcsolódott vele.
Korabeli statisztikák bizonyítják, hogy II. Miklós uralkodásának több mint 22 éve alatt a birodalom lakossága 22 millió fővel gyarapodott. Abban az időben a Föld minden hetedik lakója orosz volt, ma csak minden ötvenedik az.
A háború borzalmai, az éhínség, a nyomor a cár ellen hangolta a népet. Az 1917-ben kitört polgári demokratikus forradalom hatására március 2-án lemondott trónjáról öccse javára, aki csak egy napig uralkodott. Az ideiglenes kormány élére Georgij Lvov herceget nevezte ki – ezzel gyakorlatilag kettős hatalom jött létre az országban. Miklóst március 8-án letartóztatták és családjával Carszkoje Szelóba, majd onnan „biztonsága érdekében” Tobolszkba, majd 1918 áprilisában, a bolsevikok győzelme után az Uralba, Jekatyerinburgba szállították őket.
A cárt, családját – az ötvenéves Miklóst, valamint tizenhárom esztendős fiát, Alekszejt, a korábbi cárevicsot és trónörököst, a negyvenhat esztendős Alekszandrát, a korábbi cárnét, valamint a lányait, a huszonkét éves Olgát, a huszonegy éves Tatjánát, a tizenkilenc éves Máriát és a tizenhét éves Anasztáziát – és a személyzet négy tagját 1918. július 16-áról július 17-ére virradóra az Ipateyev-ház pincéjében egy bolsevik-szovjet különítmény lemészárolta, a tetemeket elégették és a mocsárba dobták. A brutális kivégzéssel ért véget a Romanovok több mint 300 éves uralkodása Oroszországban.
Ugyanazon az éjszakán végeztek olyan bizalmasaikkal is, mint a hercegnők nevelője, a család orvosa, a komornyik – és a szakács.
A csontvázakat 1991-ben megtalálták és haláluk 80. évfordulóján a Romanov-dinasztia családi sírboltjában, a szentpétervári Péter-Pál erődben temették el. A cári család kivégzésének körülményeit azóta is vizsgálják, 2011-ben az Izvesztyija című orosz lapban Vlagyimir Szolovjov, a nyomozati bizottság adott üggyel foglalkozó nyomozója úgy nyilatkozott, hogy sem Lenin, sem Szverdlov nem adott utasítást a cári család meggyilkolására, számos vonatkozó feltételezés ellenére erre semmiféle bizonyíték nem került elő, sőt tudható, hogy Lenin mindent elkövetett a család biztonsága érdekében, és kizárt a szintén sokszor emlegetett rituális gyilkosság lehetősége is. Alekszej cárevics (trónörökös) és Marija nagyhercegnő földi maradványait 2007 júliusában találták meg Jekatyerinburg közelében: ezeket a mai napig a nyomozó szervek őrzik tárgyi bizonyítékként.
Az utolsó orosz cárt és családjának tagjait 2000-ben az orosz ortodox egyház nem kis vitát kiváltva – nem cárként, hanem egyszerű polgárként – kanonizálta, és II. Miklóst és családját ebben az évben szentté nyilvánították Oroszországban, ezért az ortodox hívők számára a csontok, ha azok minden kétséget kizáróan eredetinek bizonyulnak, ereklyéknek minősülnek.
