75 éve, 1941. december 5-én a második világháborúban, a hadtörténet egyik legnagyobb erőkkel vívott ütközetében a Vörös Hadsereg első ellentámadása visszaszorította a németeket a szovjet főváros alól.
A náci Harmadik Birodalom 1941. június 22-én hadüzenet nélkül lerohanta a Szovjetuniót. A támadás felkészületlenül érte a szovjet katonai és politikai vezetést, a német hadigépezet szinte akadálytalanul robogott előre a Barents-tengertől a Fekete-tengerig elterülő óriási térségben. Alig több mint egy hónap alatt a németek elfoglalták a Baltikumot, Belorussziát, Ukrajnát, s több százezer hadifoglyot ejtettek.
Hitler az elsődleges katonai és politikai célpont, a szovjet főváros bevételét a Fedor von Bock tábornagy vezette „Közép” hadseregcsoportra bízta. A „Tájfun” hadműveletben két erős páncélos csoport északról és délről karolta volna át Moszkvát, míg a harmadik frontális támadást indít. A Vörös Hadsereg Zsukov marsall irányítása alatt három lépcsőből álló védelmet épített ki, a munkálatokra a lakosságot is kivezényelték. A frontvárossá vált Moszkvában szükségállapotot vezettek be, megindult az evakuálás és a menekültáradat kelet felé.
Az október 2-án kezdődött német offenzíva az esőzések miatt a hónap közepén beleragadt a sárba, a Moszkvát övező óriási erdőségek néhány járható útját viszonylag kis erőkkel is védeni lehetett. Egy szakíró hasonlata szerint a szembenálló felek két megrokkant bokszolóra hasonlítottak, akik rohamosan veszítettek erejükből, s bár álltak még a talpukon, nem tudtak komoly kárt tenni egymásban. Sztálin 1941. november 7-én megrendeztette a Vörös-téren a hagyományos moszkvai díszszemlét, ahonnan a csapatok egyenesen a frontra vonultak – döntése hatalmas mértékben emelte a harci morált a fronton és a hátországban is.
November közepén a fagyok beköszönte után a német hadigépezet ismét mozgásba lendült, de újabb gondokkal szembesült. A téli öltözet hiányában katonák tízezrei fagytak meg, a tankok és a repülőgépek sorra meghibásodtak a fogcsikorgató hidegben, miközben a Szovjetunió ázsiai részéből folyamatosan érkeztek a friss, jól felszerelt szovjet csapatok Moszkva térségébe. A Közép Hadseregcsoport óriási áldozatok árán nyomult előre, december 2-án egy kisebb egység elérte a Moszkvától nyolc kilométerre fekvő Himkit, de ennél közelebb nem jutott. December 5-én a hadművelet a szó szoros értelmében befagyott, a hőmérő mínusz 36 Celsius fokot mutatott.
Még aznap megindult a szovjet ellentámadás, amely a németeket teljesen váratlanul érte: hírszerzésük úgy becsülte, hogy a kivérzett Vörös Hadsereg legfeljebb állásainak tartására képes. Bár a szembenálló erők nagysága szinte egyenlő volt (több mint egymillió katona mindkét oldalon), a Szibériából és a Távol-Keletről érkezett friss hadosztályok a kritikus pontokon kétszeres létszámfölényben voltak. Hiába tiltotta meg Hitler a visszavonulást, mire egy hónappal később megállították a szovjet offenzívát, a Wehrmachtot vonalai 100-200 kilométerrel hátrébb húzódtak. A Führer 35 tábornokát váltotta le, köztük von Bockot, de Moszkva elfoglalásának esélye végleg tovatűnt.
A hadtörténet egyik legnagyobb erőkkel vívott ütközetében a németek vesztesége a becslések szerint mintegy 250-400 ezer fő, a szovjet oldalon mintegy 600 ezer ember volt. A moszkvai csata fordulópontot jelentett a második világháború történetében, szétfoszlatta a náci Wehrmacht legyőzhetetlenségébe vetett hitet.
