Húsvét nemcsak a keresztény egyházak legnagyobb ünnepe, hanem régi szokások őrzője is. A húsvét ünnepének időpontja a tavasz kezdetétől és a holdtöltétől függ. A 325-ben tartott niceai zsinat óta a húsvétot a tavaszi holdtölte utáni első vasárnap ünneplik.
A kereszténység húsvét vasárnapot megelőzően, nagycsütörtökön, nagypénteken és nagyszombaton (liturgikus nevén: triduum pascale) emlékezik meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és feltámadásáról. Az ősegyházban a nagyszombati körmenetet éjszaka tartották. A liturgia ezekkel a szavakkal kezdődik: „Lumen Christi”, Krisztus világossága – emlékeztetöül Krisztus szavaira, hogy „Én vagyok a világ világossága”. Húsvét vasárnapnak eredtileg nem volt külön liturgiája, mivel a nagyszombat esti szertartás az éjszakába nyúlt.
A húsvét keresztény ünnepével évszázadok óta különféle – részben pogány eredetű – szokások kapcsolódnak össze. Festett tojások ajándékozása például egészen az egyiptomi fáraók és a perzsa nagykirályok koráig nyúlik vissza. A nyúl már az egyiptomi mitológiában is felbukkant.
A tojás régi szimbóluma a termékenységnek, az élet és a létezés eredetét fejezi ki.
Már ötezer évvel Krisztus előtt tarkára festett tojásokat fogyasztottak a tavaszünnepen. Egészen a XV. századig „húsvéti tojás” alatt „húsvétig teljesítendő tojás-kamatot” értettek. A mai értelemben a tojás XVI. század óta tartozik a húsvéti ünnephez. Ugyanis a nagycsütörtökön, vagy nagypénteken tojt tojásnak a néphit bajtól védelmező, áldásos hatást tulajdonított. Díszített tojásokról első ízben 1615-ben történt említés.
Egészen a VII. századig vezethető vissza az ételek húsvéti megáldása. A húsvéti gyertya, mint az ünnepi szertartás fontos kelléke, először 384-ben jelent meg az itáliai Piacenzában. A feltámadt Krisztusnak ez a jelképe az évszázadok során öltötte magára mai alakját és – rajta a viaszból alkotott kereszttel, valamint az abécé első és utolsó betűjével (alfa és omega) – Krisztus mennybemenetele napjáig, Áldozócsütörtökig áll ott az oltárok mellett.
A gyerekek kedvence a húsvéti nyuszi, amely ugyancsak a termékenység szimbóluma, és már az egyiptomi mitológia is ismerte. Németországban először a XVII. században terjedt el a hiedelem, hogy a nyuszi hozza a húsvéti tojást. Bizáncban a középkorban állítólag magát Jézus Krisztust jelképezte. Feltételezve, hogy a nyúl nyitott szemmel alszik, a feltámadt Krisztushoz hasonlították, aki nem aludt el a halálban.
A nyúl tojja a tojást
Messzire nyúló hagyományt folytatnak a gyerekek, amikor húsvét vasárnap a színes tojások keresésére indulnak. 1601-ből való az első feljegyzés Európában díszített tojások ajándékozásáról. Később széles körben elterjedt a tojást tojó nyúl meséje. Ennek egyik nyilván legrégibb bizonyítéka Heidelbergből származik.
Georg Franck orvos a XVII. század vége felé ezeket írta „Satyrae medicae” című művében: Délnyugat-Németországban, hazánkban, Pfalzban, Elzászban és ugyanígy Vesztfáliában ezeket a húsvéti tojásokat nyúltojásoknak nevezik. Elhitetik a gyerekekkel, hogy a húsvéti nyúl tojja ezeket a tojásokat és rejti el a kertben, a fűben, a bokrok közt, s így tovább… A gyermekek attól fogva nagy szorgalommal készítenek „húsvéti kocsikat” és „húsvéti kertecskéket”, hogy megfelelő helyet biztosítsanak a tojáshozóknak a várva várt húsvéti ajándék lerakására.
Vidékenként eltérően más és más állat hozta a húsvéti tojást.
Türingiában a gólya, Szászországban és Holsteinben a kakas, Hessen nagykiterjedésű területein a róka, Fulda környékén és Svájcban a kakukk. Másutt különféle madaraknak tulajdonították ezt. Azt ma már nem lehet tudni, hogy a nyúl vajon azért győzött a versenyben, mert a leggyakrabban fordult elő, vagy mert különösen termékenynek bizonyult. Szerepe mint a tavasz hírnökéé, egészen a mitológiába nyúlik vissza. A nyúl Aphroditénak, a szerelem görög istennőjének állata, és kísérője a Föld germán istennőjének, Holdának. A monda szerint éjszakai vándorlásain gyertyákkal haladt előtte, hogy megvilágítsa az utat.
A tojásnak tulajdonított mágikus erőről tanúskodik, hogy Csehországban és Svájc különböző vidékein egy nagycsütörtökön tojt tojást kell átdobni a ház fölött, és azon a helyen elásni, ahol földet ért. Ebben az esetben megvédi a házat villámcsapástól, lakóit pedig minden szerencsétlenségtől. Zürich kantonban a tojásdobálás ráadásul tűzvésztől is megóv.
Más hiedelmek szerint ha a tojás héja megreped a forró vízben, ez új élet keletkezését jelenti. Szászországban a középkor óta úgy tartják, hogy megkönnyíti a szülést, ha a szülő nő olyan vizet iszik, amelyben tojáshéj főtt.
Pogány szokásokat elevenít fel az a hiedelem, amely szerint fontos szerepe van annak, hogy milyen a színe a tojó tyúknak. Egy Csehországban elterjedt régi babona szerint „ha valaki egy fekete tyúk tojását hét héten át a bal karja alatt hordja, abból kis emberke kel ki, akitől az a képesség származik, hogy láthatatlanná tegyük magunkat. Nem szabad azonban istentiszteleten részt venni ebben az időszakban, és mihelyt az emberke megmutatkozik, lelkünk máris elígérkezett az ördögnek”.
