A reformkorban Pest fejlődése, gazdasági központtá válása, a forgalom növekedése halaszthatatlanná tette az állandó összeköttetés megteremtését a Duna két partja között. 180 éve, 1842. augusztus 24-én helyezte el József nádor a pest-budai Lánchíd alapkövét.
A „Dunától kettészakított haza s annak szívének összeforrasztását” Széchenyi István gróf szorgalmazta legjobban. A „legnagyobb magyart” személyes okok is késztették a Hídegylet 1832. évi megalapítására: 1820 telén a jégzajlás miatt nem tudott átkelni a folyón, egy hétig volt kénytelen Pesten vesztegelni, és lekéste apja temetését.
A megvalósítás azonban egyre késett, viták folytak arról, hogy boltozott kőhidat avagy kevés pillérű függesztett lánchidat építsenek-e, a hatóságok pedig attól tartottak, hogy a hídpillérek növelik az áradások és jégzajlások veszélyét.
Az országgyűlés az 1836. évi XXVI. törvénycikkben intézkedett „egy állandó hídnak Buda és Pest közötti építéséről”. A híd építése részvényes társaság feladata lett, a munkát Országos Küldöttség felügyelte. A testület elnöke, Széchenyi csak a görög származású Sina György bankár (róla mintázta Jókai Mór Az arany ember főhősét, Tímár Mihályt) anyagi és erkölcsi támogatását tudta a vállalkozáshoz megszerezni.
Sina hívta Pestre William Tierney Clark angol mérnököt, akinek Marlow-ban, a Temze fölött ma is álló lánchídját Széchenyi is megtekintette 1832-ben. Az angol mérnök három hídtervet mutatott be, ezek közül 1838-ban a mai Gresham-palota helyén állt neoklasszikus Nákó-ház vonalában épülő 380 méter hosszú, háromnyílású változatot fogadták el. A hely kiválasztása nem volt szerencsés, mert a híd Budán a Várhegynek szaladt, ezért kellett 1857-ben megépíteni az Alagutat.
A nemzet nevében József nádor, a részvénytársaság nevében Sina által aláírt szerződést az 1840. évi XXXIX. törvénycikk iktatta törvénybe. Ez kimondta, hogy a Lánchíd egymérföldes körzetében 90 évig újabb hidat nem lehet építeni, hogy az átkelésért mindenkinek hídvámot kell fizetnie, az így befolyt pénz pedig a részvénytársaságot illeti.
Ha ennek költségei megtérültek, és a híd állandó fenntartásához elegendő összeg összegyűlt, a híd a nemzet tulajdonába kerül és ingyenessé válik rajta az átkelés.
Az építkezés vezetésére a tervező névrokonát, Adam Clarkot kérték fel. Az alapozáshoz cölöpsorral védett ideiglenes földgátat használtak, a pillérek és a hídfők helyéről kikotorták a kavicsot, a közöket vízzáró agyaggal töltötték ki és leástak a teherbíró talajig.
Az első cölöpöt 1840. július 28-án verték le, az alapkövet a pesti hídfő alapgödrében 1842. augusztus 24-én tette le ünnepélyesen József nádor. A szlavóniai fenyőfából készült cölöpök leveréséhez darabonként 400 ütésre volt szükség, a munkával két év alatt végzett mintegy nyolcszáz munkás.
A pillérek, hídfalak 1847 júliusára elkészültek. A vasöntvényeket és a láncokat Angliából rendelték, a láncokat úszóállványokról, a parton elhelyezett gőzgép, csigasorok és görgők segítségével emelték helyükre. 1848. július 18-án az utolsó beemelendő elemet tartó csigasor vonólánca leszakadt, magával ragadva a munkahidat. A balesetben egy munkás meghalt, a munkát csónakból szemlélő Széchenyi maga is a Dunába esett, de ki tudott úszni a partra.
A még átadás előtt lévő hídon 1849. január 1-jén haladt át az első kocsi: Bónis Sámuel országos biztos Kossuth rendeletére a Szent Koronát menekítette Debrecenbe.
Néhány nappal később aztán a kereszttartókra fektetett fapallókon 70 ezer osztrák katona és 270 ágyú kelt át Pestre a hídon.
1849 májusában, Buda ostroma idején a Várat védelmező Hentzi tábornok utasítást adott a Lánchíd felrobbantására, de a tervről értesülő Adam Clark vízzel árasztatta el a híd legsebezhetőbb pontjának számító lánckamrákat. Ezután az útpályán helyeztek el lőporos hordókat, s amikor ezek felrobbantása a döntő honvédroham alatt nem sikerült, a halálosan megsebesült Hentzi helyére lépő Alnoch ezredes elkeseredésében közvetlen közelről dobta égő szivarját a lőporba. Ő életét vesztette, de a híd szerencsére csak kisebb károkat szenvedett.
A kijavított hidat 1849. november 20-án avatták fel. Az ünnepség a levert szabadságharc után komor hangulatban zajlott, hiszen a hidat megálmodó Széchenyi idegösszeomlása után már a döblingi elmegyógyintézet lakója volt, a hídon pedig elsőként a Magyarországot teljhatalommal kormányzó, az aradi vértanúkat kivégeztető, gyűlölt Julius von Haynau haladt át. Másnaptól mindenki használhatta a hidat, aki megfizette a hídvámot.
A felhajtókat 1850 óta őrzi a Marschalkó János által faragott négy kőoroszlán, amelyeknek a városi legendával ellentétben igenis van nyelvük.
Az 1870-ben az állam tulajdonába került Lánchíd az 1873-ban egyesített Budapest és az egész ország jelképe lett, átadásának fél évszázados jubileumán kapta a Széchenyi Lánchíd nevet. Az 1913-15-ben megújított hidat és pesti lánckamráját a második világháború végén, 1945. január 18-án a visszavonuló németek felrobbantották. Az 1948-49-es újjáépítés során a pillérek kapuzatait kibővítették, a hídfőket kiszélesítették, a vámszedő házakat elbontották, a budai hídfőbe a villamos-aluljáró mellé gyalogos-aluljárót, a pesti hídfőbe villamos-aluljárót építettek. Az újjáépített hidat 1949. november 20-án, száz évvel az első hídavatás után adták át ünnepélyesen, Rákosi Mátyás jelenlétében.
A főváros első állandó hídját 1973-ban, majd 1986 és 1988 között újították fel, akkor új díszvilágítást is kapott. Azóta újabb műemléki felújítása vált szükségessé, a munkálatok a tervek szerint Budapest 150. születésnapjára, 2023-ra fejeződnek be.
