790 éve, 1227. augusztus 18-án halt meg Dzsingisz kán, a mongol birodalom összekovácsolója, a világtörténelem egyik legnagyobb hódítója.
Dzsingisz kán mongol nagykán és katonai vezető volt (1162-1227), két évtizedes uralkodása alatt létrehozta a földkerekség addigi legnagyobb birodalmát: egyesítette a mongol törzseket, és megalapította a Mongol Birodalmat, elfoglalva Ázsia legnagyobb részét, beleértve Kínát, Oroszországot, Perzsiát, a Közel-Keletet és Kelet-Európát is. Ez volt a világtörténelem legnagyobb összefüggő területű birodalma. Régóta kutatják a kán sikerének titkát, hiszen huszonöt év alatt nagyobb területet vont uralma alá, mint a Római Birodalom négy évszázad alatt. A legújabb, Mongóliában előkerült leletek megváltoztathatják a nagykán hódításairól vallott nézeteket – írja egy 2012-s cikk a Science Magazine-ban. A kutatók ősi lávafolyamban megőrződött faanyag alapján egészen Kr.u. 657-ig tudták visszavezetni az éghajlat változásait Mongóliában. Az évgyűrűk az 1200-as években rendkívül szélesek voltak, ami bőséges csapadékra utal. A sok eső nemcsak a fáknak kedvezett, hanem Mongólia pusztái zöldellő legelővé válhattak, bőséggel ellátva élelemmel az előretörő hadsereg sok ezer lovát, valamint a harcosok élelmezésére szolgáló jószágot.
Életének első szakaszáról igen keveset tudunk. Valószínűleg 1155 és 1162 között született Temüdzsin néven az Onon folyó mentén. A mongol pusztát ekkoriban számtalan egymással vetélkedő törzs népesítette be, mindennapos volt a fosztogatás és háború, szövetségek születtek és bomlottak fel. Apját, aki egy kisebb nemzetség élén állt, ellenségei megmérgezték, ezután alárendeltjei fellázadtak és a 13 éves Temüdzsin anyjával és testvéreivel menekülni kényszerült. Bujkálás, nélkülözés közepette élt, egyszer még fogságba is esett, de sikerült megszöknie (később elrabolt feleségét is élete kockáztatásával szabadította ki).
Temüdzsin éles eszű és erős akaratú vezetővé vált, 27 évesen saját törzset szervezett, és kihasználva ellenfelei ellentéteit, sorra leszámolt velük. 1206-ban a törzsi és nemzetségi vezetők nagykánná választották és felvette a Dzsingisz nevet (jelentése ma sem teljesen tisztázott, valószínűleg „Tenger népet egyesítő”).
Az új vezér az addig egymással civakodó mongolokat egységes birodalomba egyesítette és külső, zsákmányszerző hadjáratokra vezette. Néhány év alatt meghódította szomszédait, Észak-Kínát, majd megindult nyugatra. Seregei elözönlötték a hatalmas muzulmán hvárezmi emirátust, elpusztították a virágzó Szamarkandot és Buharát, 1222-ben elsöpörték az orosz hadakat. V. G. Jan Dzsingisz kánról írt kötete betekintést enged, ahogy a mongol horda végigvonul Kelet-Európán, nyomában vér, könny, pusztulás. Hiába minden hősiesség, elszántság, egymás után lángol fel a halotti máglyák tüze az elfoglalt városok és falvak romjai felett.
Dzsingisz kán szigorú katonai rendszert hozott létre. Seregét nem századra, ezredre, hanem tízezredekre (tümen), ezredekre, századokra osztotta, a tümenek és az ezredek élére kipróbált, tehetséges és hozzá hű hadvezéreket nevezett ki. Ha egyetlen katona nem teljesítette a parancsot, mind a tízet kivégezték. Ennek eredményeképpen rendkívül fegyelmezett hadsereg alakult ki. A leigázott katonákat pedig szétszórta a mongol egységekbe. Saját emberei védelmére sokszor a meghódolt népek katonáit küldte martalékul. Nagyon jó taktikát követett, amikor az ellenség már elég vereséget szenvedett, akkor jöttek a mongolok. A hagyományos pusztai harcmodor mellett a mongolok – a köztudatban meggyökeresedett ismeretekkel szemben – képesek voltak „gépesített” várostromra is, a mozgékony seregben a hadifegyelem még a zsákmány elosztására is kiterjedt.
Trónra léptekor törvénykönyvet adott ki, ebben szigorúan büntette az emberölést, a házasságtörést és a parancsmegtagadást, és engedélyezte a szabad vallásgyakorlatot. Birodalma hatalmas területén utakat és hidakat építtetett, postaszolgálatot hozott létre, bevezette az írásbeliséget. A vaskézzel fenntartott béke élénkítette a kereskedelmet, elősegítette a kulturális javak cseréjét és növelte a kincstár bevételeit. A nagykánnak legalább ötszáz felesége és még több gyermeke volt, a politikában azonban csak első feleségétől született négy fia játszott szerepet.
Dzsingisz kán 1227. augusztus 18-án, hadjárat közben halt meg. A holttestet visszavitték Mongóliába (útközben mindenkivel végeztek, akivel találkoztak), sírján a földet tízezer ló taposta le, majd fűvel ültették be, azután a sír építőit és a temetés résztvevőit is leölték – a helyet azóta is sikertelenül keresik a kincsvadászok. Dzsingisz még halála előtt fiai között osztotta fel birodalmát, amely legnagyobb kiterjedését 1263-ban a Kínát is meghódító Kubiláj kán alatt érte el. A világtörténelem legnagyobb, 33 millió négyzetkilométer területű összefüggő birodalma a XIV. század közepére szétesett.
Dzsingisz kán a történelem egyik legvitatottabb személyisége, a történelem halhatatlan alakja, aki egyszerre él istencsapásként, hősként, géniuszként és félistenként az emberek tudatában. Neve a köztudatban (nem ok nélkül) egyenértékű a vérengzéssel, a rombolással, a vandalizmussal. A közép-ázsiai muzulmánok, az oroszok vagy éppenséggel Európa népei a könyörtelen hadvezért, embermilliók brutális gyilkosát látják benne – hiszen az általa létrehozott gyilkológépezet soha nem látott méretű pusztítást vitt végbe a Csendes-óceántól egészen Magyarország nyugati határáig. A mongol hadaktól elszenvedett 1241-es katasztrofális vereség a magyar történelem legsötétebb fejezetei közé tartozik. Ugyanakkor kiváló államszervező, nagy politikus és hadvezér volt, akit Mongóliában nemzeti hősként tisztelnek, nevének pozitív csengése van Törökországban sőt Kínában is, a kínaiak dinasztialapítót látnak benne, a buddhista egyház pedig a bódhiszattvák, a megvilágosodottak között tartja számon.
