„Sokan azt gondolják: Magyarország – volt;- én azt szeretném hinni: lesz!” 230 éve született Bécsben gróf Széchenyi István, „a legnagyobb magyar”, a reformkor kiemelkedő egyénisége.
Gróf Széchenyi István 1791. szeptember 21-én született Bécsben. Apja Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója, anyja Festetics Julianna, a Georgikont alapító Festetics György húga volt. Az ifjú gróf, aki nevét apjától eltérően középen e-vel írta, a soproni bencésekhez és a pesti piaristákhoz járt középiskolába, majd 1807-1808-ban filozófiát tanult a szombathelyi akadémián.
Az 1809-es nemesi felkelés idején bevonult katonának, s a vezérkarhoz osztották be. Részt vett a Napóleon elleni győri csatában: éjjel csónakon átkelt a Dunán, s a francia állásokon át vitt jelentést a főhadiszállásra, amiért kitüntették. 1813-ban Schwarzenberg Károly fővezér futártisztjeként részt vett a „népek csatájában” Lipcsénél. Jelen volt a Napóleon utáni Európa arculatát évtizedekre megszabó 1815-ös bécsi kongresszuson, majd bejárta Nyugat-Európát, Török-, Görögországot, Máltát és Szicíliát. Barátja lett Wesselényi Miklós, aki főleg hazafiúi szemléletére hatott, vele ment újra Franciaországba és Angliába.
Széchenyi rengeteget olvasott, sikertelen szerelmei sokszor kétségbeesésbe kergették. 1824-ben beleszeretett Zichy Károlyné Seilern Crescentiába, akit annak 1834-es megözvegyülése után feleségül vett; kapcsolatuk erősen hatott közéleti tevékenységére. Széchenyi külföldi tapasztalatai alapján a hazai elmaradott állapotokon kívánt változtatni, ehhez a nagybirtokosok támogatását kereste. 1822-ben meghonosította a lóversenyeket, és létrehozta a Lótenyésztő Egyesületet. Felsőbüki Nagy Pál javaslatához csatlakozva, 1825-ben egy évi jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására ajánlotta fel. Ő volt az első, aki magyarul szólalt fel a főrendiházban, és 1827-ben megalapította a Nemzeti Kaszinót. Politikai fellépései miatt összetűzött feljebbvalóival, s leköszönt kapitányi rangjáról.
„Nincs nagyobb bűn, mint másokat vezetni, másoknak parancsolni, másokon uralkodni akarni – ahhoz való tulajdon és talentum nélkül.”
Első könyve, a Lovakrúl 1828-ban jelent meg, a második, a Hitel 1830-ban, és a kibontakozó magyar reformmozgalom programja lett. Ebben feltárta a tőke szerepét a földbirtok modernizálásában, és a hitelviszonyok megjavítását követelte. (Nemesember nem kaphatott hitelt, mert az ősiség akadályozta birtokai szabad adás-vételét.) Világ című 1831-es művében kifejtette: a vagyonosodáshoz, szellemi haladáshoz polgári szabadság kell, ezt a jobbágyrendszer és a nemesi jogok fékezik. A Stádiumban követeléseit tizenkét pontba foglalta, ezek a nemzeti pénzalap növelésére, a földesúr-jobbágy viszonyra, a közlekedés fejlesztésére, a kereskedelmet gátló monopóliumok eltörlésére, a közös adózásra vonatkoztak. A cenzúra e könyv kiadását megtiltotta, ezért külföldön nyomtatta ki, és illegálisan hozták haza. A közigazgatásról, a magyar nyelvről és a nyilvánosságról szóló javaslatait Hunnia című művében fejtette ki, ez csak 1858-ban jelent meg.
Széchenyi hívta életre a dunai gőzhajózást, megalapította az Óbudai hajógyárat, létrehozta a téli kikötőt. 1835-37 közt királyi biztosként irányította az Al-Duna szabályozását, sürgette a Duna-Tisza-csatorna megépítését. Állandó Duna-híd építése érdekében indított mozgalmat, a két Clarkkal (a terveket készítő Tierney-vel és a kivitelezést irányító Adammel) megépíttette a Lánchidat, ahol a kiváltságos nemesség először fizetett hídvámot. Bankot, gyárakat alapított, támogatta a magyar színház ügyét, ösztönözte a bortermelést és a selyemhernyó-tenyésztést. A Szépészeti Bizottmányban végzett munkájával fővárossá akarta tenni Pest-Budát. Az 1840-es évek nagy sikere a balatoni gőzhajózás életre keltése és a Tisza-szabályozás volt. 1845-ben a Helytartótanács Közlekedési Bizottsága elnöke lett, 1846-ban mozgalmat indított a budai Alagút ügyében.
Erre az időre tehetők ellentétei Kossuth Lajossal: 1841-ben, Kelet népe című írásában már izgatással vádolta, s támadta kezdeményezéseit (a Védegyletet és a Magyar Kereskedelmi Társaságot), mivel attól tartott, hogy ezek összeütközést provokálnak Béccsel. Ellensúlyozandó Kossuth szerepét, 1847-ben mosoni követ lett, s nagyszabású közlekedési tervet nyújtott be az országgyűlésnek.
Az 1848-as forradalmat örömmel fogadta, s miután az uralkodó szentesítette a polgári átalakulást, a Batthyány-kormány közlekedési és közmunkaügyi minisztere lett. Az udvarral egyre fokozódó ellentétek azonban megviselték idegeit, s orvosa 1848 szeptemberében ideggyógyintézetbe küldte. Széchenyi útközben megszökve a Dunába akart ugrani, így erővel vitték Döblingbe, ahol nyugtalansága egy idő után fásultságba csapott át.
1856-ban kezdett ismét dolgozni, a következő évben írott Nagy Szatírában az abszolutizmust mutatta be. A Bach-rendszert kíméletlenül kigúnyoló, nevetségessé tevő Ein Blick auf den anonymen Rückblick (Egy pillantás a névtelenül megjelent Visszapillantásra) című, 1859-ben Londonban név nélkül kiadott röpirata miatt rendőri felügyelet alá helyezték. A rendőrség többször zaklatta Döblingben, s Széchenyi 1860. április 8-án öngyilkos lett.
Hazaszeretete, hite a haladásban, áldozatkészsége, akaratereje, harca a reformokért, alkotó szenvedélye, gyakorlati munkássága történelmünk kiemelkedő személyiségévé tette. „Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élte kincsét, ámbár napja múl” – írta róla Arany János.
