A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum). Sokfelé néphit, népszokás kapcsolódott a húsvét ünnepléséhez, a szentelt ételek fogyasztásához, a tojáshoz, a tavasz üdvözléséhez.
Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 17-én és 18-án ünnepli a nyugati keresztény egyház.
A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelyet a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon (március 22. és április 25. között) tartanak.
A kereszténység fő ünnepe az ószövetségi pászka (héberül pészach, latinul pascha) ünnepéből nőtt ki. Ennek az előképnek – a keresztény tanítás szerinti – beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre: a Názáreti Jézust közvetlenül a zsidó húsvét előtt (valószínűleg i.sz. 30. április 7-én) Poncius Pilátus halálra ítélte, keresztre feszítették (nagypénteken), és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
A keresztény vallási előírások szerint Krisztus feltámadásának ünnepét böjti időszak készíti elő a hamvazószerdától nagyszombatig tartó negyven napon. A húsvéti ünnep központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája (latinul vigilia paschalis), más néven húsvét éjszakája szertartása. Az ünneplés tárgya a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és halál fölött, ebben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadt Üdvözítőt, mint a világ világosságát jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak.
A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri szabadtéri ünnepi misén zarándokok százezrei előtt mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és „Urbi et orbi” (a városhoz – Rómához – és a világhoz intézett) apostoli áldását. A katolikus egyházfő számos nyelven köszönti a világ legkülönbözőbb országaiból összesereglett híveket, magyarul a következő üdvözletet szokta mondani „Krisztus feltámadott, Alleluja”.
A húsvét elnevezés a böjti időszak megszűntére utal, tehát ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek megáldása, amely az utolsó vacsorára és Jézus csodálatos kenyérszaporítására emlékeztet.
Bárányhúst vagy helyette sonkát, kalácsot, tojást, sok helyen bort, más ételeket is visznek ilyenkor a templomba szentelésre, a jellegzetes húsvéti ételeknek szimbolikus jelentésük van. (A bárány Jézus életáldozatának jelképe, a kalács Jézus feltámadására utal, aki megjelent tanítványainak, a kenyeret megáldotta és tanítványaival evett.)
Sokfelé néphit, népszokás kapcsolódott a húsvét ünnepléséhez, a szentelt ételek fogyasztásához, a tojáshoz, a tavasz üdvözléséhez. A középkorban elterjedt volt a feltámadást a szabadban megjelenítő dramatikus vallási játék. Még a múlt század első felében is létezett a Jézus-keresés, szentsír-keresés szokása.
E naphoz kapcsolódik a bibliai eredetű Emmausz-járás (Jézus feltámadása után az Emmauszba vezető úton megjelent két tanítványának) szokása, amely elsősorban a baranyai németek körében őrzött hagyomány.
Húsvéthétfőhöz fűződnek a legismertebb népszokások – a locsolás és ennek jutalmául a festett, piros vagy hímes tojás ajándékozása. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl – a többi jelképhez hasonlóan – a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a közelmúlt „terméke”.
A keresztény hagyomány a húsvéti locsolást a keresztelésre vezeti vissza, amely hajdan vízbemerítéssel, leöntéssel történt. Más magyarázat szerint ez a mulatság a vidámság túlcsordulásának jeleként került a húsvéti szokások közé.
