Nyolcszáz év távlatából is ellentmondásos alakja II. András, az Árpád-házi király, aki egyszerre volt nagyratörő hadvezér, bőkezű adományozó és kényszerű engedményekkel élő uralkodó. 790 éve halt meg II. András Árpád-házi magyar király, III. Béla fia.
II. András nevéhez fűződik az Aranybulla kiadása, a szászok kiváltságlevele és a Szentföldre vezetett keresztes hadjárat, de politikája sokszor megosztotta kortársait – s még fia, IV. Béla is szembehelyezkedett vele.
III. Béla két fiúgyermeket hagyott maga után, akik között azonnal megindult a szokásos vetélkedés a fő hatalomért. Előbb az idősebb fiú, Imre (l 196-1204) fejére került a korona, akit néhány hónapra gyermeke, III. László (1204-1205) váltott a trónon. Ezt követően Béla kisebbik fia, II. András (1205-1235) lett az ország királya, aki 30 éves uralkodása alatt folytatta apja nagyratörő külpolitikáját, és ugyanakkor mélyreható belső reformokat vezetett be.
1205. május 29-én lépett trónra, miután vagy egy évtizedig hadakozott bátyjával, Imrével a főhatalomért. Három felesége közül az első volt az 1213. szeptember 28-án szerencsétlen véget ért meráni Gertrúd. A „meráni királynénak” nagy befolyása volt férjére, környezetének tagjai fontos tisztségeket töltöttek be az udvarban. András ösztönözte a németek betelepítését, és féktelen birtokadományozásba kezdett. Politikája az 1210-es évek elejére mély válságot idézett elő, az elégedetlen bárók András halicsi hadjárata idején meggyilkolták a királynét.
A költséges hadjáratok mellett a kincstár kiürüléséhez más is hozzájárult: II. András bőkezű birtokadományozási politikája. Bár a jutalmazás eme eszközével elődei is éltek, András mindegyikükön túltett. „Nemcsak a lakatlan erdőségeket osztotta szét hívei és megbékíteni kívánt ellenfelei között, hanem a királyi hatalom alapjául szolgáló udvarházak és várispánságok földjeihez is hozzányúlt.”
Az állandó hadakozás igen jelentős emberi és anyagi erőforrásokat igényelt. A szentföldi hadjárat anyagi fedezetének a biztosítása érdekében a király Szent István feleségének, Gizellának Veszprémben őrzött ékköves koronáját is áruba bocsátotta. Hazatérése után ő maga így jellemezte az ország helyzetét az új pápának, III. Honoriusnak küldött levelében: „amikor Magyarországba visszaérkeztünk, nem Magyarországot, hanem egy elgyötört, feldúlt és minden kincstári jövedelméből kifosztott [országot] találtunk, úgy hogy sem adósságunkat, amelybe zarándoklatunk kevert bennünket, megfizetni, sem országunkat előbbi állapotába visszaállítani még tizenöt esztendő alatt sem tudjuk.”39
A hatalmában meggyengült király hazatérve csak korlátozott megtorlással élhetett. 1217-18-ban keresztes hadjáratot vezetett, de csak nagy halom ereklyét és a „Jeruzsálem királya” címet hozta haza. Az országban közben egyre nőtt az anarchia, a háborúk szétzilálták a pénzügyeket, megrendítették a központi hatalom gazdasági bázisát.
1222-ben András kénytelen volt kiadni nevezetes, a szerviensek követeléseit elismerő Aranybulláját. Két évvel később az Andreanumban, a világ első etnikai alapú kiváltságlevelében az erdélyi szászoknak biztosított önrendelkezést. Az egyházzal szemben is alulmaradt: előbb törölnie kellett az Aranybulla egyházra nézve sérelmes pontjait, 1232-ben pedig, miután az ország egyházi átok alá került, pecsétjével hitelesítette az egyházi nagybirtok követeléseit tartalmazó beregi egyezményt.
II. András politikáját nemcsak alattvalóinak egy része, hanem saját fia és utóda, IV. Béla (1235-1270) is ellenezte. Trónra lépése után ezért megkísérelte az eladományozott birtokok egy részének visszaszerzését, valamint a vármegyék és a várispánságok újjászervezését. Az uralkodói tekintély helyreállítása érdekében börtönbe vetette, megvakíttatta, száműzte vagy egyszerűen csak megfosztotta hivataluktól apja híveit, s elrendelte, hogy a világi főméltóságoknak a továbbiakban állva kell részt venniük a királyi tanács ülésein. A bárók székeit – jelképesen – elégettette.
Utolsó éveiben családi tragédiák sújtották: egymás után vesztette el gyermekeit, 1233-ban meghalt második felesége, Courtenay Jolán (lányuk, Magyarországi Jolán I. Jakab aragóniai király felesége volt). 1234-ben újra megnősült, Estei Beatrixot vette feleségül. Váratlanul halt meg 1235-ben, az egresi cisztercita monostorba temették el.
A krónikások szerint a király lovagi erényeket csillogtató, lakomákban kedvét lelő vérbő uralkodó volt, aki a hadjáratokban érezte igazán elemében magát. A Gertrúddal kötött házasságából öt gyermeke született, akik közül Erzsébetet, IV. Lajos türingiai őrgróf feleségét IX. Gergely pápa 1235-ben szentté avatta. Szobra ott áll a Hősök terén, a Millenniumi emlékmű oszlopcsarnokában. 2019-ben felavatták az észak-izraeli Miliyában az emlékművét, keresztes hadjáratának nyolcszázadik évfordulója alkalmából.
*** 2019-ben a bánsági Egresen (Igris) végzett ásatások során a kutatók feltételezhetően megtalálták annak a két sírépítménynek az alapját, amelyben egykor II. András magyar királyt, és második feleségét, a konstantinápolyi császárlányt, Courtenay Jolántát temették el.
