Paloznakon indult a XXI. Jókai-napok programsorozata, amely egészen május 4-ig tart. A Jókai-napok hagyományát a balatonfüredi önkormányzat a rendszerváltáskor a Jókai-emléknappal indította el.
A rendezvény az évek alatt az egyszerű megemlékezésből többnapos fesztivállá nőtte ki magát tudományos előadásokkal, irodalmi és gasztronómiai programokkal – mondta Szabó Lajos, a balatonfüredi polgármesteri hivatal művelődési osztályának vezetője.
A kilencvenes évek elejétől hagyománnyá vált, hogy a Jókai-napokra alkalmi versek születnek ismert írók tollából, így például Csukás István, Szőcs Géza, Gyurkovics Tibor is írt már verset a balatonfüredi ünnepségre. Május 4-én az ünnepélyes megemlékezésen Jász Attila Quasimodo-díjas költő a reformkort idéző versciklusát olvassa fel – tette hozzá Szabó Lajos.
Addig azonban számos más program is várja az érdeklődőket. Május 2-án délután mutatják be a Színházak és színészek a XIX. századi Balatonfüreden címmel tavaly megrendezett színháztörténeti konferencia kötetbe rendezett anyagát a városi múzeumban. Másnap pedig a 10. Jókai kiskönyvvel ismerkedhetnek meg az érdeklődők a szerkesztő, Praznovszky Mihály segítségével a Vaszary Villában, ahol a Fürdőélet a Monarchiában című kiállítást is meg lehet tekinteni.
Május 4-én, a Jókai-napok ünnepélyes megemlékezésén Váli Mari Emlékeim Jókai Mórról című művét Kéri Kitty színművész olvassa fel. Az ünnepi beszédek után kihirdetik az Utazás a Balaton körül – ami kimaradt Eötvös Károly könyvéből elnevezésű pályázat eredményét, majd megkoszorúzzák Jókai szobrát.
A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének szervezésében a városi múzeumban Jókai-konferenciát rendeznek, fél egykor pedig megtartják a hagyományos díszebédet, amelyen az író kedvenc ételeit szolgálják fel a Blaha étteremben. Délután Édes élet címmel Csók István munkáiból nyílik kiállítás a Vaszary Villában.